A kereszténység


A vak kereszténység nem elégíti ki napjaink emberiségének spirituális szükségleteit

 

Jézus üzenete:

Teljes mértékű tudatában vagyok annak, hogy a mostani fejlett világban a kereszténység nem elégíti ki a legtöbb ember spirituális szükségleteit.  Pontosan ez az oka annak, hogy a keresztény egyházak hívők millióit veszítik el. 

Azzal is tisztában vagyok azonban, hogy ennek az az oka, hogy a kereszténység olyan üzenetet közvetít, amely teljes mértékben ellentétben áll azzal, amit tanítottam, és amit most is tanítok.  Mert bizton mondhatom, hogy én, Jézus, ismerem a jelenlegi emberek spirituális szükségleteit, és a felemelkedett mesterekkel, a munkatársaimmal együtt tudjuk azt is, hogy hogyan segítsünk nektek a spirituális szükségleteitek kielégítésében.

Ahhoz, hogy megértsétek azt, hogy a kereszténység hogyan térhetett el olyan  nagy mértékben a valós szándékomtól, hogy szó szerint teljesen az anti-krisztusi gondolkodásmód és erők hatása alá került, ahhoz tűnődjetek el ezeken:

  • Azért jöttem, hogy megszabadítsam az embereket a spirituális rabszolgaságtól, amelyben az anti-krisztusi erők által irányított uralkodó elit tartja őket.
  • Az anti-krisztusi erők számára mi volt a legjobb módja annak, hogy a hatalmat magukhoz ragadják, és az embereket rabszolgasorsban tartsák?
  • Az, hogy a keresztény hitet megkaparintották maguknak, és eszközként használták arra, hogy az embereket kontroll alatt tartsák.
  • Én azért jöttem, hogy az embereket szabaddá tegyem, míg az anti-krisztusi erők által uralt keresztény hitet már a kezdet kezdetétől arra használták, hogy az embereket a halál tudatszintjének rabszolgáivá tegyék.

Az ezen és más honlapokon adott tanításokkal és eszközökkel azonban megszabadíthatjátok magatokat ettől a hatástól, és nem csak megismerhetitek, hanem meg is tapasztalhatjátok, hogy ki vagyok, és mit tanítok.  Biztosíthatlak benneteket, hogy ha valóban megtapasztaljátok a Jelenlétemet, és megismeritek az igaz tanításaim érvényességét, akkor úgy találjátok majd, hogy a spirituális szükségleteitek kielégítést nyertek, nem valamilyen külső intézményen keresztül, hanem a belső Énetek által.  Mert Isten országa még mindig bennetek van; amely azt jelenti, hogy a birodalomhoz a kulcsot a saját tudatotok ismerete jelenti.

Pontosan ez a „tudás kulcsa”, amelyet a keresztény vallások „törvénytudói” az emberektől elragadtak.  Én azonban ezen a web felületen helyreállítom a dolgokat, és aki hajlandó élni a felkínált lehetőségekkel az kiszabadíthatja magát abból a börtönből, amelyet a vak kereszténység vak vezetői teremtettek meg.

 

Kérem, válasszon a baloldali menüpontok közül!

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53