Legalább ennyit tudjunk az egóról!

1. rész: Az ego által előidézett szellemi vakság, mint fő kihívás

Jézus értekezése 2006. 04. 15.

Ezzel az értekezés sorozattal az a szándékom, hogy rövid összefoglalást adjak azokkal a kihívásokkal kapcsolatban, amelyet az ego jelent minden szellemi útkereső számára függetlenül attól, hogy milyen külső tanítást, vagy vallást követ.  Ez az, amelyet úgy nevezhetünk, hogy minimum ennyit tudjatok az emberi egóról.

Miért biztosítom számotokra ezt az értekezés sorozatot?  Azért, mert az egón való túllépés a szellemi út központi aspektusa.  Mindegy, hogy melyik külső tanítást, vagy hagyományt követitek, az egón túl KELL lépnetek ahhoz, hogy magasabb tudatszintre juthassatok, amely az egyetlen kulcsa annak, hogy felülemelkedhessetek a Földre való újraszületések szükségletén.  Az alapvető valóság az, hogy az emberi ego nem juthat a „mennybe”, vagy, ahogy hívni szeretnének.  Annak ellenére, hogy a szellemi tanítások nem beszélnek közvetlenül az egóról, minden igaz tanítás azt a célt szolgálja, hogy hozzásegítsen benneteket ahhoz, hogy elkülönítsétek magatokat az egótól, és új önazonosságot építsetek fel magatoknak, amely nem az egóra épül.

Úgy gondolhatjátok, hogy kezdhetném azzal, hogy meghatározom, hogy mit értek emberi egón, de látni fogjátok, hogy miért nem célravezető ezzel kezdenem.  Ennek az az oka, hogy az ego jelenti azt a fő kihívást, hogy általa minden érzékelésetek torzul.  Az ego szűrőként működik, amely megszínezi minden érzékeléseteket, és ez a szűrő eltorzítaná el az én próbálkozásomat is arra vonatkozóan, ha most megpróbálnám definiálni az egót.  Ezért először a szellemi vaksággal foglalkozunk, mert ameddig nem kezdetek el ezen túljutni, addig valójában nincs értelme bármit mondanom az egóról.

Mi a spirituális vakság?


Ha egy vak emberre gondoltok, akkor olyan valaki jut eszetekbe, aki nem lát semmit.  Azt gondolhatjátok tehát, hogy a spirituálisan vak ember nem látja az élet spirituális oldalát.  Egy ilyen személy, aki lehet ateista, vagy tudományos materialista, mindkét esetben tagadni fogja Isten létezését, vagy azt a tényt, hogy az emberek spirituális természettel rendelkeznek.  A spirituális vakságnak azonban nem ez a valódi definíciója.
Valójában a spirituálisan vak emberek többsége teljesen meg van arról győződve, hogy ő maga vallásos, vagy spirituális ember.  Túlnyomó többségüket ott találhatjátok vasárnaponként a keresztény templomokban.  Mások egyéb világvallások ortodox ágához tartoznak, és vannak, akik különböző New Age mozgalmak tagjai.  Mindannyiukban közös azonban az, hogy teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy ők az egyetlen igaz valláshoz, vagy a létező legjobb guru csoportjához tartoznak, vagy a legmagasabb spirituális tanítást követik. 

Teljes mértékben meg vannak arról győződve, hogy meg lesznek mentve, felemelkednek, a Nirvánába jutnak, elérik az örök életet, vagy a vallási erőfeszítéseik által definiált végső állapotot.  Valójában ez az elképzelés azon az illúzión alapul, amelyet az emberi ego teremtett.  Az ego, hogy úgy mondjam, egyfajta fátylat vont ezeknek az embereknek a szeme elé, amelynek következtében torzult a látásuk.  Ennek legegyszerűbb ábrázolása az, ha egy színes szemüveget vesztek magatokra. 

Képzeljétek el azt, hogy egy kisbabának színes kontaktlencsét tesznek a szemére röviddel azután, hogy megszületett.  Ez a gyermek úgy nő fel, hogy mindent mondjuk sárga lencsén keresztül lát, ezért az eget zöldnek érzékeli.  A gyermek számára nem kérdés az, hogy az a „valóság”, amit lát, az megfelel-e a valóságnak, ezért teljes meggyőződéssel hiszi azt, hogy az ég zöld.  Alapvetően így torzította el az ego minden ember szellemi látását ezen a bolygón.  Mindenki a valóság torzult képének észlelésével nőtt fel, de a legtöbben nem is láttak más alternatívát, ezért nem volt okuk arra, hogy megkérdőjelezzék a világlátásukat. 

Az egóval való alapvető probléma  

Ez a magyarázata annak, hogy olyan sok ember gondolja magát nagyon vallásosnak, vagy spirituálisnak azzal a meggyőződéssel, hogy üdvözülnek majd.  Valójában azonban olyan utat követnek, amely soha sem vezet el az üdvözüléshez.  Ennek az az oka, hogy ezt a hamis utat az ego teremtette, ez pontosan az, amelyről a Biblia így ír:

Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.
( Példabeszédek 14,12)

Mindez azt jelenti-e, hogy azt állítom, hogy a vallásos vagy spirituális emberek többsége ezen a bolygón hamis utat követ?  Pontosan ezt jelenti, és csak ismétlem azt, amit 2000 évvel ezelőtt mondtam:

Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.
(Máté 7,13-14)

A tágas kaput és a széles utat az emberi ego teremtette.  Az ego olyan illúziót teremtett, amely szerint anélkül üdvözülhettek, hogy az egón túl kellene lépnetek, anélkül, hogy meg kellene tennetek azt a nehéz és kellemetlen feladatot, amelyet így jellemeztem:

Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!
(Máté 7, 3-5)

A képmutatás, az álszentség lényege a változásra való képtelenség.  Ennek ellenére egyetlen képmutató sem veszi észre azt, hogy nem hajlandó megváltozni.  Ennek az az oka, hogy a képmutatók mindig az ego illúzióját fogadják el, amely azt jelenti, hogy teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy nekik nem szükséges megváltozniuk.  Ezt az elképzelésüket arra a tényre alapozzák, hogy ők az egyetlen igaz spirituális vagy vallásos mozgalomhoz tartoznak, és, mivel teljesítenek bizonyos külső követelményeket, ezért számukra garantált az üdvözülés.  Ha valaki azt gondolja, hogy az üdvözülése garantált, akkor miért kellene megváltoznia?  Ez az a tágas kapu és széles út, amely a pusztuláshoz vezet.  De hogyan kerülhetitek el ezt az utat?

Az egyetlen kiút

Ha nem lenne kiút az ego által teremtett illúzióból, akkor nyilvánvalóan nem tudnám számotokra ezt az értékezést biztosítani.  Van azonban kiút, úgy is mondhatjuk, hogy létezik, egy olyan biztonsági mechanizmus, amelyet Isten beletervezett az univerzum tervébe.  Ahhoz, hogy rátaláljatok erre a kiútra, arra van szükségetek, hogy túljussatok az ego által teremtett illúziók fátylán.  Ennek egyetlen útja az, ha kapcsolatot teremtetek a tudatos elmétek és a között a tudat között, amely az egón túl, az ego fölött létezik.  Ezt a tudatot sokféle néven nevezhetitek, de a Felemelkedettek Serege által leggyakrabban Krisztusi tudatnak nevezik.  Ezért mondtam azt, hogy:

Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.
(János 6,53)

Bár ez egy olyan kifejezés, amely a 2000 évvel ezelőtti emberek nagy részének tudatszintjéhez lett igazítva, és bár teljesen megértem azt, hogy a jelenlegi szellemi útkeresők számára ez furcsán hangzik, azonban a valóságot hordozza magában.  Arra kell ráébrednetek, hogy az ember fiának teste és vére a Krisztusi tudatszintet jelképezi.  A Krisztusi tudat az a tudatszint, amely teljes mértékben az emberi ego felett áll.  Csak amikor részesévé váltok ennek a tudatszintnek, amikor hagyjátok azt, hogy az behatoljon az elmétekbe, akkor szabadulhattok meg az egótól.  Azért van ez így, mert a Krisztusi tudat az egyetlen tudat, amely Isten valóságát látja.

Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. 
(János 1,18)

A Krisztusi tudat nyújthat számotokra viszonyítási alapot, amely hozzásegít benneteket ahhoz, hogy átlássatok azon az illúzión, amelyet az ego teremtett.  Egyedül a Krisztusi tudat ad arra számotokra lehetőséget, hogy megtapasztalhassátok az Igazság Szellemét.  Ezért mondtam azt, hogy:

Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.  (Máté 7,24-27)

A szikla a Krisztusi tudatszint, a föveny pedig az ego tudatszintje.  Ha az önazonosságotokat, a házatokat, az ego illúziójára alapozzátok, akkor nem lesztek képesek az élet megpróbáltatásainak, az esőnek ellenállni. 
Hogyan léphettek kapcsolatba a Krisztusi tudattal?  Már jelen van ez a képességetek, mint ahogy ezt már más helyen elmagyaráztam.   Ez a képességetek a személyes Vigasztalótok, a Krisztusi énetek által adatik meg, amely visszacsatol benneteket a lényetek magasabb részéhez, az ÉN VAGYOK Jelenlétetekhez.  Az a tény, hogy erre a web felületre rátaláltatok jelzi azt, hogy valamilyen kapcsolat már kialakult a Krisztusi énetekkel, különben nem lennétek képesek arra, hogy nyitottak legyetek erre a tanításra, amelyet itt adok nektek. 

Következő lépésként egy kettős cselekedet megtételére lesz szükségetek:
•    Erősítenetek kell a Krisztusi énetekkel való kapcsolatotokat, amelyhez ezen a web felületen keresztül biztosítok számotokra tanításokat, és eszközöket. Ezekkel kezdhettek.
•    Az egóval kapcsolatban tudatosabbá kell válnotok, és tudatosabban kell felfigyelnetek azokra az illúziókra, amelyeket arra használ fel, hogy szellemi vakságban tartson benneteket.  Csak ha az ego illúzióin tudatosan átláttok csak azáltal nyílik meg a belső látásotok, a spirituális látásotok, és emelkedhettek az ego fölé, magatokra véve a Krisztusi tudatot. 

Az értekezés ettől a ponttól ahhoz segít hozzá benneteket, hogy elkezdjetek átlátni az ego illúzióinak a fátylán. 

Az ego alapvető illúziója


Az alapvető probléma az egóval az, hogy eltorzítja a spirituális látásotokat, ezáltal nem látjátok Isten valóságát, Isten igazságát.  A Krisztusi tudatszint lényege az, hogy az mindig egy Istennel, ezért a Krisztusi tudatszint által közvetlenül megtapasztalhatjátok az Egy Valóságot, Isten Egy Igazságát.  Ezért mondtam azt, hogy:

Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. 
(János 4,24)

A Krisztusi tudat észleli Isten Élő Igazságát, és észleli azt, hogy ez az igazság folytonosan gyarapszik, tágul, túllép önmagán.  Mivel a Krisztusi tudat képes megtapasztalni az Élő Igazságot, ezért nincs szüksége az igazság leírására.  Érzékelhetitek azt, hogy különbség van az igazság leírása és az igazság valósága között, vagyis az Igazság Szelleme között. 

Ahhoz, hogy ennek megértésében segítsek nektek, vonjunk párhuzamot.  Képzeljétek el, hogy még soha sem ettetek almát.  Hallottatok arról, hogy az emberek mit mondanak róla, láttátok a TV-ben, olvastatok leírásokat a gyümölcsről, ám mindezek ellenére, amit eddig a különböző forrásokból kaptatok, azok csak leírások, jellemzések voltak az almával kapcsolatban.  Közülük néhány esetleg nagyon valósághűen jellemezte az ízét, ennek nyomán össze is futott a nyál a szájatokban.  Bármilyen kiváló leírásokkal találkoztatok is, azok mégsem adták meg számotokra annak élményét, amelyet alma ízlelésével nyertek.  Más szavakkal, még a legjobb leírás sem tudja visszaadni az alma valós ízét, egyetlen leírás sem helyettesítheti az ízlelés közvetlen élményét.  Ha azonban a kezetekben tartotok egy almát, és megízlelitek, attól kezdve már egyetlen leírásra se lesz szükségetek a továbbiakban.  Miért is olvasnátok ezek után olyan könyveket, amelyek az alma ízét jellemzik, amikor bármikor könnyedén haraphattok egyet egy valós almából?

Ez a központi probléma ez egóval kapcsolatban.  Mint ahogy a későbbiekben erről több szó esik majd, az ego akkor született meg, amikor Istentől elkülönítettétek önmagatokat.  Az ego a köztetek és Isten közötti megosztásból született, és az idők során ti pedig olyannyira vakká váltatok az ego illúziója miatt, hogy már nem rendelkeztek az Igazság Szellemének tudatos megtapasztalásával.  Így ahelyett, hogy Isten igazságát közvetlenül megtapasztalnátok, helyette Isten valóságával kapcsolatban a vallásos és spirituális leírásokra hagyatkoztok. 

Látjátok már, hogy mire utalok?  Spirituális útkeresőként a központi problémátokat az jelenti, hogy vissza kell nyernetek az Istennel való egység észlelését, mert anélkül hogyan léphetnétek be Isten országába?  Ennek eléréséhez vissza kell jutnotok abba az ártatlan állapotba, amelyben képesek vagytok Isten valóságát közvetlenül észlelni annak érdekében, hogy ne legyen szükségetek leírásokra. 

Miután elveszítettétek a közvetlen kapcsolatotokat Isten valóságával, az ego szinte végtelen számú helyettesítőt hozott létre.  Mivel az ego nem képes Isten valóságát közvetlenül megtapasztalni, ezért létrehozta annak a valóságnak a leírását.  Mindegy azonban, hogy milyen tökéletes egy ilyen leírás, az azonban nem helyettesítheti a közvetlen tapasztalatot.  Ezért kell Istenhez szellemben és igazságban imádkoznotok. 

Sajnálatosan az ego ennek az igazságnak a megértésére képtelen, ezért azt képzeli, hogy a leírás pont olyan jó, mint a valós dolog, valójában azt képzeli, hogy a leírás maga a valós dolog.
Az egóval kapcsolatban az a központi probléma, hogy egy leírással helyettesítette Isten valóságát, és azt hiszi, hogy amennyiben ezt a leírást követitek, akkor végül eljuthattok Isten országába.  Emberek milliárdjai önmagukat nagyon vallásosnak tartva meg vannak győződve arról, hogy a megváltásuk biztosított.  Ők azonban a széles utat követik, amely a pusztulásba vezet, mivel hisznek az ego illúziójában, hogy az elvezetheti őket a Mennyországba.

A Biblia, a Tóra, a Bhagavad Gita, a Dhammapada, a Tao Te Ching, és a Felemelkedett Mesterek által nyújtott múlt században kinyilvánított közlések, és az én tanításom is ezen a web felületen, mind az igazság leírásai, de nem azonosak az Igazság Élő Szellemével.  Ha az egónak lehetősége van meggyőzni benneteket arról, hogy amennyiben ezek közül az egyik tanítást követitek, akkor a Mennybe juttok anélkül, hogy az egótokat feladnátok, akkor az ego központi illúziójának az áldozatául estek, annak az illúziónak, amelyet a Kígyó használt fel arra, hogy becsapja Évát, mint a lelketek szimbólumát, az Édenkertben.
A tény azonban az, hogy mindaddig, amíg az ego illúziójának a csapdájában maradtok, addig nem juttok el az örök élethez.  Nem léphettek ugyanis be Isten országába anélkül, hogy hagynátok, hogy az ego megsemmisüljön, és anélkül, hogy magatokra ne vennétek a Krisztusi tudatszint menyegzői öltözetét:

Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. (Máté 22,11-14)

Valójában mindenki ott van a meghívottak között, azonban csak kevesen választják azt, hogy az egyenes, keskeny útra lépjenek, amely az ego illúzióján túlra juttatja őket.  Ezért az ego által teremtett mentális sötétségben maradnak, amelyben az élet harccá válik. Éppen ezért, válasszátok az életet!

2. rész: Az ego miért nem képes meglátni a fától az erdőt?

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53