• Jézus misztikus tanításai
• A Felemelkedett Mesterek fénye
• A Felemelkedett Mesterek válaszai
• A transzcendencia eszköztára

• Legalább ennyit tudjunk az egóról! 1. rész: Az ego által előidézett szellemi vakság, mint fő kihívás
• Legalább ennyit tudjunk az egóról! 2. rész: Az ego miért nem képes meglátni a fától az erdőt?
• Legalább ennyit tudjunk az egóról! 3. rész: Miért próbál meg az ego egy szögletes szöget erőltetni egy kerek lyukba?
• Legalább ennyit tudjunk az egóról! 4. rész:Miért válik az ego önbeteljesítő jóslattá?
• Legalább ennyit tudjunk az egóról! 5. rész: Miért akarja az ego, hogy azt gondoljátok, hogy a világ vagy fekete, vagy fehér?
• Legalább ennyit tudjunk az egóról! 6. rész: Miért akarja az ego a világot szürkének látni?
• Legalább ennyit tudjunk az egóról! 7. rész: Hogyan használja fel az ego a spirituális tanításokat arra, hogy meghiúsítsa az igazság megkeresését?
• Legalább ennyit tudjunk az egóról! 8. rész: Hogyan próbálja meg az ego elterelni a figyelmeteket a belső útról?
• Legalább ennyit tudjunk az egóról 9. rész: Miért válik az ego mindig önmaga ellen megosztott házzá?

Legalább ennyit tudjunk az egóról!

5. rész: Miért akarja az ego, hogy azt gondoljátok, hogy a világ vagy fekete, vagy fehér?

Jézus értekezése 2006.05.09.

Az ego relatív, dualista gondolkodásának legnyilvánvalóbb példáját fekete-fehér gondolkodásnak szeretném nevezni.  Ez a terület az ego számára sokféle lehetőséget biztosít az alapvető dualitás felhasználásához, amely az anti-krisztusi tudat szerves része.  Ez a gondolkodásmód két egymással szemben álló felet határoz meg, amelyek minden téren egymás ellentétei, vagyis nincs közöttük átfedés, vagy megegyezésre alkalmas lehetőség.  Nincs közöttük semleges, vagy szürke zóna, és mivel az ellentétek nem létezhetnek egyidejűleg, ezért ki kell, hogy oltsák egymást, vagy legalább is úgy tűnik, hogy ez történik.  Az egyik ellentétet az abszolút jónak definiálják, a másikat az abszolút rossznak, amely meghatározással nyilvánvalóan egy halálig tartó küzdelem indul el a két fél között. 

Az ego azt hiteti el az emberekkel, hogy számukra az egyetlen út ahhoz, hogy Istennek kedvezzenek és üdvözülhessenek az, ha a jó oldalára állnak, és harcolnak a gonosz ellen.  Ennek a forgatókönyvnek a szélsőséges következményeként két vallás, vagy ideológia közül mindkettő önmagát az egyetlen igaznak tartja, elhitetve azt a tiszteletre méltó követőikkel, hogy az ő feladatuk legyőzni a másikat.  A legnagyobb győzelem pedig ennek a világnak a hercege számára az, ha két csoport vallásos ember gyilkolja egymást ugyanannak az Istennek a nevében, mint ahogy az pl. a keresztes hadjáratok esetén történt.

Az ego ezen manipulációjának eredményeként az emberek nagyon egyszerű világlátást tettek magukévá.  Mindenki azt hiszi, hogy az ő vallása az igazi, és minden más vallás teljes mértékben hamis.  Mivel nem adnak teret semmilyen átfedésnek közöttük, ezért az emberek nyilvánvalóan szélsőséges vallási fanatistákká válhatnak.  A nagyon egyszerű életfelfogásukat pedig az eredményezi, hogy nincs olyan elvárás az emberektől, hogy saját gondolataik legyenek.  Egyszerűen elfogadják a társadalmi vezetőik által meghatározott nézeteket, anélkül, hogy bármilyen személyes kísérletet tennének arra, hogy eltűnődjenek azon, hogy a vezetőiknek a Krisztusi mérce alapján igazuk van-e.  Meg vannak győződve róla, hogy a vezetőik abszolút jók, és azt hiszik, hogy még talán Isten maga is egyetértene velük ebben. 

Ennek az életfelfogásnak az eredményeként, ha egyszer az emberek jónak, abszolút helyesnek fogadnak el egy bizonyos hitrendszert, akkor a későbbiekben már nem kérdőjelezik meg azt.  Éppen ezért vakon követik a vallási vezetőik által abszolút jóként meghatározott elképzeléseket, amelyek a világ legborzalmasabb atrocitásaihoz vezettek a történelem során.  Ezt a forgatókönyvet így jelenítettem meg:

Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.  (Máté 15,14)

Ahelyett azonban, hogy az emberek otthagyták volna a vak vezetőiket, ahelyett kritika nélküli követőikké váltak.  Soha sem kérdőjelezték meg azt, hogy az élet fekete-fehér felfogása igazodik-e Isten valóságához.  Ennek eredményeként nagyon sok ember töltötte az életét vagy az életeinek sorát azzal, hogy minden energiájukat és figyelmüket ebbe a dualista harcba fektették, amely a két szélsőséges ellentét között feszült.  Az ilyen emberek ellenségként, vagy bűnbakként határozzák meg a másik felet, és abban a hitben élnek, hogy nekik kell elvégezniük Isten feladatát azzal, hogy elpusztítják az ellenséget. 

Mindaddig, amíg az emberek ennek a szélsőséges formájú fekete-fehér gondolkodásnak a csapdájában vannak, addig teljesen meg vannak győződve arról, hogy a jó érdekében tevékenykednek, és üdvözülni fognak.  A kemény valóság azonban az, hogy bármit tesznek annak érdekében, hogy legyőzzék az általuk meghatározott ellenséget, az csak arra szolgál, hogy még mélyebbre kerüljenek a dualista tudatállapot csapdájában.  Ez nyilvánvalóan megakadályozza őket abban, hogy magukra vegyék a Krisztusi tudatszint menyegzői viseletét, amely az EGYETLEN mennybe vezető út. 

A szélsőséges hívek számára rendkívüli nehézséget jelent annak beismerése, hogy tévedtek.  Nem képesek annak beismerésére, hogy amit Istennek ajánlott munkaként végeztek, az nem segítette elő Isten célját, hanem csak arra szolgált, hogy fokozza azt a dualista harcot, amelyet az anti-krisztusi erők teremtettek.  Az ilyen emberek hajlamosak arra, hogy nagyon erősen védelmezzék a nézeteiket, és ellenségesek legyenek azokkal szemben, akik megkérdőjelezik a felfogásuk hitelességét.  Ebből adódott az, hogy az írástudók és a farizeusok halottnak akartak látni, és ez az oka napjainkban annak a fanatizmusnak, amellyel az emberek az „igazságukat” védik. 

A szomorú tény pedig az, hogy az ilyen emberek a szellemi tanítók számára elérhetetlenné válnak.  Ezt szemlélteti az a körülmény, ahogy az írástudók és farizeusok visszautasították a próbálkozásaimat azzal kapcsolatban, hogy megmutassam nekik a Krisztusi magasabb utat.  A fekete-fehér nézőpontjuk felhasználásával próbálták azt igazolni, hogy miért utasítják el az Élő Krisztust, hogy miért helyezik a saját megkövült nézeteiket az Élő Isten elé.  A relatív elképzeléseik felhasználásával igazolják azt, hogy miért nem akarnak eljutni Isten valóságának közvetlen megtapasztalása élményéhez, ahhoz az élményhez, amelyet felajánlani voltam hivatott mindazok számára, akik hajlandóak voltak lemondani a halandó önazonosságukról énértem.  

 

Túllépés a szélsőséges mértékű önzésen

Emlékeztek arra, amit korábban mondtam, hogy az ego létrehozza az üdvözülés hamis útját?  A fekete-fehér logika felhasználásával az ego azt a benyomást kelti, hogy az üdvözülés alapja az, ha az egyetlen igaz valláshoz csatlakoztok, és megfeleltek azon vallás külső elvárásainak.  Minél többen azonosítják önmagukat az egójukkal, annál inkább ki vannak téve annak, hogy higgyenek ebben az illúzióban.  Nagyon egyszerűnek tűnik, hogy a saját szemetekben lévő gerenda kihúzásának nehéz munkája helyett csak előre meghatározott doktrínákban higgyetek és csak külső szabályokat kövessetek. 

A szellemi út kezdő szintjén az emberek hajlamosak az üdvözülés fekete-fehér megközelítésének elfogadására.  Így nagyon céltudatossá, vagy akár fanatikussá is válhatnak egy bizonyos hitrendszert követve, legyen az vallási, politikai vagy tudományos természetű, és teljes mértékben megtagadják annak megkérdőjelezését.  Ez az oka annak, hogy néhány ember képes elhinni azt, hogy ha Isten ellenségét elpusztítja, akkor azonnal üdvözülni fog. 

Itt jutunk el azon részletek egyikéhez, amelyet az érettebb útkeresőknek meg kell érteniük.  A fekete-fehér gondolkozás szélsőséges eredményeként az emberek teljes mértékben önközpontúak lesznek, önzővé válnak.  Gyakran hiszik azt, hogy felsőbbrendű jogokkal rendelkeznek ahhoz, hogy bármit megtegyenek, amit csak akarnak, és bárki, akik ellenkezik velük, beleértve az emberiség fennmaradó részét, az téved.  Úgy kezdenek el viselkedni, mint a ragadozó állatok, akik bármit elragadhatnak, amit csak akarnak, és nem hajlandóak azon elgondolkozni, hogy a cselekedetük milyen hatással van másokra, milyen kimenetellel bír hosszútávon, vagy a magasabb princípiumokat figyelembe véve.  Az emberiség a múltban sokkal alacsonyabb tudatszinten volt, mint napjainkban, amelyet a barlangban lakó ember társadalma jól mutat, ahol a dzsungel törvénye uralkodott.  Napjaink világában ez a tudatszint fedezhető fel számos bűnöző esetében a szervezett bűncselekmények vezetőinél, a pedofília területén, vagy a sorozat gyilkosok esetében. 

Hogyan kezeljük a nagyon önző embereket, és hogyan emeljük őket egy magasabb szellemi szintre?  A szélsőséges önzés állapota az ego relatív logikájának szélsőséges megnyilvánulása.  A Krisztusi tudat szintjén látjátok azt, hogy minden élet egy, és ha másoknak ártotok, akkor magatoknak is ártotok.  Ha teljes mértékben az anti-krisztusi tudat csapdájába kerültetek, akkor azt gondoljátok, hogy bánthattok másokat anélkül, hogy magatoknak ártanátok, sőt azt is gondolhatjátok, hogy jogotok van bármit megtenni, amit csak akartok, függetlenül attól, hogy az másokat hogyan érint.  Ezt az egótok relatív logikájával igazoljátok, amely valóban úgy láttatja veletek, hogy minden, beleértve a totális önzés is, igazolható. 

Hogyan kezdenek el az emberek e fölé a tudatszint fölé emelkedni?  Azáltal, hogy érzékelik azt, hogy létezik valami az ego viszonylagos logikáján túl is, van valami, ami jó, és ami rossz egy magasabb mérték alapján.  Látjátok a lényeget?  Ha teljesen önzők vagytok, akkor nem láttok túl az ego viszonylagos logikáján, és ezért azt gondoljátok, hogy jogotokban áll bármit megtenni, amit csak akartok.  A totális önzés állapotából való kiszabadulás kezdetén rá kell ébrednetek arra, hogy van egy magasabb szintű mérték a viselkedésetek megítélésére, ezért úgy döntötök, hogy bizonyos önző viselkedésmintákat megpróbáltok korlátozni önmagatokban. 

Az önzés csapdájába esett emberek többségénél ez a felismerés akkor veszi kezdetét, amikor valaki Isten-félelmet kelt bennük.  Más szavakkal, ráébrednek arra, hogy a cselekedeteiknek léteznek hosszú távú következményeik, a lelküknek szembe kell nézniük a jelenlegi életük tetteinek következményeivel, tehát a haláluk után vagy a Mennybe jutnak, vagy a pokolban égnek örökké.  Ezért a rövidtávú szélsőségesen önző magatartásukat kezdik a magasabb mértéknek megfelelően megváltoztatni.          

Mivel azonban ezek az emberek még mindig az egójukkal azonosítják önmagukat, ezért még nem képesek meglátni az ego relatív logikájának a korlátait.  Nekik ezért egy nagyon egyszerű fekete-fehér hitrendszerre van szükségük, amely egyértelműen jelzi azt, hogy hogyan kerülhetik el a poklot, és hogyan juthatnak a Mennybe.  Itt jön azonban egy árnyalt pont.  Ha az emberek hozzákezdenek az önző magatartásuk megváltoztatásához, akkor érnek el arra a fordulópontra, ahonnan már elkezdődhet a fejlődésük.  Itt azonban az a valós veszély fenyegeti őket, hogy az egójuk a fanatizmus zsákutcájába sodorja őket, ahol azt feltételezik, hogy Istent szolgálják, ha harcolnak az ellen, amit a hitrendszerük Isten ellenségének állít be.  Ez természetesen megállítja az ilyen emberek fejlődését. 

Ha azonban az emberek elkerülik a fanatizmust, akkor lehetőség van arra, hogy valós spirituális fejlődést érjenek el a fekete-fehér hitrendszert követve.  Ennek az az oka, hogy ha azt hiszitek, hogy bizonyos cselekedeteitek a pokolba juttatnak benneteket, akkor ez nagyon erős motivációt jelent abba az irányba, hogy változtassatok az önző viselkedéseteken.  Ennek eredményeként a lélek kevesebb karmát teremt, ezáltal a lélek fokozatosan megszabadíthatja magát legalább a dualista harc bizonyos mértékű lehúzó erejétől.  Ha totálisan önzők vagytok, akkor bármit is tesztek, az mind negatív karmát teremt, amely még jobban megerősíti azt az érzéseteket, hogy mindenkivel harcban álltok.  Ha felszabadítjátok magatokat bizonyos mértékben ettől a nyomástól, akkor láthattok át az önzőbb elképzeléseiteken, és így megszabadíthatjátok önmagatokat az ego néhány illúziójától. 

 

Ne ítélkezzetek!

Arra utalok, hogy bár a legtöbb fundamentalista keresztény visszautasítja a weboldalamat azzal, hogy ez az ördög műve, azért vannak olyan emberek, akik a fundamentalista hitrendszerrel is képesek fejlődést elérni.  A gond azonban az, hogy ez a fejlődés csak egy bizonyos ideig tart.  A fekete-fehér felfogás ugyanis nem visz benneteket a szellemi utatokon egy bizonyos szinten túl.  Mivel erre az útra erős hatást gyakorol az ego relatív logikája, ezért könnyen válhat zsákutcává, amely az ítélkezés és a gőg lefelé tartó spiráljára vihet benneteket, amely csak kevéssel jobb, mint az önzés lefelé tartó spirálja. 

A gond az, hogy a fekete-fehér meggyőződésrendszer automatikusan együtt jár az értékítélettel.  „A gyülekezetünk tagjai jók (autómatikusan), mindenki más pedig rossz.”  Ez nyilvánvalóan azt eredményezi, hogy az emberek az egójuk viszonylagos mércéje alapján ítélnek meg másokat.  Ahogyan mondtam:

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.  (Máté 7,1-2)

Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!  (János 7,24)

A látszat utáni ítélkezés azt jelenti, hogy egy viszonylagos, dualista mérték alapján ítélkeztek, amelyet az ego teremtett.  Az igaz ítélettel való ítélkezés pedig azt jelenti, hogy képesek vagytok megkülönböztetni a Krisztusi tudat meglátása alapján az abszolút igazságot.  Ha az ego alapján ítélkeztek, akkor szükségszerűen úgy érzitek, hogy ti jobbak vagytok másoknál, amely spirituális gőgöt eredményez, és amely a dualista tudatszinthez köt benneteket. 

Látjátok, hogy mire utalok?  Az ego egy viszonylagos mércét akar, amely engedélyezi azt, hogy olyan megjelenést ölthessen, hogy ő jobb másoknál.  Ez azt az illúziót teremti meg, hogy mivel jobbak vagytok bizonyos embereknél, ezért ti biztosan üdvözülni fogtok.  Ahogy azt már az előző értekezésben említettem, a Krisztusi tudatban nincs efféle értékítélet.  Mindaz, ami összhangban van Isten törvényével az valós, és ami pedig nincs összhangban, az valótlan.  A Krisztus nem használja a jó és a rossz relatív meghatározásokat, a dolgokat nem viszonylagos mércével méri, amely fokozatosan az egyik szélsőségből (jó) a másik szélsőségbe (rossz) vezet.  A Krisztusi tudat nem a látszat után ítél, csak azt veszi figyelembe, hogy valami valós-e, vagy valótlan.

Úgy gondolhatjátok, hogy az egóval való azonosulás legmélyebb szintje a teljes önzés állapota.  Ilyenkor teljes mértékben azonosultok a dualista harccal, azt gondolva, hogy az élet folytonos harc köztetek és a világ között.  Amint e fölé emelkedtek, akkor már a legmélyebb önzésből kikerültetek, ennek következtében úgy érzitek, hogy jobbak vagytok, mint azok, akik még mindig ilyen „primitíven” viselkednek.  Az alacsonyabb szinteken belemerülhettek egy-egy vallásba annak érdekében, hogy elpusztítsatok mindent, ami a hiteteket fenyegeti, azt gondolva, hogy Isten majd megjutalmaz benneteket mindezért.  A következő fokozat során a vallási kötődésetek motivációja az lesz, hogy bizonyíthassátok a hitetek felsőbbrendűségét, ezzel azt a látszatot keltve, hogy ti annyira jók vagytok, hogy számotokra Isten kétséget kizáróan biztosítja majd az üdvözülést.

 

Egy zárt kör

A gond az, hogy mindaddig, amíg azt gondoljátok, hogy a világ fekete-fehér, addig egy bizonyos ponton túl nem fejlődtök.  A fekete-fehér gondolkodás egy olyan mércét állít fel, amely két szélsőséggel rendelkezik, és amely arra készteti az embereket, hogy e közül a két szélsőség közül válasszanak.  Más szavakkal, ha a világ egy epikus harc részévé válik, amely Isten és az ördög között zajlik, akkor nektek nyilvánvalóan Isten oldalára kell állnotok, annak érdekében, hogy üdvözülhessetek.  Amikor azonban ezt a harcot fekete-fehér keretek között határozzák meg, akkor úgy tűnik majd, hogy ha Isten oldalára álltok, akkor az azt jelenti, hogy egy bizonyos valláshoz csatlakoztok a világotokban.  Ha pedig egyszer azt a bizonyos vallást választottátok, akkor kritika nélkül el kell fogadnotok annak doktrínáit, mert ha nem, akkor az ördögéi lesztek, és a pokolba juttok. 

Ez a gondolatsor nyilvánvalóan félelemre alapozott megközelítéssel viszonyul az üdvözüléshez, amely két problémát vet fel.  Az egyik az, hogy nem léphettek be Isten országába mindaddig, amíg BÁRMILYEN fajta félelem marad a lényetekben.  Ezért mondtam azt, hogy:

Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. (Máté 22,36-37)

Amíg túl nem léptek a félelmen, addig nem vehetitek magatokra a Krisztusi tudatszintet.  De hogyan juthattok túl a félelmen?  Részben a racionális elméteket felhasználva úgy érvelhettek, hogy a félelem a tudás hiányából fakad, és részben azáltal, hogy közvetlenül megtapasztaljátok Isten transzcendens valóságát, amelynek során megtapasztaljátok azt a tökéletes szeretetet, amely kiűz belőletek minden félelmet.  A gond azonban az, hogy mindaddig, amíg a fekete-fehér gondolatrendszer csapdájában vagytok, addig féltek meglépni bármelyiket a kettő közül. 

A hitrendszeretek ugyanis erősen elbátortalanít benneteket azzal kapcsolatban, hogy önálló véleményetek legyen és megkérdőjelezzétek azt a hitrendszert, amely a félelmetek alapja.  Ezen a bolygón pedig minden fekete-fehér gondolatrendszer azt állítja, hogy nem lehet Istent közvetlenül megtapasztalni, egy külső vallásra és annak papjaira van szükségetek, akik közvetítőként szolgálnak köztetek és Isten között.  Ezért öltek meg engem a zsidó vallás fekete-fehér gondolkozású tagjai azután, miután azt állítottam, hogy Isten országa bennetek van. 

A félelem tehát önmagában változtatja át a fekete-fehér hitrendszert egy zárt körré, egy tudatcsapdává.  Börtönt teremt a tudatotok számára, és ha egyszer a Tudatos Én abba belekerül, akkor az ego elhajítja az ajtó kulcsát.  A Tudatos Én bármelyik pillanatban kiléphetne, de ehhez szembe kellene néznie a saját félelmeivel, és szembesülnie kellene azzal a ténnyel, hogy a fekete-fehér hitrendszer illúzión alapul.

Mint láthatjátok, a fekete-fehér gondolkodásmód pszichológiai hatása az, hogy általa a figyelmeteket egy olyan mércére fókuszáljátok, amely két szélsőséget foglal magába, és az azt hiteti el veletek, hogy az igazságot ezen a mércén belül valahol megtalálhatjátok.  Más szavakkal, nincs semmi más, csak a relatív mérce.  Ennek ellenére bármikor, úgy értem, hogy BÁRMIKOR, ha olyan gondolatrendszert tesztek magatokévá, amely ellentétpárokon alapul, akkor dualista hitrendszerrel rendelkeztek.  Egy ilyen hitrendszerben az ellentétpár MINDKÉT TAGJA AZ ANTI-KRISZTUSI TUDAT RÉSZE.

Tudom, hogy ez az állítás ijesztően hangzik, ha arra a tényre gondoltok, hogy a legtöbb vallás, a kereszténységet is beleértve, a világot a jó és a rossz, Isten és az ördög közötti epikus harcként definiálja.  De mint ahogy már mondtam, a spirituális úton eljön egy olyan állomás, ahol az embereknek túl kell lépniük a szélsőségesen önző magatartásukon, amelyet a fekete-fehér gondolatrendszer követ.  Eljön azonban egy olyan pont is, amikor a fejlődésetek során ezen is túl KELL lépnetek annak érdekében, hogy további fejlődést érhessetek el.  Ezt pedig csak úgy tehetitek meg, ha a Krisztusi tudat elérésére törekedtek, amely fölötte áll a két szélsőségen, amelyet a fekete-fehér gondolatrendszer határozott meg. 

Látjátok-e, hogy mire utalok?  Mint ahogy már a korábbi értekezéseimben elmagyaráztam, Isten valóságát nem tehetitek relatív skálára; az nem rendelkezik ellentétes polaritással.  Isten valóságának nincs ellentéte, mivel az, ami Isten valóságán kívül esik, az valótlan.  Ami pedig valótlan, az nem lehet ellentétben azzal, ami valósággal bír.  Éppen ezért a Krisztusi tudatban csak a valós van jelen, és az, amely valótlannak tűnik abból adódóan, hogy a szabad akarat törvénye lehetőséget adott ideiglenes megjelenésének, annak ellenére, hogy kívül esik Isten valóságán.  Ez a valótlanság azonban csak azoknak a társteremtők a tudatában lehet jelen, akik a dualitás csapdájába kerültek. 

Csak az anti-krisztusi tudat szintjére kerülve lehetségesek az ellentétek.  Ebben a gondolatkörben úgy tűnik, hogy olyan ellentétek vannak jelen, mint jó és rossz, igaz és hamis.  Ezek az ellentétek kioltják egymást, és mivel az egyik el tudja pusztítani a másikat, ezért úgy tűnik, hogy mindkettő ugyanazzal a valósággal bír.  Ez ad teret a gonosztól való félelemnek, mivel az dualista gondolatrendszer keretein belül az emberek a gonoszt is valósnak gondolják, és azt hiszik, hogy az valós hatalommal rendelkezik felettük.  Ha azonban a Krisztusi tudatszintre kerültök, akkor láthatjátok azt, hogy a gonosz nem valós, és a megjelenése nem jelent hatalmat felettetek, ezért elveszítitek a félelmeteket.  A trükk az, hogy a gonosz valósága a relatív jóval egyezik meg, ezért a Krisztusi tudatot kell használnotok ahhoz, hogy láthassátok Isten abszolút jóságát. 

Arra utalok, hogy a fekete-fehér hitrendszer azt hiteti el veletek, hogy a relatív jó irányába kell elmozdulnotok, és kerülnötök kell annak ellentétét, vagyis a rosszat, a gonoszt.  Ezért azt hiszitek, hogy egy állítás vagy igaz, vagy hamis, vagyis arra az oldalra kell állnotok, amelyről ti, vagy a hitrendszeretek azt állította, hogy igaz, és kerülnötök kell mindazt, ami ezzel ellentmond, vagy ezen túllép.

Az emberek azt gondolják, hogy ha a relatív jó irányába mozdulnak el, akkor Isten irányába mozdulnak.  Ez igaz is és nem is.  Ha az önző magatartástól elfordultok, akkor az egoista viselkedés extrém formájától fordultok el.  Ez lehetőséget ad, de CSAK a lehetőségét adja meg annak, hogy a dualitás fölé emelkedjetek, amely közelebb visz benneteket Istenhez.  A nagy kérdés azonban az, hogy az egyik relatív extrém irányába mozdultok-e el, vagyis annak a jónak az irányába, amelyet az ego határozott meg, amelynek következtében nyilvánvalóan a gőg csapdájába kerültök, vagy meglépitek azt, hogy a dualista szélsőségeken túlra juttok. 

A Krisztusi valóságot nem lehet beleerőltetni a dualista elképzelésrendszerbe; a Krisztusi valóság SOHA nem ellentétek mérlegén található.  A Krisztusi igazság a dualitáson túl található, ezért csak úgy lelhettek rá, ha ennek a világnak a fekete-fehér gondolkozásrendszerén túlra igyekeztek.  Mint ahogy már mondtam, ha a lélek egy bizonyos szintű érettségi fokra eljut, akkor készen áll arra, hogy megkérdőjelezze a meglévő hitrendszerét, és ráébredjen arra, hogy a világ nem fekete és fehér. 

Sokkal tovább beszélhetnék még a fekete-fehér gondolkodásról, de a legfontosabb tény az, amit meg kell értenetek, hogy az a tudatotok számára csapdává válhat.  Ha egyszer elfogadtok bármilyen fekete-fehér hitrendszert, akkor az ego bármikor képes lesz bombabiztos érvekkel előállni ahhoz, hogy miért nem szükséges a dolgok mögé néznetek.  Nagyon sok fundamentalista keresztény hiszi azt, hogy a kereszténység az egyetlen helyes hitrendszer, a Biblia pedig tévedhetetlenül Isten szava, és az ő szó szerinti értelmezésük valós egyedül.  Ezért szerintük minden, ami a jelenlegi meggyőződésükön túlmutat, az az ördögtől való, ezért el kell kerülniük az azon való gondolkodást.  Ez az oka annak is, hogy miért utasítják el ezt a web felületet is úgy, ahogy a zsidó vallás fundamentalistái elutasítottak engem, amikor a Földön hús-vér emberként jártam. 

Ehhez hasonlóan nagyon sok tudományosan gondolkodó ember hiszi azt, hogy semmi sincs az anyagi világegyetemen kívül.  Éppen ezért minden olyan elképzelésrendszer, amely természetfeletti okokra hivatkozik, az szerintük tudománytalan, vagyis a szubjektív tudat terméke.  A fekete-fehér gondolkodás MINDEN esetben elzárja a tudatotokat a fejlődéstől.  Mint ahogy már említettem a korábbi értekezésemben, ha lehorgonyoztok annál a valóság leírásánál, amelyet az anti-krisztusi tudat teremtett meg, akkor azt arra használjátok, hogy azt igazoljátok vele, hogy miért nem kell keresnetek az Igazság Szellemével való közvetlen tapasztalatotokat.

Emberek milliárdjai estek a fekete-fehér gondolatrendszer valamelyik változatának csapdájába.  Azonban azoknak az embereknek a többsége, akik erre a web felületre nyitottak, már kezdik látni ennek hamisságát a vallásokban, az életben, az üdvözüléssel kapcsolatban.  Ők azok, akik már kezdenek átlátni azon az illúzión, hogy csak egy igaz vallás van, hogy az ő oldaluk mindenben a valóságot képviseli, míg a másik megközelítés az hibás.  Kezdenek ráébredni arra, hogy az élet nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a fekete-fehér gondolkozás sugallja, és arra is, hogy egy kifinomultabb megközelítésre van szükség.  Kezdenek eltávolodni a szélsőségességtől és a vakbuzgóságtól és gyakran az értékítéletektől és a spirituális gőgtől is, amelyek olyan gyakoriak a fekete-fehér megközelítésben.

Azt mondhatjuk, hogy ezek az emberek kezdenek átlátni az ego fekete-fehér illúzióján.  Annak ellenére, hogy mindez egy magasabb szintet jelent, a szellemi útkeresők számára különösen fontos, hogy ráébredjenek arra, hogy még mindig nem kerültek az ego viszonylagos logikája fölé.  Mint már említettem, az egóba épített ellentmondás miatt az ego arra törekszik, hogy minden helyzetben ellentéten alapuló nézőpontot hozzon létre.  Nyilvánvalóan a fekete-fehér gondolkodás pont egy ilyen ellentétpárt képvisel, de ez a gondolkodásmód teremti meg a saját ellentétét is.  Más szavakkal, a fekete-fehér gondolkodásmódnak is megvan a saját ellentéte.   Ha az emberek kezdenek a fölé emelkedni, akkor nagyon gyakran az ellentétes szélsőségbe jutnak.  A következő értekezés során ezt a szélsőséget vizsgáljuk majd meg, és remélem, hogy ezzel megelőzhetem azt, hogy az őszinte útkeresők tovább ragadjanak itt, mint ahogy az szükséges.

6. rész: Miért akarja az ego a világot szürkének látni?