Master More üzenete Helenen keresztül

Hogyan léphetnek túl a litvánok az Atya Lángjának torzításán, és hogyan válhatnak többé az életben?
2011.10.30.

 

Az üzenet akkor érkezett, amikor a közvetítők Litvánia középső részén vezettek keresztül.

Mekkora öröm az Atyának a gyermekeit, a teremtményeit anyagban megtestesülve látni! Nos, én, Master More, üdvözlöm annak a lehetőségét, hogy lehorgonyozhatom a Balti tenger körüli tűzgyűrű fényéből a részem, mert én, Master More, mindig arra törekszem, hogy Többé váljak, és így több lehetek azokon a nyílásokon keresztül, akik rám hangolódnak, és ezáltal lehetőséget adnak arra, hogy különböző formában kifejezésre juttassam magam az anyagban.

A litvánok hordozzák a szívükben az Atya Lángját

Az Atya számára hatalmas öröm a kreativitást és a TÖBB irányába törekvés megvalósulását az anyagban látni. Mert ezek az Atyai Lángnak, Isten Akarata Lángjának, az Isteni Erő Lángjának a jellemzői.

Ez a Láng nagyon is le van horgonyozva a litván emberek szívében, ezért én, Master More, annak ellenére, hogy egy éve már beszélem itt Vilniusban, ismét megragadom annak lehetőségét, hogy lehorgonyozzam a Fényt. A Fénynek ezt a második részletét Kaunas mellett horgonyzom le, amely az elhelyezkedéséből adódóan valójában Litvánia szíve. Mivel közel vagyunk Litvánia szívéhez, ezért megfelelő az idő arra, hogy vessünk egy pillantást a litván nép tudatszintjének központjára.

A litvánok nagyon kedvesek a szívemnek, mivel azt a tudatosságot hordozzák, amely Isten Akaratának és Isten Erejének kék lángjával nagymértékben egybecseng. A Transzcendencia korában pedig mondanom kell-e azt, hogy Isten Akarata leginkább kreativitásként, a TÖBBre való akaratként jut kifejezésre? Isten Akarata, mint a TÖBBre irányuló akarat az anyagban minden nap, minden helyzetben túllép önmagán.

Szeretett gyermekeim, én, Master More, ezt a lángot hosszú ideje testesítem meg, ezért látom azt, hogy mi az Atya Lángjának a fő jellemzője. Mi tehát az Atya Akaratának és Erejének a fő jellemzője? Az Atya Akarata és Ereje csak akkor válik valóban Akarattá és Erővé, ha a Krisztusi tudaton keresztül kreatívan jut kifejezésre az odaadó embereken keresztül az anyagban.

Az Atya örül, amikor a létezés kifejezésre jut

Nos, szeretteim, azért jöttem ma ide, hogy lehorgonyozzam Litvániában a részem ebből az erős, tüzes kék lángból, annak érdekében, hogy ráébresszem a litván embereket a kék Láng valós minőségeire. De melyek a Kék Láng minőségei?

A valós minőségek egyike az az öröm, amely abból a tényből fakad, hogy van az anyagban olyan nyílás, amelyen keresztül az Atya Lángja kifejezésre juthat. Nagy öröm az a tény, hogy az Atya Fényének kreatív kifejezésére nyílások állnak rendelkezésre az anyagban, így Isten Akarata és Isten Ereje Atyai minőségekként egyesülhetnek az Anya Lángjával.

Mint ahogy azt már kifejezésre juttattuk az Anya Évének kezdetén, az igazi teremtőerő, Isten valódi Akarata és Ereje csak emberi választások, döntések által juttatható kifejezésre. A TÖBBé válás elhatározása is egy ilyen döntés. Egy olyan döntés, amelynek következtében fejlődtök, TÖBBé váltok, mint az azt megelőző döntéseitek, elhatározásaitok által. Csak azáltal a gondolatminták által fejlődhettek, amelyek a régi gondolatmintáitoktól eltérnek. A Transzcendencia korában nyilvánvaló az, hogy azok a gondolatminták, amelyek a múltban jól működtek, azok a továbbiakban már nem működnek. Ahhoz pedig, hogy TÖBBé válhassatok, ahhoz ezeket a régi mintákat újra kell értékelni, túl kell lépni rajtuk.

Isten akarata kifejezésének valós egyensúlya

Szeretteim, a litvánokban meglévő intenzív többé válásra törekvés, és a bennük lévő természetes többre törekvés vágya hogyan talál magának utat ahhoz, hogy többé váljon az életben? Hogyan találhatják meg ezek az emberek az igazi egyensúlyt Isten Akaratának és egyéb valós minőségeinek kifejezéséhez az anyagban?

Valójában azt látom, hogy sok litván ember a lengyel-litván nemzetközösségi múltból adódóan még mindig ez alapján a középkori birodalom alapján azonosítja magát. Ez a földi birodalom, amely egykor a litván és a lengyel király becsvágyát tükrözte, néhány évszázadig állt fenn, aztán megszűnt. Mint látjátok, minden földi struktúra, amely nem transzcendálódik, nem lép túl önmagán az Atya és az Anya Lángjának valódi egysége által, az elbukik.

A Földön egyetlen birodalom sem marad fenn, amelynek Isten helyett földi uralkodó, vagy annak egója a feje. Az Atya Lángjának ez a torzítása minden földi birodalmat az Isteni birodalom torzulásává változtat, és innentől már csak idő kérdése az, hogy az mikor omlik össze. Egy földi birodalom emléke az, amely a litvánokat bizonyos mértékben az Atya Lángja eltorzításának a csapdájában tartja.

Mert az Atya valós Lángja és Isten valós Akarata az, hogy a belső királyságot hozzátok létre. A belső királyság azt jelenti, hogy annak Isten a vezetője, nem pedig valamilyen földi személy. A külső királyság minden formája hajlamos arra, hogy eltorzítsa a hatalmat. Ez történt a Lengyel- Litván Nemzetközösség esetében is.

A litván tömegtudat régi mintái

Így, én, Master More, azért jöttem, hogy összezúzzam, összezúzzam, összezúzzam, összezúzzam azokat a mentális dobozokat, amelyek a litván tömegtudat négy anyagi szférájában léteznek. Ezek a mentális dobozok a kollektív tudatszint mélyén rejtőznek, és a litvánokat a régi minták csapdájában tartják.

Önazonosság szinten, mentális és érzelmi szinteken nagyon sokan túlzott büszkeséget éreznek magukban az egykori királyságuk miatt, amiatt a tisztán láthatóan eltérő történelem miatt, amely nem hasonlítható a környező országok történelméhez. Ezért én, Master More, eljöttem, hogy ráébresszem a litvánokat arra a sokkal hatalmasabb királyságra, amelyet megteremthetnek Litvániában, hiszen rendelkeznek annak a lehetőségével. A litván nép a természetes igyekezetével, a benne rejlő többre való törekvéssel, Isten ereje és akarata irányába történő természetes vonzódásuk eredményeként erre a Lángra hangolódott.

A valós potenciáljuk azonban csak akkor ébred fel, ha megszabadulnak az Atya torzításától. Ez a Láng minden életet a litván társadalomban a TÖBB felé hajtja annál, mint ami jelenleg látható, a sokkal nagyobb lépések irányába mozdítja, mint amelyek jelenleg jellemzőek, vagy amelyek valaha láthatóak voltak Litvániában.

Litvánia területén az Aranykor az Atya Lángjának legtisztább formájú megjelenítését jelenti. A litván nép nagy elhivatottságot érez Isten, az Atya iránt a szívében. Ez az elhivatottság azonban jórészt Isten földi elképzeléseként vetül ki. Azonban egyetlen földi ábrázolás sem képes megragadni a valós Isten teljességét. Minden Istenre vetített kép csak Isten hibás észlelése lehet.

A litvánoknak rá kell ébredniük arra a tényre, hogy meg kell szabadulniuk ettől a hamis észleléstől, mint egy olyan képtől, amelynek a keretén túl sok port gyűlt össze, és amely már nem jó szagot áraszt a falon. A régi Isten-ábrázolásoktól meg kell válniuk annak érdekében, hogy a litván emberek valódi természete meg tudja találni a valós kapcsolatát az Atya Lángjával, amelyet én, Master More képviselek Isten Akaratán keresztül.

Isten Akaratának igazi Lángja az anyagban kifejezett teremtőerő Lángja. Ez az oka annak, hogy, mint láthatjátok, szeretteim, én, Master More a régi ítélkező katolikus Isten mentális képeit most összezúzom azzal a hatalmas erővel, amelyet képviselek.

Az Atya képviselőjeként bíráskodónak tűnök-e? Nem, én ugyanis örömteli mester vagyok, mint ahogy ez a közvetítő is, mielőtt az üzenetet kapta, észlelte, hogy egy kis tréfával értem őt el ahhoz, hogy a figyelmét elnyerjem. Az örömteli kreativitás valójában Istennek az
Atyának a valódi természete, aki minden gyermekének tiszteletben tartja a szabad akaratát. A valós Isten nyitott minden olyan lehetőségre, amelynek során a legtisztább formában az anyagban kifejezésre juthat az Atya Lángjának áramlásán és sugárzásán keresztül.

A kék sugár minőségeinek anyagban való megtestesítése

Isten akarata, Isten ereje, a Szellem teremtőereje Isten azon gyermekeinek magasabb énjéből folytonosan áramlik, akik nyitottak arra, hogy kifejezésre juttassam ezt a Lángot az anyagban. Ezért én, Master More, képviselem az Atya valós sugárzását, valamint az Atya Szellemének a sugárzását. Ez a sugárzást ide horgonyzom Litvánia szívébe annak érdekében, hogy az úgy sugározzon, mint a legfényesebb kékség fénysugara minden irányba a Földbolygón, felébresztve mindazoknak a szívét, akik nyitottak a Lángomra, de mindenek előtt magukat a litvánokat.

Ők azok, akiknek valóban rá kell ébredniük arra a tényre, hogy a kollektív tudatukban Isten Akaratának Lángját hordozzák, és így lehetőségük van arra, hogy megjeleníthessék az igazi kék láng potenciáljukat. A kiindulási pont természetesen az lehet, ha megvan bennük a hajlandóság arra, hogy megtestesítsék a kék sugár minőségeit az anyagban. Pontosan a kék sugár kiegyensúlyozott kifejezése segítette őket akkor, amikor a kommunizmus után visszanyerték a függetlenségüket. A litván nép ajándéka az is, hogy a Jelenlétüket az anyagban meg tudják osztani a kreativitásuk kifejezésre juttatásán keresztül.

Ó, micsoda gyönyörűség a kék Sugár teljes ragyogása akkor, ha az anyag összes rétegén átfénylik! Ó, micsoda gyönyörűség a tűzgyűrű, amikor a kék sugárnak a legmagasabb egyesített rezgése sugároz át a spirituális szférán keresztül a Földre elérve a fizikai réteget! Ó, micsoda gyönyörűség a gyermekeimet, Isten gyermekeit látni, ahogy egyre jobban és jobban ráébrednek a teremtőerejükre és a kék sugár valós kifejeződésére az Aranykorban.

Hogyan ölelem mindazokat a tanítványokat a karjaimba, akik Isten valós akaratát és erejét testesítik meg, mert én, Master More, a Szellemmel, az állandóan transzcendens Szellemmel áramlok, amely nem áll le akkor, amikor az emberek rám akarják vetíteni azokat a berögzött képeiket, amelyek az elkülönült énjükből, vagy az egoista tudatukból fakadnak.

Én, Master More, üdvözlöm azokat a tanítványokat, akik hajlandóak velem együtt áramlani, akik hajlandóak velem együtt tovább lépni, mert ez az útja annak, hogy valóban megvalósulhasson az egység az Atya Lángja és az Anya Lángja között az anyagban. Ez az útja annak, ahogy az Atya az Anyával életet adhasson egy új Isteni életnek!

Ez, szeretett gyermekeim, az a fénymennyiség, amelyet szeretném, hogy magatokba fogadnátok, amelyre szeretném, ha ráhangolódnátok, hogy tudjátok azt, hogy én, Master More köszöntöm a litvánokat és mindenki mást, aki hajlandó velem együtt túllépni a régi énjén. Gyertek velem, és engedjétek el azokat a régi elképzeléseiteket, amelyeket Istenre vetítetek, és legyetek hajlandóak nyitott kapuként szolgálni, hogy Isten Szelleme munkálkodhasson rajtatok keresztül új életet hozva létre az anyag szférájában. A meghívásom az ajándékom a számotokra, szeretett gyermekeim, Litvánia szeretett gyermekei. Ez az ajándékom a Balti tenger térségében az összes ország számára, amelyek mind nagyon kedvesek a szívemnek.

Szeretteim, Isten Lángja hogyan fejezheti ki Litvánia számára a legnagyobb lehetőséget az Aranykorban? Mint ahogy azt már mondtuk, az ítélkező Isten-képen túl kell lépni ahhoz, hogy az Aranykorba léphessetek, mert a Szellem valódi Lángja nem alkalmazkodik az ember által gyártott képekhez. Isten Erejének igazi Lángja túllép minden ember gyártotta struktúrán, amelyek nagymértékben megnyilvánulnak itt, Litvániában. Ezért, mielőtt a litvánok meg tudnák nyilvánítani a valós aranykori potenciájukat, azelőtt túl kell lépniük az Atya Lángjának torzításán a társadalmukban.

Én, Master More, azért jöttem, hogy elmondjam nektek, hogy Isten Ereje egyik Lángjának az eltorzítása az, amikor az emberek annak a lehetőségét keresik, hogy alávessék magukat egy földi hatalom külső jegyeinek, olyanoknak, mint egy név, egy rang vagy egy pozíció a szervezett struktúrákban. Semmi baj nincs azzal, ha a társadalomnak ilyen földi pozíciókon és struktúrákon keresztül vagytok részesei, de ha a pozíció és a rang válik céllá önmagában, akkor az az Atya Fényének egy torzulásaként jelenik meg.

Egy földi hatalom számára történő behódolás annak igazolására, hogy miért nem akarjátok egyénileg meghozni a döntéseiteket és választásaitokat az az Atya Fényének egy másik torzítását jelenti. Egy földi hatalmi struktúrának való behódolás lehetőséget ad arra, hogy elrejthessétek az igaz kapcsolatotok a hiányát a belső Erővel, Isten Erejével, amely a belső királyságon keresztül ragyog.

Az Atya Lángjának egy másik torzítása minden olyan kísérlet, amely megpróbálja az egyéni választásokat, döntéseket azzal igazolni, hogy azokat egy külső erő meglétére fogja, ahelyett, hogy vállalná értük a felelősséget. Bármilyen földi hatalom elfogadásával sokan a hatalommal visszaélők közül úgy érzik, hogy igazolva vannak azok a cselekedeteik, amelyeket nem tettek volna meg enélkül az álca nélkül. Ez az az attitűd a litván társadalomban, amelynek összezúzására érkeztem.

Azért jöttem, hogy összezúzzam azt az érzést, hogy valamilyen külső igazolásra van ahhoz szükségetek, hogy meghozzátok a döntéseiteket, választásaitokat annak érdekében, hogy mások ne kérdőjelezzenek meg benneteket. Ez az Atya Lángjának anyagban kifejezésre juttatott eltorzítása, és én, Master More, azért jöttem, hogy összezúzzam ezt az illúziót, hogy bármelyik egyén, vagy társadalom képes átlépni az Aranykorba anélkül, hogy ne kellene szembesülnie ezekkel a torzításokkal.

A litván népnek túl kell lépnie a kollektív tudatában az Atya Lángjának torzításain

Az Aranykorban az Atya Lángjának a Szellem szabad áramlását kell megjelenítenie, amely megtalálja az útját a társadalomba és a kreatív emberek otthonába. Csak a tiszta szívek képesek megnyilvánítani a Krisztusi tudatszinttel való egységüket, és ez ad lehetőséget a Szellemnek ahhoz, megszülethessen az anyagban. Azok az egyének, akik magas szintű Krisztusi tudattal rendelkeznek, azoknak nincs szükségük semmilyen hangzatos külső tisztségekre ahhoz, hogy igazolják a választásaikat és a döntéseiket. Mivel Litvániában az erő torzításán keresztüli Atya Lángjának torzítása nagyon is jelen van, ezért a litvánoknak kollektív tudatukban ennek a tendenciáján kell túllépniük.

Ahhoz, hogy Litvánia eljuthasson az Aranykorba, és valóban lehorgonyozhassa az Atya Fényét az országban és a társadalomban, ahhoz a litvánoknak őszintén meg kell vizsgálniuk önmagukat, és meg kell jegyezniük azt, hogy az erő torzításának ezek a régi mintái egy modern társadalomban már nem működnek. A Vízöntő kor az együttműködés az integráció kora. Ez az a kor, amikor az emberek közötti minden mesterséges korlátnak le kell dőlnie, mivel egyetlen ember sincs a másik felett. Nincsenek felsőbbrendű emberek, és ahogy minél többen ráébrednek erre az egyszerű tényre, úgy egyre többen érzékelik minden élettel az igazi Egységet.

A társadalmi egységhez a társadalom tagjai közötti egységre van szükség. Minél inkább az Aranykor felé szeretne haladni ez az ország, megnyilvánítva a valós potenciálját, annál gyorsabban meg kell szűntetniük az Atya Lángjának minden féle torzítását. Mert ahhoz, hogy az Atya Fénye teljességgel kifejezésre juthasson az Anya világában, ahhoz az embereknek egymást egyenlőnek kell látniuk, egyenlőnek a családban és a társadalomban is.

Mindaddig, amíg nincs egyenlőség a férfiak és a nők között, addig a társadalom nem képes az Aranykorba átlépni

Éppen ezért az, amit Mária Anya Lengyelországnak címzett, az itt is érvényes, vagyis nagyobb mértékű egyenlőségre van szükség a férfiak és nők között. Amíg ez az egyenlőség nem stabilizálódik, addig a litván társadalom nem képes az Aranykorba való átmenetre. Mindazok az ősrégi katolikus családi és társadalmi modellek, amelyekben bizonyos pozíciókból a nőket kizárták, és kizárták őket még bizonyos beszélgetésekből is, ezek a Transzcendencia Korában már nem érvényesek. A Túllépés Korát valójában az jellemzi, hogy a nők megtalálják a helyüket azokba a társadalmi és családi pozíciókban, ahol hallathatják a hangjukat.

Az ősrégi téves Bibliafordítások, amelyek a férfiakat a család fejeként értelmezik, egyszerűen hibásak. Isten lehet csak a feje minden belső királyságnak, a család és a társadalom feje pedig a Magasabb Énetekkel való kapcsolatotok. Mint láthatjátok a Bibliafordítások olyan régiek, mint a körülöttük áramló por, és el fognak tűnni, ha az új mátrixok az anyagban megszületnek.

Éppen ezért, az evangéliumok, írások régi fordításain egyszerűen túl kell csak lépnetek, az embereknek pedig őszintén fel kell tenniük önmaguknak és egymásnak azt a kérdést, hogy mire van igazából szükség a Vízöntő korban ahhoz, hogy véghezvihessék az átmenetet egy jobb korba. Ez különösen fontos itt Litvániában, abban az országban, ahol csak 20 + év állt rendelkezésre ahhoz, hogy visszaállítsák az ország szabadságát és a függetlenségét.

Mert a litvánokra érvényes az a kérdés, hogy: „Milyen társadalmi változásokra van szükségünk ahhoz, hogy az Atya Fényét, amelyet valójában képviselünk, és amelyet megtestesítünk, és annak teljes potenciálját kifejezésre juttathassuk? Ezért én, Master More ide horgonyzok egy bizonyos fénymennyiséget, amely fokozza majd a litvánok természetesen meglévő érzékét a TÖBB felé törekvés irányába.

Nagyon sok ember ébred majd rá arra az elkövetkező években, hogy kérdéseket kell feltenniük egymásnak, a családtagoknak azzal kapcsolatban, hogy milyen változásokra van szükségük. Hogyan válhatnak egyénként és társadalomként többé ebben a korban? Közösségként hogyan testesíthetik meg az állandóan transzcendens Atyai Lángot?

Az Atya Fénye a kitágulásának életet adva leáll-e azért, hogy megcsodálja annak teljes kifejlődési ciklusát az anyagban? Nem, szeretteim, az Atya kreatív, az Atya képviseli a tágulás és a kreativitás Lángját annak érdekében, hogy újat teremtsen.

Az új kreativitásérzet

Ó, micsoda gyönyörűség a Szellem lángjait azokon keresztül kifejezve látni, akik nyitottak! A tanítványaim közül sokan észlelték, különösen az Anya Évében, egy új kreativitás jelenlétét, azt a tapasztalatot, hogy egységbe kerülnek Isten Szellemével. Ez annak az érzete, ha megtaláljátok Istent magatokban.

Ó, micsoda gyönyörűség nekünk a felemelkedett valóságból azokat az életáramlatokat csodálni, akik tényleg olyannak látszanak, mint a virágok. Sokáig bimbóban álltak, végül, amikor az Isteni Jelenlétükből áramló Atyai Fény megvilágította őket a Tudatos Énen keresztül, akkor kinyíltak, akár a virágok, amikor megérzik a meleg tavaszi napsugarakat, és szirmot bontanak. A növények a napsugarak hatására teljesen virágba borulnak, ekkor hagyják maguk mögött annak régi mátrixait, gondolatformáit, hogy egykor bimbók voltak.

Minden, ami formában jut kifejezésre az fejlődik, transzcendentálódik akkor, amikor az Atya Fényével eggyé válik. Azok a formák, amelyek nem mennek keresztül ezen az egységen, azok egy ponton túl szétesnek, hogy új formáknak adjanak életet, amelyek meg akarnak születni az Atya Szelleme által, az Atyai Lángot kifejezésre juttatva az anyagban.

Az Atya egyre táguló teremtőereje az, ami az életet továbbviszi, amely a TÖBBÉ válás hajtóereje. Így, szeretteim, ez az én ajándékom a litván népnek és ez az ajándékom a többi népnek is, akik a Balti tengert szegélyezik.

Én, Master More lehorgonyoztam a fényemet ide, és valóban többé akarok válni általatok. TÖBB VAGYOK minden nap, minden percben és ti, akik lépést akartok tartani velem, észlelitek természetesen azt, hogy én, Master More, nem nézek vissza, és nem mondom nektek azt, hogy: „na, mi van, ti miért álldogáltok ott, miért nem léptek tovább velem?” Én folyton tovább lépek, ezért, ha lépést akartok tartani velem, akkor NEKTEK is transzcendenssé kell válnotok.

Állandó transzcendens Szellemmé, amely az Atya Akaratának Lángja. Végeztem. Ámen.

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53