9. Értsük meg az élet titkát!

Egy titok van minden vallásos, szellemi, önfejlesztő tanítás mögött a Földön.  Ugyanazt a dolgot mondják különböző módon.  Képzeljünk el valakit, aki önsajnálatba merül, és úgy érzi, hogy az egész világ összeesküszik ellene.  Az ilyen ember azt sugározza ki, hogy az élet küzdelem.  A kozmikus tükör azt mutatja, amit a személy kért.  Mivel a kozmikus tükör nem képes gondolatolvasásra, ezért az alapján válaszol, amit érzékelt az adott személy viselkedésében, cselekvésében.  Úgy viselkedik, mint egy tükör, amely nem tudja megmondani nekünk, hogy azt szeretné, ha mosolyognánk rá.  A kozmikus tükör nem tudhatja, hogy milyen körülményeknek örülünk, és melyek azok, amelyeket nem szeretünk.  A tükör nem hoz értékítéletet, és nincs fogalma arról, hogy az embereknek mi tetszik, és mi az, ami nem.  Egyszerűen csak visszatükrözi azt, amit kivetítettünk rá, pontosan úgy, mint egy közönséges tükör.

Ha úgy gondoljuk, hogy az élet küzdelem, akkor ezt a mentális képet sugározzuk ki magunkból.  A kozmikus tükör erre úgy reagál, hogy „na, ez a személy a küzdelmet akarja megélni”, ezért olyan körülményeket tükröz vissza, hogy az élete küzdelem legyen.

Ha az ember ilyen körülményeket tapasztal, akkor ehhez többnyire negatívan viszonyul, és azt sugározza ki magából.  A tükör úgy észleli, hogy a személy még több küzdelemre vágyik, és ezt teljesíti.  Az emberek negatív életfelfogása így válik önbeteljesítő jóslattá, és így kerülnek lefelé tartó spirálra.
Buddha azt tanította, hogy az élet addig lesz szenvedés, amíg ki nem alakítjuk azokat a vágyainkat, amelyek a nem kötődésen alapulnak.  Jézus ezt így tanította: „Én pedig azt mondom, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal” (Máté 5,39)  Ami azt jelenti, hogy amikor szembeszállunk a gonosszal, negatív üzenetet bocsájtunk ki, azt az üzenetet, hogy küzdeni akarunk, így a kozmikus tükör olyan helyzeteket fog csak visszatükrözni számunkra, amelyben látszólag a gonosszal hadakozunk.  Mi volt Jézus tanításának kulcsa arra, hogy megtörjük ezt a negatív önbeteljesítő folyamatot?  Nagyon egyszerű, mégis lényegretörő.  „hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is” (Máté 5,39) 


Ennek az üzenetnek az a szépsége, hogy ha bármilyen helyzetre képesek vagyunk pozitívan reagálni, akkor a kozmikus tükör ezt úgy észleli, hogy pozitív tapasztalatra vágyunk.  Ezért rövid időn belül minden kétséget kizáróan pozitív körülményeket fog visszatükrözni.  Ha nem vesszük fel a harcot a gonosszal, akkor a tükör azt az üzenetet kapja, hogy ez a személy a továbbiakban már nem akar a gonosszal harcolni.  Innentől olyan körülményeket tükröz majd, amelyekben nem kell a gonosszal szembeszállnunk.  Jézus tudta azt, hogy ez a folyamat így működik mindaddig, amíg megvan a bizalmunk, valamint őszintén és alapvetően hajlandóak vagyunk megváltoztatni az élethez való hozzáállásunkat.

Minden igaz szellemi tanítás üzenete az, hogy képesek vagyunk önmagunk megváltoztatására.  Van néhány érvényes tanítás, amely hozzásegít a megértéshez, és biztosítja azokat a gyakorlati eszközöket, amelyekkel megvalósítható ez a változtatás.  Amit nekünk kell hozzáadnunk, az a saját akaratunk.  Az akarat arra vonatkozóan, hogy nem tesszük a dolgokat a továbbiakban ugyanúgy, és arra vonatkozóan, hogy elhatárolódunk az értelmetlenségektől, és megkezdjük önmagunk átalakítását.  

Ha megvan az akarat, akkor azt alakítsuk  át cselekvéssé!  Ha még nincs meg, legyünk őszinték önmagunkhoz, és hagyjuk abba, hogy áldozatként viselkedünk, azt gondolva, hogy semmit sem tehetünk az életünk megváltoztatásáért.  Legalább legyünk hajlandóak azt beismerni, hogy ha még nem szedtük össze a tudatos döntéseinkhez szükséges erőnket, és ha ennek tudatában vagyunk, akkor ne viselkedünk úgy, mintha nem lennének egyéb lehetőségeink.  Ne soroljuk az ezeréves elcsépelt kifogásainkat, hogy nekünk nincs választásunk.

Az életben a legalapvetőbb tény az, hogy mindig van választásunk, mindig találhatunk másik megoldást.  Lehet, hogy a körülményeken nem tudunk változtatni, de azon mindig változtathatunk, hogy hogyan viszonyuljunk a helyzethez.  Így azonnal megváltoztatjuk az életélményünket.  Már az a tény, hogy valaki idáig eljutott az olvasással is arra utal, hogy túllépett azon, hogy önmagát áldozatnak tekintse. Már nem mondhatja, hogy nekem nincs választási lehetőségem.

Most már tudjuk, hogy tudatos döntéshozatalra mindig van lehetőségünk.  Dönthetünk úgy, hogy nem élünk vele, de nem hibáztathatunk emiatt senki mást, sem az életünket, sem a sorsunkat, sem a balszerencsénket vagy Istent, mivel a döntésünket immár tudatosan mi magunk hoztuk meg.  Mivel a továbbiakban már nem korlátoz az az illúzió, hogy nincs választási lehetőségünk, így megszabadulhatunk attól a gondolattól is, hogy magunkra áldozatként tekintünk.   Miért ne értékelnénk inkább az életünk megváltoztatásának hihetetlen lehetőségeit, hogy jobbá tehetjük, vagy, hogy a földi életkörülményeinket meg tudjuk változtatni.  Mindehhez csak az az elszánás szükséges, hogy hajlandóak legyünk tudatosan dönteni.

Lehet, hogy ijesztőnek tűnnek ezek a lehetőségek, de ez csak abból adódik, hogy nem értjük a helyzetet.  Ha majd teljes mértékben megértjük, hogy mindez mit jelent, akkor ez a tudásunk, fog hozzásegíteni a tudatos döntésekhez, így azok ezentúl nem tűnnek majd ijesztőnek, hanem inkább különleges kiváltságnak, örömnek.  Ha azt választjuk, hogy megtanulunk jobb döntéseket hozni, akkor kezdjük azzal, hogy nézzük meg, melyek azok az ismeretek, amelyek hozzásegítenek ezekhez a döntésekhez. 

10. Értsük meg a felszínes ismeret és a mély tudás közötti különbséget!

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53