Az én Atyámnak házában sok lakóhely van

Jézus üzenete Kim Michaels-n keresztül:

A fenti állítás valódi jelentéséhez kapcsolódó alaptanítást szeretnék nyújtani.  Az én Atyám házában sok lakóhely van.  Ez az állítás sok embert zavart össze, amelyet én teljes mértékben megértek.  Ez az állítás ugyanis remek példája annak, hogy az emberek 2000 évvel ezelőtti megértése, és a nyelvhasználata mennyire korlátozott engem.  Csak korlátolt lehetőségekkel rendelkeztem arra vonatkozóan, hogy elmagyarázzak nekik egy olyan mély igazságot, amelyet minden szellemi útkeresőnek ismernie kell.  Hadd magyarázzam el most ezt az igazságot felhasználva a jelenlegi sokkal magasabb szintű megértést, és a jelenlegi nyelvezetet. 

Napjainkban a legtöbb ember tud az energia létéről.  A legtöbb ember azt is tudja, hogy az energia egy rezgésforma.  Arról is hallottatok, hogy Albert Einstein relativitáselmélete szerint az egész világegyetemben minden energiából keletkezett.  Sajnálatosan azonban a legtöbb ember nem igazán fogadta be ennek a felfedezésnek a rendkívüli következményeit.  Éppen ezért nem tettek erőfeszítéseket azzal kapcsolatban, hogy megváltoztassák a világlátásukat annak a ténynek megfelelően, hogy minden energia, mint ahogy Kim ezt már egy másik helyen elmagyarázta.   

Az egyszerű igazság az, hogy a teljes világegyetem egyetlen alapvető szubsztanciából jött létre.  A régi időkben ezt a szubsztanciát éternek nevezték.  Az éter koncepciója ismert a buddhizmusban, és más filozófiákban évszázadok óta.  A középkori Európában ismert volt az alkimisták körében, akik bizonyos szempontból az első igazi gyakorlati tudósok voltak.  Még a fizikusok is felhasználták az éter koncepcióját egészen addig, amíg egy szerencsétlen kísérlet bele nem bukott abba, hogy kimutassa az éter hatását.  A hatások azért nem voltak kimutathatók, mert az éter nem rendelkezik fizikai tulajdonságokkal.  Ezek után a legtöbb tudós elvetette az éter koncepcióját, és így ez egy igen sajnálatos kitérővé vált a tudomány számára.   Ennek a kitérőnek az lett az a következménye, hogy a tudósok nem teljesen értik az energiát.  Az tudják, hogy az energia rezgés, de nem képesek teljes mértékben megérteni azt, hogy rezgés csak akkor lehetséges, ha van valami, ami rezeg.  Nincsenek hullámok óceán nélkül.  Tehát nem lehetnek energiahullámok, és ezzel együtt az anyagi világegyetem sem létezhetne, ha nem lenne jelen valaminek az óceánja, amely rezgésre képes. 

Ami valójában rezeg, az az az alapvető szubsztancia, amelyet Isten az egész formai világ megteremtésére felhasznált.  Ez a szubsztancia a Bibliában ott van jelen: „És mondá Isten: Legyen világosság!” A fény az Apa-Anya Isten női aspektusaként is jellemezhető.  A fény az Isteni Anya, az Isteni Anya teste, amely életet ad minden olyan formának, amelyet rávetítenek az Atya akaratának megfelelően a Fiú elméjén keresztül.  A forma tehát megjelenik, és a fennmaradása a Szent Szellem, Szentlélek ereje által valósul meg, ahogy ezt szeretett Mária Anya elmagyarázta az értekezésében.

Mint tudjátok, a látható fény olyan fényhullámokból áll, amelyek egy bizonyos frekvenciaspektrumon belül rezegnek.  A vörös fénynek alacsonyabb a frekvenciája, mint a kéknek, vagy az ibolya fénynek.  Mint tudjátok, vannak a látható fénynél alacsonyabb és magasabb frekvenciák.  Azok a frekvenciák azonban a szemünk számára nem érzékelhetőek, bár ugyanannyira valóságosak, mint a látható fény.

Az értekezés szempontjából a lényeges koncepció az, hogy minden rezgés.  Éppen ezért nincsenek átjárhatatlan akadályok a forma világában.  Minden ugyanabból az alapvető szubsztanciából áll, amely egyszerűen más hullámhosszon rezeg.  Minden energiahullámokból áll, és az egyetlen különbség a Menny és a Föld között az energiahullámok rezgése.

„Az én Atyám házában sok lakóhely van” állítás igazi értelme az, hogy az Atya háza egy rezgés-folytonosság, energia-kontinuum.  A folytonosságon belül vannak frekvencia-tartományok, és minden frekvencia-tartomány különböző frekvenciákból áll.  Minden ilyen tartomány egy lakóhely Isten házában.  Egy ilyen tartomány az, amelyet az emberek anyagi világegyetemnek neveznek.  Ezen kívül van az a tartomány, amelyet az emberek szellemi valóságnak, vagy Mennyországnak neveznek.  De a szellemi valóság is számos tartománnyal rendelkezik. 

A négy alsó testetek

Az a szándékom ezzel az értekezéssel, hogy elősegítsem annak a megértését, hogy az anyagi világegyetemen belül számos tartomány van.  Hogy pontos legyek, négy ilyen tartomány, vagy valóság van az anyagi világegyetemben.  Az a valóság, amelyet minden ember ismer, az  anyagi világegyetem.  Ez az a világ, amelyet a fizikai érzékszerveitekkel érzékelni tudtok.  Ez olyan rezgésekből áll, amely olyan rezgéstartományon belül rezeg, amelyet képesek vagytok a fizikai érzékszerveitekkel érzékelni.  Azért vagytok képesek a fizikai érzékszerveitekkel ezeket a rezgéseket érzékelni, mert a fizikai testeitek is olyan energiákból állnak, amelyek ugyanazon a bizonyos frekvencia-tartományon belül rezegnek.  Más szavakkal, az ami anyagból készült, az képes érzékelni az anyag rezgését, de csak az anyag rezgését.  Ez a magyarázata annak, hogy a tudósaitok miért nem voltak képesek kimutatni az étert olyan eszközökkel, amelyek anyagból készültek. 

Az anyagi világ felett három tartomány helyezkedik el, amelyek egy nagyobb spektrumon belül még mindig az anyagi világegyetemhez tartoznak.  Amikor az anyagi világból a következő tartományba indulunk, akkor olyan valóságba lépünk be, amelyet az érzelmek világának hívhatunk.  E fölött helyezkedik el a gondolatok valósága, és afölött az önazonosság valósága.  Sok régebbi vallásban és filozófiában, olyanokban, mint a buddhizmus, vagy a görög és az ezoterikus tanításokban, amelyeket az alkimisták használtak fel, ezt a négy valóságot úgy jellemezték, mint a Föld négy sarka.  Földnek, Víznek, Levegőnek és Tűznek nevezték őket.  Ez a koncepció az ősi kör négyszögesítése koncepciónak felel meg.  A kör reprezentálja a Mennyet, amely végtelen és megosztás nélküli idő és tér vonatkozásában.  Az éternek felel meg.  A négyzet képviseli a Földet, vagy inkább az anyagi világegyetemet.  Az anyagi világegyetem az idő és a tér valósága.  Úgy keletkezik, hogy a kör végtelen valóságát négy irányba, négy dimenzióba felosztjuk, amelyek úgy jelennek meg, mint az idő és a tér koordinátái. 

Hogy könnyebb legyen elképzelni, ezért az emberi elméhez szeretném igazítani.  Ezen a web felületen végig azt magyaráztam, hogy mindent csak Isten energiájának áramlása tart fenn, amely a szellemi valóságból áramlik az anyagi világegyetembe.  Személyes szinten az energia a szellemi énetektől áramlik a tudatalatti elme rétegein keresztül addig, amíg el nem éri a tudatos elméteket.  Az energia a szellem valóságából, vagyis az éterből áramlik, és először a tűz valóságát éri el.  Néhány ezoterikus tanítás ezt éteri oktávnak, vagy emléktestnek hívja.  Én ezt a valóságot az önazonosság valóságának szeretném hívni.  Ez az elméteknek az a része, amely az anyagi világegyetemben megszerzett tapasztalataitok emlékét tárolja.  Ezzel együtt tárolja az önazonosság érzeteteket, amelyet a lelketek az ebben a világban megtett sok életen keresztüli utazása során épített fel.  Amikor az alap életenergia először bejut az elmétekbe, vagy a lényetekbe, akkor átáramlik az önazonosság érzeteken.  Ezért az megszíneződik az önazonosság-érzetetek által.  Az önazonosság-érzetetek magába foglalja azt is, hogy hogyan látjátok a világot, Istent, a saját kapcsolatotokat a világgal, és a kapcsolatotokat Istennel.  Éppen ezért ez az alapja annak, hogy hogyan reagáltok az életre ebben a valóságban. 

Miután az energia átáramlott az önazonosság testeteken, utána belép a levegő világába.  Ezt hívják a tanítások mentális testnek.  Én a gondolatok világának szeretném hívni.  Ebben a valóságban az energia megszíneződik a gondolataitokkal önmagatokról, és a világról.  A gondolataitokat nagyon nagymértékben meghatározza az önazonosság érzetetek, de mivel a gondolatok a lényetek alacsonyabb szintjén helyezkednek el, ezért folyékonyabbak, gyorsabban meg lehet változtatni őket, mint azokat a mély képeket, amelyek az önazonosság érzéseteket alkotják.  Más szavakkal, a gondolataitok alkalmazkodhatnak az adott helyzethez, vagy hathatnak rájuk a körülmények, amelyekkel találkoztok ebben a világban.  Azt mondhatjuk, hogy az önazonosság érzésetek határozza azt meg, hogy hogyan látjátok a teljes képet, míg a gondolataitok ahhoz kapcsolódnak, hogy hogyan értitek meg a kép részleteit.  Az önazonosság érzésetek határozza meg azt, hogy hogyan látjátok a világot, a gondolataitok határozzák meg azt, hogy hogyan gondoljátok a világ működését.

Miután az energia átáramlik a gondolati testen, belép az érzelmek világába.  Ez az érzelmi test, az érzések világa, és ez tartalmazza az érzéseiteket magatokkal és a világgal kapcsolatban.  Az érzelmek egyszerűen mozgásban lévő energiák, amelyek megelőzik a fizikai cselekedeteiteket.  Az érzelmeitek határozzák meg tehát azt, hogy a gondolatok után hogyan cselekedtek.  Azt gondolhatjátok, hogy a gondolatok önmagukban nem vezethetnek cselekedetekhez.  A gondolat az csak egy elképzelés, és ahhoz, hogy fizikai cselekedetté váljon, ahhoz a gondolatnak rendelkeznie kell azzal a két minőséggel, amelyek egy érzelem által adódnak hozzá.  Ez a két minőség, az irány, és az intenzitás.  Az érzelmeitek irányítják a gondolataitokat egy adott cselekedethez, és az érzelmeitek intenzitása határozza meg a cselekedetitek erejét. 

Utolsó lépésként az energia eléri a fizikai agyatokat és az idegrendszereteket.  Ezen a szinten alakulnak az érzelmeitek cselekedetekké, és a cselekedeteket a mögöttük lévő érzelmek irányultsága és intenzitása határozza meg.  Természetesen az érzelmetek irányát és intenzitását a gondolataitok határozzák meg, és a gondolataitokat pedig az önazonosság érzetetek, és a világképetek. 

Láthatjátok, hogy a lényeteken keresztüláramló természetes energiaáramlás során az energia  a szellemi énetekből áramlik az önazonosság testetekbe, ahol megszíneződik a világképetek következtében.  Az energia ezek után beáramlik a gondolati testetekbe, és megszíneződik a gondolataitok által.  Az energia innen az érzelmi testetekbe áramlik, ahol irányt és intenzitást vesz magára az érzelmeitek által.  Végül az energia fizikai cselekedetté alakul, amelyet az agyatok, az idegrendszeretek és a fizikai testetek kiviteleznek. 

Az egész folyamat egy filmvetítőhöz hasonlítható.  A fény, amely a szellemi énetekből áramlik, megfelel annak a fehér fénynek, amelyet a villanykörte áraszt a vetítőgépben.  Az önazonosság testetek, a gondolati testetek és az érzelmi testeitek úgy viselkednek, mint egy - egy filmszalag.  A fény megszíneződik a három filmszalag képei által.  A fény, miután áthatol a filmszalagokon, képként vetül a vetítővászonra.  A vetítővászon az elméteknek az a része, amely az anyagi világegyetemben található. Ez a tudatos elmétek, valamint a tudatalatti elméteknek bizonyos része.  Ezek az agyatokhoz és az idegrendszeretekhez kötődnek. 

Az anyagi világegyetem négy szintje

Miután megértettétek azt, hogy hogyan áramlik az energia a saját elméteken át, át kell transzferálnotok ezt a tudást az anyagi világegyetemre, mint egészre.  Az anyagi világegyetem négy különböző oktávval, szinttel, vagy testtel rendelkezik.  Ezek az elmétek négy szintjének felelnek meg, mert a világegyetem csak egyszerűen egy lakóhely a házban, vagyis Isten elméjében.  Ugyanúgy, mint az elmétek esetében, az anyagi világegyetem szintén Isten alap energiájából lett megteremtve, amely energia átáramlik az önazonosság, gondolati és érzelmi valóságokon, míg végül az anyag világában manifesztálódik. 

Ha megértitek az energiaáramlás alapját az anyagi világegyetem négy szintjén keresztül, akkor kezditek majd érteni azt, hogy a legalacsonyabb szint az anyag szintje, valójában azoknak a rejtett okoknak az eredménye, amelyek három szinten zajlanak, az érzelmek szintjén, a gondolatok szintjén és az önazonosság test szintjén.  Azt mondhatjuk tehát, hogy az anyagi világegyetem semmivel sem valóságosabb, mint azok a képek, amelyeket a mozi vetítővásznára vetítenek. 

Amikor végiggondoljátok ezt a koncepciót, akkor ébredtek rá arra, hogy az anyagi világegyetem megváltoztatása úgy történhet, vagy úgy kell, hogy történjen, hogy megváltoztatjátok az anyagi világegyetem három felsőbb szintjét.   Személyes szinten pedig, ha meg akarjátok változtatni a külső körülményeiteket, akkor először meg kell változtatnotok az érzelmeiteket, a gondolataitokat és az önazonosság érzeteteket.  Csak ha mind a három képet megváltoztattátok, amelyek a három magasabb testetekben találhatóak, akkor változtathatjátok meg azt a képet, amely az anyagi világban megjelenik.  Ehhez hasonlóan bolygói szinten annak a kulcsa, hogy eltűntessétek az emberi szenvedést az, ha a bolygótok egészének tisztítjátok meg az érzelmi-, a gondolati és önazonosság testét.  Ennek az az oka, hogy a fizikai bolygó egy képi kivetülése azoknak a képeknek, amelyek ezekben a magasabb valóságokban tárolódnak. 

A Földbolygót hét szellemi lény teremtette meg, akiket Elohimnak nevezünk.  Az Elohim (többes szám) folyamatosan őrzik a Földdel kapcsolatos tökéletes képet, ez a kép még mindig létezik.  A tökéletes képet azonban ideiglenesen elfedték nem tökéletes emberi képek, amelyeket az emberiség az önazonosság testén, a gondolati testén és az érzelmi testén keresztül vetített a bolygóra.  Ez az, amelyet a pszichológusok kollektív tudattalannak neveznek. 

A szenvedés igazi oka

A következő célom az, hogy megmutassam azt, hogy a Földbolygó miért rendelkezik jelenleg annyi nem tökéletes megjelenéssel, és olyan hatalmas emberi szenvedéssel.  Ennek az az oka, hogy az emberiség három magasabb teste nem tökéletes önazonosság-érzettel, gondolatokkal és érzelmekkel szennyeződött. 

Mint ahogy azt szeretett Anyám a következő értekezésébenelmagyarázza, a Mennyben minden Isten törvényeinek megfelelően lett megtervezve.  Éppen ezért, ha egy szellemi lény fellázad Isten törvényei ellen, akkor az a lény nem maradhat a Mennyben.  Mária Anya azt is elmagyarázza, hogy az anyagi világegyetem bizonyos teret ad ahhoz, hogy bizonyos lények szembeszegülhessenek Isten törvényeivel.  Ennek az az oka, hogy az anyagi világegyetem arra lett megtervezve, hogy iskolai tanteremként szolgáljon azoknak a lelkeknek, akik azon dolgoznak, hogy felfelé jussanak, és azzá a mindenné váljanak, ami Isten.  Isten ezeknek a lelkeknek szabad akaratot adott, és megadta azokat a kereteket, amelyeken belül az ő energiájával kísérletezhetnek.

Éppen ezért az anyagi világegyetem törvényei lehetővé teszik azt, hogy ennek a világnak a lényei Isten törvényeivel szembe mehessenek anélkül, hogy el kellene hagyniuk ezt a valóságot.  Más szavakkal, felhasználhatják a szabad akaratukat arra, hogy a figyelmüket azokra a képekre fókuszálják, amelyek azokkal a princípiumokkal, amelyet Isten felhasznált a formai világ megteremtésénél, nincsenek összhangban.  Az emberek megteremthetnek maguknak olyan önazonosság-érzetet, amely alapján Istentől elkülönülten léteznek, amely alapján anyagi és nem szellemi lények.  Az emberek teremthetnek olyan elmeképeket, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal és Isten valóságával.  Részeseivé válhatnak olyan érzéseknek, amelyek Isten igazi érzéseinek a torzításai.  Azzal, hogy ilyen tökéletlenségek részeseivé válnak, meg tudják változtatni az anyagi világegyetemet, és olyan világot tudnak teremteni, amely nem tökéletes megnyilvánulás. 

Amikor Isten a lényeknek szabad akaratot adott, akkor felállított egy keretet, amely biztonsági szelepként működik annak érdekében, hogy egy lény ne legyen képes elpusztítani az anyagi világegyetemet.  Más szavakkal, az emberek szabadon azt tehetnek Isten tiszta energiájával, amit akarnak.  Azonban ennek következményeit kétségtelenül meg fogják tapasztalni azokban a körülményekben, amelyeket ők teremtettek meg Isten tiszta energiájának felhasználásával.  Ha nem tökéletes gondolatok, érzelmek foglalják le őket, akkor nem tökéletes körülményeket teremtenek az anyag világában, és a kreatív képességeik lecsökkennek majd a saját teremtményeik által.  Ki mint vet, úgy arat.

Úgy is mondhatjuk, hogy az Isten által teremtett anyagi világegyetem olyan, mint egy tükör.  Olyan, mint egy mozi vetítővászna, amely visszatükrözi mindazt, amelyet rávetít az emberi elme.  Éppen ezért azok a képek, amelyeket az elmétek magasabb régióiban tartotok, határozzák meg azt, hogy milyen körülményeket tapasztaltok meg az anyag világában.  Ha nem tökéletes képeket őriztek, akkor nem tökéletes körülményeket teremtetek meg, amelyek egy idő után önpusztítókká válnak.  Ha Bábel Tornyát építitek, akkor az egy idő után saját súlya alatt omlik majd össze. 

Mint ahogy azt már elmagyaráztam máshol, az emberek kezdetben magasabb tudatszinten éltek annál, mint amit jelenleg a bolygón tapasztalni lehet.  Azon a tudatszinten a lelkeknek tudatos kapcsolatuk volt a Szellemi énükkel, és olyan szellemi lényekkel is, akik tanítókként szolgáltak számukra.  Az emberek a szabad akaratuk felhasználásával kísérleteztek Isten energiájával.  Eközben gyakran követtek el hibákat, és hoztak létre nem tökéletes megnyilvánulásokat.  Mivel azonban ismerték a teremtés alapszabályait, képesek voltak arra, hogy meghatározzák azt, hogy milyen hibát követtek el, beismerve a hibát azonnal helyettesíthették a végeredményt egy jobb végeredménnyel.

Az Emberiség Bukása után az emberek elveszítették a kapcsolatukat a Szellemi énükkel és a szellemi tanítóikkal.  Ennek következtében már nem voltak azzal tisztában, hogy a teremtés törvénye hogyan működik.  Elvesztették azt az ismeretüket, hogy bármi, amelyet az anyagi világegyetemben teremtettek meg, az csak annak a képnek a kivetülése, amelyet az érzelmi, a gondolati és az önazonosság-testetekben őriztek.  Ennek következtében elvesztették annak ismeretét, hogy az anyagi világegyetem körülményeinek megváltoztatásához a saját magasabb testeik tartalmát kell megváltoztatniuk. 

Így az anyagi világegyetemben az emberek azt kezdték hinni, hogy a körülmények állandóak, és az irányításuk felett állnak.  Kezdték magukat azon helyzetek áldozatainak tekinteni, amelyekről, úgy vélték, hogy nem ők teremtették meg.  Kezdték önmagukat olyan erők rabszolgáinak tekinteni, amelyeket nem kontrollálhatnak, és bizonyos értelemben igazuk volt.  Ha nem vagytok hajlandóak megváltoztatni az érzelmeiteket, a gondolataitokat és az önazonosság-érzeteteket, akkor nem tudjátok megváltoztatni az anyagi világot, és ezért a földi körülmények áldozataivá váltok.  A csapda az, hogy az emberiség teremtette meg a fennálló körülményeket, és az emberiségnek kell azt visszaalakítani is. 

Az emlékezet elvesztése, annak tagadása, hogy felelősek vagytok a saját körülményeitekért, ezek adtak lehetőséget arra, hogy a szellemi valóság lényei, azok, akik fellázadtak Isten törvényei ellen, megtestesülhettek a Földön.  Erről szintén ír Mária Anya az értekezésében. 

Mint láthatjátok alapvető különbséget jelent az, ha a szabad akaratotokkal kísérleteztek (és hibáztok közben), és ha szándékosan fellázadtok Isten törvényei és Isten teremtő szándéka ellen.  Ahogy Mária Anya említi, a szellemi valóságban néhány lény szándékosan és akarattal lázadt fel Isten törvényei és teremtő szándéka ellen.  Ezek a lények ezután alacsonyabb tudatszintre süllyedtek, néhányuk végül a Földön megtestesülve kötött ki.

Ezek a lények nagyon sok embert manipuláltak annak érdekében, hogy elhiggyék azt a hazugságukat, hogy a végső szabadság elérhető azáltal, ha szembefordulnak Isten törvényeivel.  Számos finom hazugságot felhasználva rávették az embereket arra, hogy sértsék meg Isten törvényeit, ugyanakkor elhitették velük azt, hogy a negatív következmények, amelyek a szabályszegésből adódtak, azok elkerülhetetlenek, sőt lehet, hogy maga Isten teremti meg azokat.

Miután az emberiség alacsonyabb tudatszintre süllyedt olyan folyamatok vették kezdetüket, amelyek következtében az emberiség négy alsó teste beszennyeződött az emberiség kollektív tudatával együtt.  Ez vezetett a jelenlegi nem tökéletes körülményekhez emberi szenvedés formájában, természeti katasztrófák, vagy egyéb zavarok megnyilvánulásaként. 

Azonban amit az anyagi világegyetemben láttok, az csak egyszerű visszatükröződése annak, ami a magasabb testekben történik.  Mind a három felső test szennyeződött, és nem tökéletes képekkel lett teli.  Egy test azonban teljes mértékben a sötét erők hatalma alá került, és ez az érzelmi test.  Ez a test azoknak a lényeknek kulcsfontosságú, akik az anyagi világegyetemet akarják irányítani.  Ennek az az oka, hogy az érzelmi test az, amely a gondolatokat fizikai cselekedetekké alakítja. 

Az érzelmeknek olyan a természete, hogy minden képet magukra vesznek, amelyet a mentális test rájuk vetít.  Az érzelmek mozgásban lévő energiák, és az energiának nincs jó vagy rossz-érzete.  Oda áramlik, ahol valamilyen cselekedet történik anélkül, hogy fontolóra venné a következményeket.  Éppen ezért a sötét erők átvehetik egy személy érzelmi teste felett a hatalmat, manipulálhatják azt a személyt gyakorlatilag olyan mértékben, hogy az mindent megtesz majd anélkül, hogy a cselekedeteinek a következményét fontolóra venné, anélkül, hogy elgondolkodna azon, hogy jót vagy rosszat tesz.  Ez által teremtődött meg az a szindrómára, hogy tedd meg, ha jól esik.  Ez a szindróma azon az alapvető hazugságon alapul, hogy ha valami jól esik, akkor az valójában nem lehet rossz.

Nos, láthatjátok azt, hogy vannak olyan erők, amelyek folytonosan azon dolgoznak, hogy az embereket az érzelmi testükön keresztül manipulálják.  Ennek egyik módja az, amikor az emberek érzelmi testét mindaddig ingerlik, amíg el nem érnek egy olyan érzelmi intenzitást, amikor az emberek már nem képesek visszatartani az érzelmi energiájukat.  Így az érzelem beleáramlik a cselekedeteikbe, és ekkor történik meg az, amikor azt láthatjátok, hogy egyének, emberek csoportjai, vagy akár az egész nemzet felajzva érzi magát, hogy olyan cselekedetet tegyen meg, amelyet normális esetben nem tenne.  Ez a háborúk fő oka.  Azokban az időkben, amelyek háborúhoz vezetnek, azt láthatjátok, hogy egy egész nemzet érzelmi teste olyan mértékben izgatottá, háborgóvá válik, hogy az egész nemzet úgy érzi, hogy tenniük kell valamit, és az a valami az, hogy az ellenség ellen, akikkel kapcsolatban azt érezték, hogy miattuk kerültek háborgó állapotba, háborút kell indítaniuk. 

Intelligens élet mind a négy szinten

A jelenlegi értekezésemnek egy másik fontos célja az, hogy megmagyarázzam azt, hogy vannak önészleléssel rendelkező, intelligens lények az anyagi világegyetem mind a négy szintjén, az anyag valóságában, az érzelmek, a gondolatok és az önazonosság szintjén is.  Vannak intelligens emberi lények, akik az anyag világában élnek.  Vannak olyan intelligens lények is, akik a másik három valóságban élnek.  Közülük néhány lény soha nem volt fizikai testben.  Mások fizikai testben voltak, de most az anyagi világegyetem másik valóságában tartózkodnak.

A lények számára a természetes menet az, hogy fizikai testbe süllyednek annak érdekében, hogy megtapasztalják az anyag világát, és segítsenek Istennek a társ-teremtésben a formai világnak ezen a szintjén.  Miután a lélek betölti a létezésének a feladatát az anyag világában, felemelkedik a szellemi valóságba.  Más szavakkal, a lélek számára nem természetes az, hogy oda költözzön, hogy ott ragadjon az anyag, az érzelem, a gondolatok vagy az önazonosság világában.  Ha azonban a lélek kiegyensúlyozatlanná válik, és eltorzítja a négy testéből az egyik vagy több testét, akkor az anyagi világegyetem valamelyikében benn ragadhat.  Ez megakadályozhatja a lelket abban, hogy visszaemelkedjen a szellemi valóságba.

A lélek négy alsó teste az Apa, a Fiú, az Anya és a Szent Szellem négy erejének felel meg, ahogy azt Mária Anya elmondja.  Az Apa felel meg az önazonosság testnek, a Fiú felel meg a gondolatok testének, az Anya felel meg az érzelmi testnek és a Szent Szellem/ Szentlélek felel meg a fizikai testnek.  Ha a lélek egyensúlytalanságba kerül mind a négy testében, akkor az anyagi világegyetemben ragad, és folytonosan újabb és újabb fizikai testeket ölt.  Ha a lélek kiegyensúlyozta a fizikai és az érzelmi testét, akkor benn ragadhat a gondolati valóságban, és ha kiegyensúlyozta mind a három alsó testét, akkor benn ragadhat az önazonosság valóságában. 

Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsétek, hogy miért nyújtom nektek ezt az értekezést, rá kell ébrednetek arra, hogy az anyagi világegyetem négy különböző valósága csak rezgésében különbözik egymástól.  Nagyon fontos tehát, hogy ne essetek ennek a tanításnak a csapdájába a lineáris nézetetekből adódóan.  Az anyagi világegyetem rendelkezik például a legalacsonyabb rezgéssel, más valóságoknak magasabb a rezgése.  Éppen ezért ez hajlamosít arra, hogy olyan elképzelést alakítsatok ki, hogy más valóságok az anyagi világegyetemen kívül vagy azon túl helyezkednek el.  Ez azonban nem a helyes kép.

Abban a szobában, ahol éppen most ültök, nagyszámú rádióhullám hatol a térbe.  Ezek a rádióhullámok ugyanabban a térben léteznek, mint a ti fizikai testetek, a falak, a bútorok és a levegő.  Más szavakkal, a különböző hullámhosszak létezhetnek együttesen ugyanabban a térben.  Arra akarok rámutatni, hogy az anyagi valóság ugyanabban a térben létezik, mint az érzelmi valóság, a gondolati valóság és az önazonosság valósága.  

Ennek a felismerésnek az a jelentősége, hogy nincsenek áttörhetetlen akadályok a négy valóság között.  Valójában a valóságok át tudják fedni egymást.  Például teljes mértékben lehetséges az, hogy az anyagi világ egy helyszínén a rezgés úgy változzon meg, hogy egy másik valóság rezgésével rezegjen. 

Az emberi elme rendelkezik azzal a képességgel, hogy rádióvevőként működjön.  Mint már említettem, sok különböző rádióhullám hatol abba a térbe ahol most ültök.  Ha bekapcsoljátok a rádiót, akkor ráhangolódhattok bármelyik hullámhosszra egyszerűen úgy, hogy eltekeritek az állomáskereső gombot a rádión.  A rádió a különböző energiahullámokat hallható hanggá alakítja át, amelyeket ti különböző rádióállomásként észlelhettek.  A tudatos elméteknek van olyan képessége, hogy rádióvevőként működjön, és képes ráhangolódni az anyagi világegyetem minden szintjére.  Rá tud azonban hangolódni a szellemi valóság szintjeire is.  Más szavakkal, az emberi elme rendelkezik azzal a képességgel, hogy elérjen az anyagi valóságon túlra, és ráhangolódjon az érzelmi valóság, a gondolati valóság, az önazonosság valósága intelligens lényeire, sőt még a szellemi valóságra is. 

Ennek a tanításnak az egyik következményeként, ha megpróbáltok az egyik valóság intelligens lényeivel kommunikálni, akkor figyelembe kell vennetek azt, hogy nem minden ott lévő lény jóindulatú. Lehetséges, hogy néhányan közülük szándékosan lázadtak fel Isten törvényei ellen, és arra fognak kísérteni benneteket, hogy tegyétek ezt ti is.  Ennek okát Mária Anya értekezésében találhatjátok meg.

Korábban mind a négy valóságban jóindulatú lénye voltak.  Az érzelmi valóság azonban annyira erősen beszennyeződött, és annyira manipulálttá vált, hogy nincs már ott egyetlen jóindulatú lény sem.  Az érzelmi valóság lényei mind kiegyensúlyozatlanok, és azt hiszik, hogy a cél szentesíti az eszközt, vagyis ha jól esik valami, akkor tedd azt.  Vannak olyan emberek a Földön, akik ezt a tudatszintet testesítik meg, mivel a kiegyensúlyozatlan érzelmi testük miatt az érzelmi valóságra hangolódtak.  Az ilyen emberek az érzelmi valóság manipulatív lényeinek a rabszolgáivá váltak.

A gondolati valóság szintén erősen szennyezett, de ott még mindig vannak olyan lények, akik nem rosszindulatúak.  A többségük azonban annak az elmeállapotnak a csapdájában ragadt, amely azt eredményezi, hogy úgy gondolják, hogy ők képesek intellektuálisan megérteni mindent.  Néhányan közülük azt hiszik, hogy ők jobban értik a világot, mint Isten, és ezért jobban tudják azt is, hogy hogyan kellene Isten világegyetemének működnie.  Ez az intellektuális büszkeség, és láthatjátok azt, hogy a Földön mennyien testesítik meg ezt a büszkeséget.  Ennek az az oka, hogy ezeknek az embereknek a mentális teste ezekre a gőgős lényekre hangolódott a gondolati valóságban. 

Az önazonosság valósága a legtisztább valóság, bár ez is szennyeződött hamis önazonosság érzéssel.  Itt vannak olyan lények, akik úgy azonosítják magukat, mint akik különváltak Istentől, és ezt vetítik ki az emberekre is.  Vannak azonban az éteri valóságban olyan lények is, akik korrekt önazonossággal rendelkezve szellemi lényeknek tartják magukat.

Mi, a Felemelkedettek Serege, az emberiség tanítóiként szolgálunk.  Mi minden egyes emberrel hajlandóak vagyunk kommunikálni annak érdekében, hogy segítsük az embereket a szellemi útjukon.  Amikor a Föld még tiszta volt, akkor meg tudtunk jelenni az emberek előtt az anyag világában, és az emberek képesek voltak velünk beszélni, velünk lenni.  Ez nem azért volt, mert fizikai testet vettünk magunkra, hanem azért, mert az emberek tudatszintje olyan tiszta volt, hogy képesek voltak bennünket a „fizikai testünkben”észlelni.  Képesek voltak meglátni a szellemi testünket a fizikai érzékszerveikkel.  Jelenleg az emberek által létrehozott kiegyensúlyozatlanság miatt az egész anyagi világegyetem rezgése lecsökkent, és ezért sokkal nehezebbé vált az emberek számára az, hogy észleljenek bennünket.  Már nem képesek látni bennünket a fizikai érzékszerveikkel, kivéve azt a néhány alkalmat, amikor fizikai megjelenést öltünk.

Ahhoz, hogy a Felemelkedettek Seregével kommunikálni tudjatok a mostani világban, fel kell emelnetek a tudatszinteteket egy magasabb szintre, amely azt jelenti, hogy ki kell egyensúlyoznotok a négy alsó testeteket.  Csak úgy érhetitek el ezt az egyensúlyt, ha eljuttok a Krisztusi tudatszint középső útjára.  Ha nem értek el a Krisztusi tudat egyensúlyához, akkor nem léphettek kapcsolatba a Felemelkedett Mesterekkel.  Ennek ellenére még kapcsolatba kerülhettek olyan lényekkel, akik az alsóbb szintek egyikében léteznek.  Nem megfelejtkezve arról, hogy azok a lények azon a szinten ragadtak, mert kiegyensúlyozatlanná váltak egy vagy több alsóbb testükben.  Éppen ezért, ha megbízható kommunikációra vágytok a magasabb valóságokból, akkor el kell érnetek a Krisztusi tudatszintet, amely azt jelenti, hogy ki kell egyensúlyoznotok mind a négy alsó testeteket.

Földi Mennyország vagy földi pokol

Ennek az értekezésnek a másik célja az, hogy megmutassam nektek azt, hogy az anyagi világegyetem négy szintje ugyanabban a térben együtt létezik.  Az egyetlen különbség a rezgések különbözősége.  Mivel az emberi elme képes arra, hogy manipulálja Isten fényét, ezért a fénynek csökkentheti, vagy emelheti a rezgését.  Arra utalok, hogy az emberek képesek arra, hogy megváltoztassák az anyagi világ rezgését, és ezáltal az együtt rezeghet, rezonálhat a többi valóság egyikével.

Például több olyan hely van ezen a bolygón, különösen a nagyvárosokban, ahol nagyon sokan alakítottak ki egyensúlytalanságokat az érzelmi testükben, és ezáltal az egész terület az érzelmi test rezgésén rezeg.  Az érzelmi valóság rezgése jelenleg a legalacsonyabb minden valóságnál.  Az érzelmi valóság bizonyos területei valójában az emberek számára pokolnak tűnnek.  Vannak tehát olyan területek ezen a bolygón, amelyek az érzelmi valóság szintjén rezegnek.  Ezek a területek valójában földi poklok.

Mint ahogy ismételten láthatjátok, az emberiség rendelkezik azzal a képességgel, hogy megteremtse a saját valóságát.  A valóságotokat az elmétek erején keresztül teremtitek meg, de ahhoz, hogy megértsétek azt, hogy ezt hogyan teszitek, rá kell ébrednetek arra, hogy az elmétek számos szinttel rendelkezik.  Az elmétek alsó szintjei nagyon hasonlítanak a rádióvevőhöz, amely egyszerűen csak felerősíti a rádiófrekvenciát, és az érzékszervek által felfoghatóvá teszi.  Amit az alsóbb elmétek segítségével teremtetek, az azon múlik, hogy mi áramlik oda az elmétek magasabb szintjeiről.

A kérdés mostanra az, hogy melyik állomásra hangoltátok az elmétek rádióját?  A Krisztusi énetekre hangoltátok-e, vagy az alacsonyabb szinteken lévő lényekre hangoltátok-e?  El kell döntenetek ezen a napon, hogy kit szolgáltok!  El kell döntenetek, hogy Atyám házának melyik lakóhelyén akartok élni, melyik szintre fókuszáljátok a figyelmeteket!  Ha az alacsonyabb testeitekben kiegyensúlyozatlanság van, akkor az anyagi, az érzelmi, a gondolati valóságra fókuszáltok.  Ha az önazonosság testetek kiegyensúlyozatlan, akkor az önazonosság valóságára fókuszáltok, és nem juttok azon túl.  Ha azonban mind a négy alsó testeteket kiegyensúlyoztátok, akkor túljuthattok az önazonosság valóságon, és kommunikálhattok a Felemelkedettek Seregével.  Ezáltal nyitott kapuként szolgálhattok annak érdekében, hogy lehozzátok a Menny rezgését és valóságát a Földre.  Az Élő Szó, az Ige nyitott kapuivá válhattok, amely ekkor beáramolhat ebbe a világba.

  

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53