Európa megszabadítása az anti-szeretettől invokáció

A VAGYOK, AKI VAGYOK és Jézus Krisztus nevében Mihály Arkangyalt, Mária Anyát és St. Germaint szólítom, hogy szabadítsanak meg minden embert az anti-szeretet erejétől Európában.  Ébresszetek rá bennünket annak valóságára, hogy spirituális lények vagyunk, és a felemelkedett mesterekkel együttműködve új jövőt társteremthetünk Európa számára.  Mihály Arkangyalt, Mária Anyát és St. Germaint hívom, hogy vegyék át a hatalmat… 

(Személyes kérés helye)

1. Rész

1. Mihály Arkangyal, védd meg az európai embereket az anti-szeretet erőitől.  Zárd körül a csakráinkat és a négy alsó testünket, hogy védve legyünk az anti-szeretet minden kivetülésétől.

Mihály Arkangyal, a fényed mily kék,
a szívem csak teérted ég.
A tudatom egy veled,
igaz szereteted vezet.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

2. Mihály Arkangyal, vágd el az európai embereknek az anti-szeretethez fűződő minden tudatos és tudatalatti kapcsolatát, hogy szabaddá válhassunk.

Mihály Arkangyal, egy leszek
a valóságoddal, s veled.
A félelem nem tart vissza,
e világnak nincs már rajtam hatalma.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

3. Mihály Arkangyal, vágd el az európai embereket az anti-szeretet erőitől, amelyek az attól való félelmet vetítik ránk, hogy el tudjuk fogadni, hogy spirituális lények vagyunk, és jogunkban áll az anti-szeretet erőinek eltávolítását követelnünk.

Mihály Arkangyal, tarts szorosan,
míg a sötét éj elsuhan.
A csakráimat a fényeddel tisztítsd meg,
a belső látásomat újítsd meg.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

4. Mihály Arkangyal, vágd el az európai embereket az anti-szeretet erőitől és azoktól a kivetülésektől, amelyek alapján erőtlennek érezzük magunkat, és úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk képesek arra, vagy nincs jogunk ahhoz, hogy ezen erők eltávolítását követeljük erről a bolygóról.

Mihály Arkangyal, most veled
parancsolok a fénynek.
A szívem a végtelenig tágul,
a legfőbb igazság feltárul.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

5. Mihály Arkangyal, vágd el az európai embereket a felfordulásoktól való félelemtől, mint amilyenek a háborúk, betegségek és a természeti csapások.  Ébreszd rá őket annak valóságára, hogy azok nem elkerülhetetlenek, mivel az anti-szeretet erői munkálkodásának a következményei.

Mihály Arkangyal, velem leszel,
a szívem számodra tárul fel.
A hierarchia részévé válva
elindulok egy új kezdet irányába.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

6. Mihály Arkangyal, szabadítsd meg az európai embereket a más, tőlük különböző emberektől való félelemtől.  Ébreszd rá őket a minden életben jelenlévő belső egységre.

Mihály Arkangyal, a kék kardod
minden sötétségen áthatol.
A Krisztusságomat elérem,
melyhez a valóság felismerése a segítségem.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

7. Mihály Arkangyal, szabadítsd meg az európai embereket a szegénységtől való félelemtől.  Ébreszd rá őket annak valóságára, hogy a szegénységet az uralkodó elit hozta létre.  Nekünk azonban jogunk van ahhoz, hogy az ő elítélésüket és az eltávolításukat követeljük.           

Mihály Arkangyal, szárnyaid alatt
a kevés nem vonz, nem csalogat.
A szívemben Isten hazahívó szava zeng,
az énekem veled énekelem.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

8. Mihály Arkangyal, szabadítsd meg az európai embereket attól az érzettől, hogy erőtlenek ahhoz, hogy a körülményeket megváltoztassák Európában.  Ébreszd rá őket arra a potenciáljukra, hogy kérhetik a felemelkedett mesterek beavatkozását, és arra, hogy így közösen képesek vagyunk bármilyen körülmény megváltoztatására.

Mihály Arkangyal, hazamegyek,
hogy a magasabb szférákban otthonra leljek.
A kozmikus tajtékból újjászületni szép,
megélem új életem szent költeményét.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

9. Mihály Arkangyal, szabadítsd meg az európai embereket az attól való félelemtől, hogy ha megdöntik az uralkodó elit hatalmát, akkor káosz keletkezik a társadalomban.  Ébreszd rá őket annak valóságára, hogy a felemelkedett mesterek kiegyensúlyozott és fenntartható tervekkel rendelkeznek minden problémára vonatkozóan.

Mihály Arkangyal, a fényed úgy ragyog,
mint a legkékebb csillagok.
Kozmikus avatárként vezetsz,
egyre messzebbre jutok el veled.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

2. Rész

1. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk az anti-szeretet erőire, amelyek úgy manipulálták az embereket, hogy azok a jelenlegi hiányok és korlátozottság körülményeit társteremtették meg Európában.  Parancsoljuk ezen erők eltávolítását Európából.

Mihály Arkangyal, a fényed mily kék,
a szívem csak teérted ég.
A tudatom egy veled,
igaz szereteted vezet.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

2. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk az anti-szeretet erőire, amelyek úgy manipulálták az embereket, hogy azok háborúkat, konfliktusokat teremtettek Európában.  Parancsoljuk ezen erők eltávolítását Európából.

Mihály Arkangyal, egy leszek
a valóságoddal, s veled.
A félelem nem tart vissza,
e világnak nincs már rajtam hatalma.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

3. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk az anti-szeretet erőire, amelyek úgy manipulálták az embereket, hogy azok elfogadták az egyház visszaéléseit, különösen a kereszténységét Európában. Parancsoljuk ezen erők eltávolítását Európából.

Mihály Arkangyal, tarts szorosan,
míg a sötét éj elsuhan.
A csakráimat a fényeddel tisztítsd meg,
a belső látásomat újítsd meg.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

4. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk az anti-szeretet erőire, amelyek úgy manipulálták a gazdaságot és a pénzügyi rendszert, hogy az szegénységet teremtsen Európában.  Parancsoljuk ezen erők eltávolítását Európából. 

Mihály Arkangyal, most veled
parancsolok a fénynek.
A szívem a végtelenig tágul,
a legfőbb igazság feltárul.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

5. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk az anti-szeretet erőire, amelyek az etnikai és faji különbségeket arra használták fel, hogy konfliktusokat és háborúkat teremtsenek Európában.  Parancsoljuk ezen erők eltávolítását Európából.

Mihály Arkangyal, velem leszel,
a szívem számodra tárul fel.
A hierarchia részévé válva
elindulok egy új kezdet irányába.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

6. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk az anti-szeretet erőire, amelyek a nemzeti különbségeket arra használták fel, hogy háborúkat és konfliktusokat teremtsenek Európában.  Parancsoljuk ezen erők eltávolítását Európából.

Mihály Arkangyal, a kék kardod
minden sötétségen áthatol.
A Krisztusságomat elérem,
melyhez a valóság felismerése a segítségem.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

7. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk az anti-szeretet erőire, amelyek Karl Marx teóriáit használták fel arra, hogy háborúkat és konfliktusokat teremtsenek Európában.  Parancsoljuk ezen erők eltávolítását Európából.

Mihály Arkangyal, szárnyaid alatt
a kevés nem vonz, nem csalogat.
A szívemben Isten hazahívó szava zeng,
az énekem veled énekelem.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

8. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk az anti-szeretet erőire, amelyek Darwin evolúció elméletét és a materialista tudományt felhasználva háborúkat és konfliktusokat teremtettek Európában. Parancsoljuk ezen erők eltávolítását Európából.

Mihály Arkangyal, hazamegyek,
hogy a magasabb szférákban otthonra leljek.
A kozmikus tajtékból újjászületni szép,
megélem új életem szent költeményét.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

9. Mihály Arkangyal, Krisztusi ítéletet kérünk minden bukott lényre, aki fizikai testben van jelen az európai kontinensen.  Parancsoljuk ezen lények eltávolítását a fizikai testükből, vagy a teljes karmájuk visszaáramlását rájuk, hogy ne tudjanak többé manipulálni bennünket.

Mihály Arkangyal, a fényed úgy ragyog,
mint a legkékebb csillagok.
Kozmikus avatárként vezetsz,
egyre messzebbre jutok el veled.

Mihály Arkangyal, itt vagy velem
a fényed felemészti a kétséget, félelmet bennem.
A Jelenlétedet sokra értékelem,
nagyon kedves vagy nekem.

3. Rész

1. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, aki a háborúkban sérült meg a jelenlegi, vagy a korábbi életei során.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

Ó áldott Mária, jó Anyám,
szereteted mindennél több nekem,
szívben, tudatban egy vagyok veled,
a helyem a hierarchiában meglelem.

Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

2. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, aki a szegénységet megtapasztalva sérült meg a jelenlegi, vagy a korábbi életei során.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

A Földre a Mennyből küldve érkeztem,
itt megtestesültem.
Parancsolom Isteni felhatalmazással
a Föld váljon szabaddá az erőd által.

Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

3. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, aki bűntények következtében sérült meg a jelenlegi, vagy a korábbi életei során.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

Isten szent nevében hívlak,
az Anya lángod emésszen fel
minden félelmen alapuló energiát,
állítsd vissza a szent harmóniát.

Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

4. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, aki a természeti csapásokat megtapasztalva sérült meg a jelenlegi, vagy a korábbi életeiben.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

A szent nevedben azt kérem,
a kollektív tudatszint emelkedjen feljebb,
ne legyen több félelem és szégyen,
az Anya Fényed eméssze fel azt egészen.


Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

5. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, aki betegségeket megtapasztalva sérült meg a jelenlegi, vagy a korábbi életeiben.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

A Föld megtisztul a sötétségtől,
a fényed hatalmas árja által,
a sötét erők nem gátolhatják már
a felfelé tartó spirált.

Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

6. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, akinek korai, vagy elkeserítő formájú halál jutott az utóbbi, vagy a korábbi életeiben.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

Az elementál életet megáldod,
az emberi stressztől megszabadítod,
a természetszellemek így szabaddá válnak,
az Isteni fohászok alapján dolgoznak.

Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

7. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, aki kínzást megtapasztalva sérült meg a jelenlegi, vagy a korábbi életeiben.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

A háborúk ellen szólok,
legyen végük, azt követelem,
több háborús seb ne érje a Földet,
az Aranykor így eljöhet.

Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

8. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, aki a keresztény vallás visszaélései és hamis ígéretei által sérült meg a jelenlegi, vagy a korábbi életeiben.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

A Földanya szabaddá válik,
a múlté már a sok csapás,
az Anya-fényed oly erős,
az anyag így egyre áttetszőbb.

Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

9. Mária Anya, gyógyítsd meg minden olyan európai ember lelkét, aki leigázottnak, vagy erőtlennek érzi magát a jelenlegi, vagy a korábbi életeinek következtében.  Segíts, hogy integrálni tudjuk minden lélekdarabkánkat, és egészek lehessünk.

Az Anya-fényben a Föld megtisztul,
felfelé tartó spirálon jár,
a virágzás jelenleg a norma,
Isten vízióját veszi magára a forma.

Ó Mária, hozd létre azt a dalt,
amely mindent feljebb emel,
a Földet magasabb szintre juttatja,
és az anyag is ragyog általa.

4. Rész

1. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze a háborúk minden energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá az embereket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra. 

Ó, St. Germain, arra inspirálsz,
hogy a víziómat feljebb emeljem,
a nyolcas formájú áramlást kialakítom veled,
az Aranykor megteremtésében a társad leszek.

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

2. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze a szegénység minden energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá az embereket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra.

Ó, St. Germain, a Szabadság Lángja,
felszabadul a neved hallatára,
a gyorsulással, mely az ajándékod, 
bolygónkat egyre feljebb juttatod.

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

3. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze a bűncselekmények minden energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá az embereket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra.

Ó, St. Germain, a szeretetedben
visszakérjük az ibolyaláng-hordozás jogát.
E láng fentről árad le tőled,
és hozzánk lejutva alakít át mindent .

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

4. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze a természeti katasztrófák minden energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá az embereket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra.

Ó, St. Germain, nagyon szeretlek,
az aurám ibolyaszínben ragyog,
a csakráim ibolyalánggal telnek meg,
a kozmikus erősítőd vagyok.

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

5. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze a betegségek, különösen a ragályos betegségek minden energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá az embereket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra.

Ó, St. Germain, szabad vagyok,
az ibolyalángod gyógyulást hozott,
átalakítva minden tudat-elakadást,
a belső békém így helyreállt.

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

6. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze a halál minden energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá az embereket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra.

Ó, St. Germain, a testem megtisztult,
ibolyalángodtól meggyógyult.
Eméssz fel minden betegség okot,
így azoktól is megszabadulok.

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

7. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze a kínzások minden energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá az embereket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra.

Ó, St. Germain, a karmámtól megszabadulok,
a múlt terhe tovább már nem terhel,
új lehetőségek tárulnak fel,
a Krisztusi egységgel.

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

8. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze a keresztény visszaélések minden energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá az embereket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra.

Ó, St. Germain, már egyek vagyunk,
az ibolya napod vagyok,
a Földet átalakítjuk,
az Aranykor ránk ragyog.

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

9. St. Germain, áraszd el az európai kontinenst ibolyaláng tengerrel, hogy feleméssze az emberek erőtlenség érzetének és a korlátai csapdáinak energetikai lenyomatát.  Ébreszd rá őket az Aranykor Európájára vonatkozó víziódra.

Ó, St. Germain, a Föld felszabadult,
a dualitás így már a múlt,
egységben veled a legtöbbet érjük el,
az Aranykor itt van közel.

Ó, St. Germain, mily nagy a te szereteted,
az anyag is dalra kel tőle,
az ibolyalángod helyreállít mindent,
így válunk mi is többé tőle.

Lezárás:

A VAGYOK, AKI VAGYOK nevében elfogadom, hogy Mihály Arkangyal, Astrea és Shiva áthatolhatatlan védelmet formál körém és minden konstruktív ember köré Európában, elzárva minket minden félelem alapú energiától mind a négy oktávban.  Elfogadom, hogy Isten Fénye felemészt, átalakít minden félelem alapú energiát Európában.

Az oldal tetejéreUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2019-07-14 18:54:58

Újdonságok:

A WINV20 Invokáció Magyarországnak a kommunizmus örökségétől való megszabadulásáért című nagyon erőteljes invokáció lefordításra került.  Egy kis közösség  fel is vállalta, hogy egymástól távoli helyeken hetente egyszer szerda este 9:30-tól elmondja ezt.  Aki úgy érzi, hogy szeretne ebben részt venni, akkor lehet csatlakozni.  Az időpont csak tájékoztató jellegű, az invokáció bármikor elmondható, a hatása inkább a létszámon múlik.

2019-02-08 15:28:33

Az INV Astrea tégy szabaddá  lefordításra került.  Ez az erőteljes invokáció nagy segítséget nyújt a függőségeket okozó erőktől való megszabaduláshoz.

2019-01-25 16:12:42

A 7.01 Fohász Arcturus és Victoria Elohimhoz lefordításra került.

2019-01-25 11:22:39

Egy Európát érintő, kormányzásról szóló nagyon tanulságos El Morya/ MORE Mester üzenet került lefordításra.

2018-07-11 12:11:14

A 6.02 Fohász Uriel és Auróra Arkangyalhoz lefordításra került.

2018-03-13 09:49:10