8. Értsük meg az élet matematikáját!

A boldogság belső állapot, élmény, amelyet az elménkben élünk meg.  Ha a döntéseinket nem tudatosan hozzuk meg, akkor nem vagyunk hajlandóak átvenni a döntéseink jogát, vagyis visszautasítjuk annak a lehetőségét, hogy a saját elménk urai legyünk.  Ha az ajtót nyitva hagyjuk, akkor bárki, akár agresszív szándékkal bejöhet, és átveheti az elménk, vagyis az életélményünk feletti uralmat.  Pedig megvan az a lehetőségünk, hogy felismerjük, hogy dönthetünk úgy, hogy átvesszük a felelősséget, és mi leszünk az elménk őrei.

A tudatos döntéseinkkel mi szűrhetjük ki azt, hogy mit engedünk az elménkbe.  Megtanulható, hogy hogyan irányítsuk az elménk működését.  Így az is felismerhető, hogy a belső és külső körülmények között nincs egyenes összefüggés.  Nem szükségesek elviselhetetlen külső körülmények ahhoz, hogy automatikusan boldogtalanná tegyenek bennünket.  Éppen ellenkezőleg, lehetünk boldogok minden külső körülmény ellenére.  Valójában nem lehetünk mindaddig tökéletesen boldogok, amíg a boldogságunk bármilyen kis mértékben is a külső körülmények függvénye.

Ennek az állapotnak az eléréséhez fel kell ismernünk, hogy egy védelmi rendszer található az elménk és a külső körülményeink között.  Az őrök mi saját magunk vagyunk, ha felelősen tudatos döntéseket hozunk.  A felelősség teljes körű felvállalásához alapvetően tudnunk kell azt, hogy a boldogságunk vagy boldogtalanságunk okai nem a külső körülményekben keresendőek, hanem abban, ahogyan szembenézünk ezekkel a körülményekkel.

A boldogság belső élmény, amelyet az elménk azáltal befolyásol, hogy miként éljük meg az életélményeinket.  Minden helyzet, amelybe bele kerülünk, két féle módon befolyásolja az élmény megélését:

* Az aktuális fizikai körülmények függvényében,
* Az elménkben lejátszódó folyamatok függvényébe

Az életben vannak olyan események, amelyek nem érintenek bennünket, és vannak a saját életélményeink, amelyeket az elménk segítségével élünk meg.  A helyzetet az teszi kellemessé vagy kellemetlenné, ahogyan megéljük.  A szenvedés az elménk egyik állapota ugyanúgy, mint a boldogság.  Minket, embereket, általában arra neveltek, hogy ha valami kellemetlen dolog történik, akkor rosszul kell magunkat éreznünk, nincs más választásunk.  Ez hazugság, és minden igaz szellemi tanító azt tanítja, hogy megtanulható az, hogy miként reagáljunk.

Az életünk irányításának a kulcsa ott kezdődik, hogy az életélményeinket elkezdjük alakítani.  A világ csak akkor fog ránk mosolyogni, ha először mi mosolygunk a világra.  Ehhez azonban értenünk kell az élet egyenletét.  A legtöbb ember úgy nőtt fel, hogy számára az élet matematikája ez:

külső körülményeink + környezetünkben lévő emberek  =  életélményünk

Valójában az egyenlőség így néz ki:

külső körülményeink + környezetünkben lévő emberek  + hozzáállásunk (belső körülményeink) = életélményünk

Ha ezt megértettük, akkor rájöhetünk arra is, hogy mivel kezdjük el az életünkben a változtatást. 
Hogy mi teszi az életünket vidám utazássá vagy küzdelemmé, az az egyenlőségjeltől jobbra helyezkedik el.  A matematikai egyenlőség eredményének megváltoztatásához elég egy tényezőt megváltoztatni.  Például:

2 + 4 + 2 = 8

Az egyenlőség megváltoztatható, ha az egyenlőség jel előtti számok egyikét megváltoztatjuk.
 
2 + 4 + 10 = 16

Könnyen belátható, hogy a külső körülményeinket, és a környezetünkben lévő embereket nem mindig változtathatjuk meg, legalább is nem rövidtávon, de mindig van lehetőségünk arra, hogy a hozzáállásunkon változtassunk.  Ha változtatunk, két dolog történik:

* Az életélményünk megváltozik.  Ha majd többet tudunk az életről és önmagunkról, akkor mindent más fényben látunk.  A jelenlegi tudásunk, hitünk korlátot képez ez elménk körül. A korlátok közül kinézve, igen behatárolt küzdelemnek tűnik az életünk.  Ha kilépünk saját tudatunk korlátai mögül, akkor minden mélyebb értelmet nyer, és az élet biztatóbbnak tűnik.  Ha ez nem tűnik hihetőnek, akkor nézzük meg azoknak az életét, akik hihetetlen nehézségek között élnek, de a pozitív hozzáállásuk miatt sokkal nyugodtabban kezelik a helyzetüket.

* A külső körülményeink megváltoznak.  A világegyetem azt sugározza vissza, amit mi sugárzunk ki magunkból, ez a törvény.  Ha megváltoztatjuk azt, amit mi magunk sugárzunk ki, akkor egy időn belül a kozmikus tükör egy más valóságot sugároz majd vissza ránk.  Van egy kis késleltetési idő, amely bizonyos esetekben védelemként szolgál, így a pozitív válasz is késik valamennyit.  Ennek magyarázatára később kerül sor.  Következetességre azonban szükségünk lesz. A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.


Ezt az igazságot az elménk nem hajlandó elfogadni, bár ez olyan igazság, amelyet az igaz szellemi tanítók többféle módon már régóta tanítanak.  Nevezhetjük ezt az élet titkának is.

9. Értsük meg az élet titkát!


 

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53