1. Értsük meg, hogy miért keressük a válaszokat!


Megjegyzés: Ez a kivonat Kim Michaels: The Least You Should Know About Life, Legalább ennyit tudjunk az életről c. könyvéből származik

Ez a könyv azoknak szól, akik az élet alapvető kérdéseire keresik a választ. De miért is keressük a válaszokat? Ennek két fő oka van: 

  •  Szellemi úton járó, kereső emberek vagyunk, akiket egyfajta belső vágy hajt, hogy a kérdéseinkre választ találjunk, és bővítsük ismereteinket az életről és önmagunkról.
  •  Nem vagyunk elégedettek az életkörülményeinkkel, és szeretnénk megtanulni, hogyan tudunk ezen változtatni.


Az első ok inkább filozofikusnak tűnik, a második pedig inkább gyakorlatiasnak. Valójában mind a két ok azonos tőről fakad, vagyis, hogy úgy érezzük, hogy az élet az eddig nyújtott élményeknél többől kell, hogy álljon. Ezért vágyakozunk arra, hogy javítsunk az életélményünkön.

Mit értünk életélmény alatt?

Képzeljünk el két embert, akik nagyon hasonló körülmények között élnek; mindketten elvesztették az állásukat, ezért mindkettőjüknek új mederbe kell terelniük az életüket. Közülük az egyik a környezete áldozatának érzi magát, és ezért a főnökét, a sorsát és Istent okolja. Ez az ember egy lefelé tartó spirálba kerül, aki a későbbiekben úgy emlékszik vissza a történtekre, mint amelyek teljesen tönkretették az életét. A másik ember úgy tekinti a helyzetet, mint egy figyelmeztetést, egy újabb lehetőséget arra, hogy újragondolja az életét, és változtasson rajta. Ez az ember, amikor visszagondol erre az időszakra, akkor úgy értékeli majd, hogy ez volt a legjobb dolog, ami történhetett vele, mert olyan változást indított el, amely az életét jobb irányba terelte.

Mindkét ember ugyanolyan kihívásokkal nézett szembe, mégis a belső megítélésük teljesen eltérő volt. Élettapasztalatainkat a külső tényezőkhöz való hozzáállásunk, megítélésünk, alakítja. Hogy lehetséges az, hogy ha két ember azonos külső körülmények közé kerül, akkor az egyik azt pozitív élményként, a másik pedig negatívként éli meg. Ennek az az oka, hogy mindkét ember másként reagál a körülményekre. Mi okozza azt, hogy az egyik ember által megélt negatív életélményt a másik ember pozitív élményként, pozitív tapasztalattá alakítva képes megélni? Lehetséges-e az, hogy az egyik ember képes valami olyasmire, amit a másik nem tud, és e miatt tudja jobbá tenni az életélményét? Vagyis az egyik ember képes az életélményén alakítani, míg a másik, mivel erre képtelen, ezért annak áldozatává válik.

Megvizsgálva annak az igazi okát, hogy miért keresik az emberek az élet alapvető kérdéseire a választ, arra a következtetésre jutunk, hogy mindannyian szeretnénk az életélményünkön javítani.
Hogyan kapcsolódik mindez a fenti példához?

Mindannyiunkat belső vágy hajt, hogy megtaláljuk a kérdéseinkre a válaszokat. Hasznos, ha többet tudunk magunkról és az életről. Megismerve, hogy kik vagyunk, és miért vagyunk itt, a létezésünkhöz mélyebb értelmet nyerünk . Amennyiben az életünk mélyebb értelmet nyer, így mi is ráébredünk saját célunkra az életben. Ezzel nyilvánvalóan javul az életélményünk még akkor is, ha a külső körülményeinkben semmi sem változik.
Javítani szeretnénk a külső körülményeinken? Ha többet tudunk önmagunkról, az életről, és a viselkedésünkről, akkor mindezek az ismeretek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy számunkra kedvezően változtathassunk a körülményeinken.

Ezeket a gondolatokat szem előtt tartva nézzük meg, mi az az egyetlen dolog, amit tudnunk kell ahhoz, hogy hozzákezdhessünk életélményeink megváltoztatásához.

2. Értsük meg, hogy miért harcolunk a szabadságért!

 

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53