A Felemelkedett Lények hierarchiája

Mint arról már máshol volt szó, az anyagi világegyetemet olyan lények teremtették, akik valóságának a rezgése közvetlenül a mi rezgésünk felett található.  Ezeket a lényeket hívjuk általában Felemelkedett Mestereknek.  A mesterek a Felemelkedettek Serege elnevezést is használják mindazokra a lényekre, akik a mi szféránk feletti szférákban találhatók.  Sokan közülük kapcsolatba kerülnek velünk itt a Földön.

A nézőpontunk alapján beszélhetünk a hierarchia közvetlenül a mi szféránk feletti számos szintjéről.  Nézzük a legismertebbeket:

Az újonnan Felemelkedett Mesterek

Az anyagi világból való felemelkedés után a lény számára általában bizonyos idő szükséges ahhoz, hogy felfedezze az új önészlelését és a spirituális valóságot, amelyhez immár tudatosan kapcsolódik.  Bizonyos mesterek azonban, mivel már korábban, felemelkedésük előtt is részt vettek az emberiség tanításában, ezért esetleg azonnal tanítói pozícióba kerülhetnek.

A Chohánok (Csohánok)

Mint ahogy már említettük, több spirituális sugár alkotja azt az alap energia- spektrumot, amelyből az anyagi világegyetem felépül.  A spirituális út megtételéhez, és a felemelkedésre való kvalifikációhoz minden sugár mesterévé kell válnunk.  A spirituális út ezért felfogható egy olyan strukturált folyamatként, amelynek során mind a hét sugárról tanításokat gyűjtünk magunkba.

Ezeknek a tanításoknak az átadásához minden sugáron számos mester szolgál azon igyekezve, hogy segítsen túljutnunk a sugarak által képviselt beavatásokon.  A tanítói csoport vezetőjét Chohánnak nevezik.  Minden sugárnak van Chohánja, aki olyan, mint egy iskolaigazgató. 

A Chohanok általában nemükkel megjelölve képviselik magukat.  Nem mindegyikük rendelkezik ellenkező nemű kiegészítő polaritással.  Előfordulhat, hogy egy hímnemű Chohannak nincs nőnemű kiegészítője, vagy azért, mert ő még nem emelkedett fel, vagy azért, mert már más valóságba jutott tovább, és közvetlenül nem a Földdel foglalkozik.

Az Arkangyalok

A felemelkedett lények egy csoportja, akik nem megtestesülésre lettek teremtve, az angyalok.  Az angyalok különféle feladatot végeznek, de a mi nézőpontunkból azok az angyalok a legfontosabbak, akik a fejlődésünket segítik.  Ezek az angyalok is a hét sugárnak megfelelően tagozódnak.

Az angyalok csoportjait gyakran seregeknek nevezik.  Minden seregnek van egy vezetője, aki Arkangyal ranggal rendelkezik.  Mind a hét sugárnak van Arkangyala.  Az Arkangyalok mindig hímneműek, a nőnemű polaritásukat Archeia-nak nevezik.  Mihály Arkangyal nőnemű polaritása például Hűség Archeia.

Az Elohim (többes szám)

Az anyagi világegyetem a hét sugár energiájából lett megteremtve úgy, hogy bizonyos mértékben csökkentették a sugarak rezgését.  A mentális elképzelést erre az energiára rávetítve jöttek létre az anyagi világegyetemet felépítő alapvető struktúrák. 

Azokat a lényeket, akik ezt a folyamatot elindították, és felügyelik, többnyire Elohimnak nevezik, bár Isteneknek és Istennőknek is nevezhetőek.  Ezen a szinten is jelen van a hím- és női polaritás.  Herkules Elohim női polaritása Amazónia.

A Központi Nap

Az általunk ismert legmagasabb szintű felemelkedett lényeket két lény képvisel, akiket Alfának és Omegának hívnak.  Gyakran hangzik el, hogy ők a Központi Napban találhatók, amely azonban nem egy fizikai nap az anyagi világegyetemben, hanem a spirituális világegyetem egy „helyszíne”.

Mint már elhangzott, a mi szintünk felett hat szféra található.  Minden szféra hierarchikus szerkezetű, kissé hasonlóan egy piramishoz.  Minden egyes szférában van központi nap, amelyben az a két lény található, akiket Alfának és Omegának hívnak.  A legelső szférában található az Alfa és Omega végső szintje, akik a Teremtő közvetlen kifejeződései.

Fontos azonban megérteni azt, hogy az elhangzott magyarázat lineáris szerkezetű, a lineáris tudat ugyanis nem képes felfogni a spirituális valóság nem-lineáris valóságát.  Ezért fontos, hogy ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a szavaknak, vagy az értelmezésüknek.  Ahhoz, hogy igazán meg tudjuk ragadni a spirituális valóság nem lineáris valóságát, ahhoz azt közvetlenül kell megtapasztalnia mindenkinek.

A hierarchia további ragjai:

Istenek, Istennők

Bár az Elohim-ot gyakran Isteneknek vagy Istennőknek nevezik, vannak még más olyan felemelkedett lények, akik elérték azt a szintet, amelyet Isten képvisel.  Ilyen például a Szabadság Istennője, az Igazság Istennője (Portia) és a Könyörület Istennője (Kuan Yin).

Naprendszeri Logoszok

Minden bolygói rendszer rendelkezik Nappal, és minden fizikai Napnak van egy hierarchikus naprendszeri poláris-párja, akik lehetővé teszik a Nap számára, hogy nyitott kapuként szolgáljon a fizikai- és a spirituális világ között.  Ha a spirituális valóságból nem szűrődne folytonosan energia le, akkor nem lenne abban a rendszerben életre lehetőség.  A mi fizikai Napunk hierarchikus lényei: Hélios és Vesta.

A Világ Ura

Minden bolygó rendelkezik egy olyan lénnyel, aki a Világ Ura pozíciót tölti be.  Ez a lény Buddhikus tudatszinten van, amely azt jelenti, hogy mestere a térnek.  Éppen ezért szó szerint ő tartja fenn a spirituális egyensúlyt a Föld számára annak érdekében, hogy az a térben létezhessen.  A Föld számára Gautama Buddha a Világ Ura.

Bolygói, vagy Egyéni Krisztus

Minden bolygó rendelkezik egy olyan lénnyel, aki a Krisztusság pozícióját tölti be.  A keresztény hit szektariánussága ellenére a „Krisztus” egy univerzális szó, amely a Teremtő és a teremtettje közötti egységet képviseli.  Ezért csak akkor emelkedhettek fel, ha eléritek a Krisztusi tudatszintet, és túlléptek az elkülönülés illúzióján.  Amikor Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam”, akkor nem a saját külső személyére gondolt, hanem a Krisztusi tudatszintre.  Jelenleg Jézus tölti be a Bolygói Krisztus pozícióját a Föld számára.

Kozmikus Krisztus

Minden bolygó esetében egy adott mester képviseli az univerzális Krisztusi tudatszintet.  A Föld számára Lord Maitreya tölti be ezt a pozíciót.  Ő volt az a mester is, akit Istenként festettek le (eltorzított és leegyszerűsített formában) az Édenkertben.  A mítosz mögötti valóság az, hogy Maitreya Úr az, aki felülvigyázta és felülvigyázza a spirituális tantermet, amelyet gyakran Misztériumiskolának neveznek, amelyben az életáramlatokat a földi megtestesülésükre, valamint arra készítik fel, hogy a sűrű valóságnak a beavatásaival képesek legyenek megbirkózni. 

A Világ Tanítói

Olyan lények ők, akik az emberi tudatszint általános előmenetelét felügyelik.  Ők határozzák meg azt is, hogy legjobban hogyan tanítsák az embereknek meg az egyetemes leckéket.  Ők döntenek a fölött is, hogy mely új tanítások áradjanak ki, a tömegtudat fejlettségének, vagy elmaradottságának megfelelően.  Ezt a pozíciót jelenleg Jézus és Kuthumi töltik be. 

A Karmikus Testület, a Karma Urai

A Felemelkedett Mesterek két szinten próbálnak meg bennünket tanítani.  Az egyiknek megfelelően spirituális tanításokat nyújtanak, és arra bátorítanak, hogy használjuk fel azokat önmegfigyelésre, amely öntranszcendenciához vezet.  A másik szint az, amelyet „kemény ütések iskolájának” nevezünk, ahol a mesterek hagyják, hogy megtapasztaljuk a saját tudatszintünk fizikai következményeit.  Általánosságban ezt nevezik „rossz karmának”.

A tanítások karmikus oldalát egy testület felügyeli, amely 8 felemelkedett mesterből áll.  Fontos, hogy ráébredjünk arra, hogy az általános koncepció ellenére a rossz karmának soha sem az a célja, hogy büntessen.  A célja kizárólag az, hogy azokat tanítsa, akik a spirituális tanítások számára elérhetetlenné váltak.

Ennek eredményeként a Karmikus Testület visszatarthatja egy egyén karmájának a leereszkedését, ha úgy látják, hogy az adott személy közel áll a megtanulandó lecke teljesítéséhez.  Más esetben azonban fel is gyorsíthatják a személyes karma megjelenését azok esetében, akik negatív spirálra kerültek, amely árt más embereknek.

A Karmikus Testület nagyon összetett feladatot lát el; nemcsak felülvizsgálja minden egyes életáramlat megtestesülését, hanem az emberi csoportokat és az egész emberiséget is felügyeli.  A testület dönti el, hogy kinek engedélyezett a földi megtestesülés, és bizonyos esetekben dönthet úgy, hogy mivel az adott életáramlat a lehetőségeit elfecsérelte, nem testesülhet meg többé a Földön.

A Karmikus Testület két megtestesülésünk között közvetlenebb módon is tanít bennünket.  A többi spirituális tanítóval együtt a Karmikus Testület tagjai segítenek minden egyes életáramlatot abban, hogy számára meghatározzák a következő testet öltés körülményeit, kiválasztva azt, hogy mely körülmény lesz majd leginkább az életáramlat segítségére abban, hogy az megtanulhassa a leckéjét, és kifejezésre juttathassa a Teremtői tervét, amely ajándékkal mindannyian rendelkezünk. 

A Karmikus Testület jelenlegi tagjai: A Nagy Isteni Vezető, A Szabadság Istennője, Pallasz Athéné, Nada, Portia ( Az Igazság Istennője), Kuan Yin ( A Könyörület Istennője), Cyclopea Elohim és Vajrasattva.

A Dhyani Buddhák  

A hagyományos buddhizmusban jelen vannak az úgynevezett eredeti Buddhák, akik soha sem testesültek meg úgy, mint Gautama.  Hat ilyen Buddha van a felemelkedett valóságban, akik mindegyike egy speciális spirituális méreg anti- „anyagával” rendelkezik.  A Dhyani Buddhák megszólításával segítséget kapunk az adott mérgen való túllépéshez.

Megjegyzés: A hierarchiában az összes fent említett pozícióval kapcsolatban szem előtt kell tartani azt, hogy ezeket a tisztségeket, mint a földi megfelelőiket bizonyos személyek töltik be, akiket azonban mások válthatnak időről időre.  Az Első Sugár Arkangyalának tisztét különböző lények töltötték már be.  Ugyanez igaz a többi pozícióra vonatkozóan is.  Valójában amint felemelkedünk, lehetőségünk van ezen pozíciók némelyikének a betöltésére.  Ez magyarázata annak, hogy különféle spirituális tanításoknak megfelelően miért köthető többféle név ezekhez a tisztségekhez.

Ha többet szeretne tudni arról, hogy a Mesterek miként adnak át üzeneteteket, akkor kattintson ide     

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53