Legalább ennyit tudjunk az egóról!

7. rész: Hogyan használja fel az ego a spirituális tanításokat arra, hogy meghiúsítsa az igazság megkeresését?

Jézus értekezése 2006. 07. 14.

Mint ahogy arról a korábbi értekezésemben már szóltam, a legtöbb ember tudatosan akkor lép spirituális útra, amikor valamilyen spirituális, vagy vallásos tanítással találkozik.  Az embereket egy ébresztő vagy megtérésre sarkalló tapasztalat érheti, amelynek eredményeként csatlakoznak egy vallásos, vagy spirituális, esetleg politikai vagy jótékonysági szervezethez.  Egy ilyen ébredés mindig a valami többre való vágyakozás, a megértésre való vágyokozás eredménye, és abból az érzésből fakad, hogy az élet kérdéseire kell, hogy legyenek válaszok.  Mint ahogy az már korábban elmagyaráztam, ez a vágyakozás, amely fájdalomhoz, vagy egyedüllétérzéshez, vagy ürességérzéshez vezethet, egy biztonsági mechanizmus, amely megakadályoz benneteket abban, hogy teljesen elvesszetek a dualitás tudatszintjén.  Ezt nevezhetjük „igazságkeresésnek”, a spirituális fejlődés hajtóerejének. 

A lényeges pont itt az, hogy megértsétek azt, hogy az egótoknak az a fő célja, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy magasabb önazonosságszintre ébredjetek, hogy spirituális lényként azonosítsátok magatokat.  Ezért az ego a saját hatalmán belül mindent meg fog tenni azért, hogy rávegyen benneteket arra, hogy hagyjátok figyelmen kívül, vagy tagadjátok meg az igazságkeresést.  Ahogy már elmagyaráztam, ezt ideiglenesen el is érheti, de egy idő után ez a keresés ismét felszínre kerül.  Az egótok azonban még ekkor sem adja fel, hanem valójában az ébredéshez külső eszközként felhasznált spirituális és vallásos tanításokat kezdi arra használni, hogy semlegesítse az igazság megismeréséért folyó törekvéseiteket.  Ez az értekezés fel fog fedni az ego által használt eszközök közül néhányat, amelyet arra használ, hogy a végső célját elérhesse, hogy eljutasson benneteket oda, hogy a spirituális úton megtett legutóbbi lépésetek az utolsóvá váljon.

 

A garantált üdvözülés hiábavaló álma

Mint ahogy azt a korábbi értekezésemben már elmagyaráztam, a krisztusi tudat igazsága felette áll, és túlmutat azon a sokféle dualista igazságon, amelyet az anti-krisztusi tudat teremtett meg.  Az igazságkeresésetek lényege az igazság forrásának, az Igazság Szellemének közvetlen megtapasztalása irányuló vágyatok.  Az igazság megtapasztalása szabadít meg benneteket az egótól.  Semmilyen ember-alkotta dualista hitrendszer sem képes ezt megtenni.

Az ego, természetesen, soha sem érti meg az igazságot.  Ezért arra törekszik, hogy az igazságkeresésetekben félrevezessen benneteket, és elhitesse veletek azt, hogy ebben a világban találhattok valamilyen végső, abszolút igazságot, amely majd garantálja az üdvözüléseteket.

Az ébredezés tapasztalatának általános eredményeként az emberek azt kezdik hinni, hogy azzal, hogy egy külső szervezethez csatlakoznak, azzal megtették a dolgukat, üdvözülni fognak, elérték a végállomást.  Ezt az elképzelést azonban mindig az ego hirdeti, mivel azt akarja elhitetni veletek, hogy az a cselekedetetek, hogy az adott „legjobb” tanításba kapcsolódtok bele, vagy szervezethez csatlakoztok, az automatikusan minősített az üdvözülésre benneteket.  A szervezet pedig majd meghatározza annak folyamatát, amin keresztül kell mennetek.  Az ego pedig mindezek mellett azt akarja elhitetni veletek, hogy mindaddig, amíg az adott szervezethez tartoztok, és betartjátok annak külső követelményeit, addig az üdvözülésetek garantált. 

A valóság azonban az, hogy az ego sikeresen egy karámba terelt benneteket, amelyet most megpróbál zárt rendszerré, egy elmebörtönné alakítani, amely végtelen hosszú ideig csapdában, vagy egy olyan téves úton tarthat benneteket, amely soha sem vezet el az üdvözüléshez.  Azzal, hogy elhiteti veletek, hogy az üdvözülésetek innentől már garantált, az ego semlegesíti az igazságkeresés iránti vágyatokat.  Az ego ugyanis gyakran meghatározatlanul hosszú időre el tudja csendesíteni a belső vágyakozásotokat, de ennek az életeteknek a végéig biztosan.

Így emberek milliói hiszi azt magukról, hogy hívő, vagy spirituális emberek, akik üdvözülnek majd, vagy jelentős fejlődést érnek el addig is.  A valóságban azonban leállítják a spirituális fejlődésüket, és hagyják, hogy az egójuk belecsalja őket abba a csapdába, amelyben azt hiszik magukról, hogy már szentebbek nem is lehetnek.  Ez az a hamis jóság, amelyet olyan határozottan ítéltem el az írástudókkal és a farizeusokkal való vitámban.  A krisztusi tudatszint valódi helyes útja ugyanis azt jelenti, hogy soha sem hagyjátok abba az önmagatokon való túllépés folyamatát, együtt áramoltok az Élet Folyamával, amely az Igazság Szelleme, az Élő Isten, és nem egy ego által gyártott bálvány.

Az igazságkeresésetek hajtóerejét az jelenti, ha kérdéseket tesztek fel.  Mert amikor az ego elhiteti veletek a garantált üdvözülést, akkor azt is elhiteti veletek, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket vagy nem illik, vagy nem szükséges feltennetek.  Ezért a továbbiakban már nincs arra szükségetek, hogy megtornáztassátok a tudatotokat, és eljussatok az élet spirituális oldalának egy lényegesen mélyebb megértéséhez. Egyszerűen fogadjátok csak el a szervezetetek tanait, és ne gondolkozzatok árnyaltabb, bonyolultabb kérdéseken.  Ezzel akadályozzátok, vagy meg is szűntetitek a belső kapcsolatotokat az Igazság Szellemével, amely viszont az EGYETLEN olyan tényező, amely az ego dualista hitrendszerén túl tudna juttatni benneteket. 

Példaként tekintsetek arra a sok keresztényre, aki ugyan elhiszi, hogy 2000 évvel ezelőtt a mennybe emelkedtem, és ura vagyok mennynek és Földnek, de nem képes elfogadni azt, hogy jelenleg is képes vagyok az emberekhez szólni, olyan tanításokat adni, amelyek túlmutatnak azon, amit a keresztények Bibliája tartalmaz.  A Bibliát ugyanis zárt rendszerré változtatták.  De azt is láthatjátok, hogy nagyon sok New Age-hez tartozó ember fogékony erre a web felületre egészen addig, amíg egy olyan tanítással nem találkozik, amely ellentmond azoknak a meggyőződéseiknek, amelyeket mindannyian helyesnek vélnek.  Nagyon sok New Age ember utasítja vissza a tanításaimat azért, mert gonosz, sötét erőkkel azonosítja azt, vagy azért, mert arra van szüksége, hogy az igazság talaján biztosan álljon.  A kedvesség koncepcióját zárt rendszerré átalakítva nem hagyják, hogy kiemeljem őket onnan.  Így az egójuk válik a tanítójukká.

Más szavakkal, az ego ekkorra már tökéletes elmebörtönt hoz létre, amelyben viszonylagosan elégedettnek érzitek magatokat.  Azt gondoljátok, hogy ameddig a börtönben maradtok, addig védve vagytok.  Azt is gondoljátok, hogy nem kell a börtönötökön túlra tekintgetnetek, mert mindaddig, amíg elfogadjátok a spiritualitáshoz és az üdvözüléshez való adott hozzáállást, addig az egótok biztonságban érzi magát, mert tudja azt, hogy a Tudatos Énetek soha sem fedezi fel az ego létezését.

Még ha az automatikus üdvözülésen át is tudnátok látni egy külső szervezet, vagy guru segítségével, akkor is az ego nyerne. Ugyanis nagyon sokan ébrednek arra rá, hogy egy adott szervezet, vagy guru nem az, aminek elsőre látszott, de ahelyett, hogy egy jobbat keresnének, feladják a spirituális útkeresést, ami azt jelenti, hogy így már semmi sem juttatja őket túl az ego logikáján.  Így is, úgy is az egóé lesz a győzelem.

 

Fekete-fehér, a szürke és az azon túli

Lássuk, hogy az ezt megelőző értekezésem fekete-fehér és szürke megközelítése hogyan kapcsolódik mindehhez:

  • Ha fekete-fehér gondolkodásmódot veszitek magatokra, akkor azt hiszitek, hogy az igazság egyetlen hitrendszert jelent.  Ezért nincs szükségetek arra, hogy a hitrendszereteken kívül bármilyen más elképzelés után kutassatok.  Ehelyett visszautasítotok minden ilyen dolgot azzal, hogy veszélyes.  Ez az oka annak, hogy miért hiszi nagyon sok keresztény azt, hogy bármi, ami nem felel meg a Bibliában írottaknak, az az ördög műve, és oka annak, hogy néhány New Age képviselő miért gondolja azt, hogy kizárólag a gurujukra szabad hagyatkozniuk.  Más szavakkal, bennragadhattok egy adott hitrendszerben úgy, hogy nem tudtok azon túljutni azon.  Ez a fajta megközelítés a félelemre épül, az attól való félelemre, hogy azzal, hogy megnyitjátok a tudatotokat, azzal sérülékennyé teszitek magatokat a hamis ideák számára.  Az ego azt mondja nektek, hogy amennyiben nem hagyjátok, hogy ő uraljon benneteket, akkor pokolra juttok.
  • Ha a szürke gondolkodásmóddal azonosultok, akkor azt gondoljátok, hogy nincsenek hamis elképzelések.  Ezért hajlandóak vagytok sokféle hitrendszer elképzeléseit megvizsgálni, ami nyitottabb tudatú megközelítésre utal.  Ha azonban nem vagytok hajlandóak különbséget tenni közöttük (ahogy arról a korábbi értekezésben szó volt), akkor gyakran úgy végezhetitek, amit én egyik gurutól a másikhoz való ugrálásnak nevezek.  Az ilyen emberek egyik tanítótól a másikhoz mennek, míg meg nem találják azt, aki megerősíti azt a hitrendszerüket, hogy üdvözülhetnek anélkül, hogy megtanulnának a dolgok között különbséget tenni, és konfrontálódni az egójukkal.  Vannak olyanok is, akik tovább folytatják az egyik gurutól a másikhoz való vándorlást abban a biztos tudatban, hogy a következő már biztosan jó lesz számukra, de mindezek mellett nem hajlandóak észlelni azt, hogy nem lehet komoly spirituális fejlődést elérni addig, amíg nem vállalják a felelősséget a saját útjukért, és amíg nem kezdik el alkalmazni azt a bennük meglévő képességet, hogy a belső forrásuk alapján ismerjék fel az igazságot.  Ez a fajta hozzáállás büszkeségen alapul, és azon a meggyőződésen nyugszik, hogy az adott ember nem hibázik.  Ezt az egója mondja neki, amely mindig „helyesen” szól.

Annak ellenére, hogy a két megközelítés nagyon eltérőnek tűnhet, a valóság az, hogy mindkettő ugyanazon az alapvető pszichológián, vagyis azon alapul, hogy nem vagytok hajlandóak az ego dualitásán túlra merészkedni, és nem vagytok hajlandóak alkalmazni azt a megkülönböztető képességeteket, amely a krisztusi tudatotokból ered.  Csak a krisztusi tudaton, amely olyan nyitott kapu, amit ember nem zárhat be, azon keresztül tudjátok megtapasztalni Isten Élő Igazságát, és csak ez az állandóan önmaga által transzcendálódó igazság az, amely megszabadít benneteket a dualista „igazságtól”, a megkövült nézetektől, amelyet az ego és ennek a világnak a fejedelme hozott létre.

Ez az a lényeges pont, amelyen minden őszinte spirituális útkeresőnek el kell tűnődnie.  Az a mechanizmus, amely képes benneteket az ego börtönén túlra juttatni az az igazság megkeresése.  Az ego azonban folyton meg akarja akadályozni ezt.  Ha nem tud benneteket megállítani abban, hogy kérdéseket tegyetek fel, akkor arra törekszik, hogy megossza a figyelmeteket.  Az ego erőfeszítéseinek központi aspektusa az, hogy megpróbálja elhitetni veletek azt, hogy a végső, az abszolút igazság fellelhető ebben a világban, a világ valamelyik hitrendszerében.

Igen, mint ahogy a korábbi értekezéseimben megpróbáltam elmagyarázni, az igazság nem fejezhető ki szavak által és azok által az elképzelések által, amelyeket az anyag világában használtok.  Az Igazság Élő Szellem, ezért csak úgy ismerhetitek meg, ha közvetlen belső tapasztalatokat szereztek Vele.  Ahhoz azonban, hogy megszerezhessétek ezt a tapasztalatot, hogy megismerhessétek Isten egy igazságát, ahhoz túl kell látnotok a megkövült nézeteiteken, a bálványaitokon, amelyeket ebben a világban teremtettetek.

Az ego arra törekszik, hogy elhitesse veletek a saját hibás elképzeléseit, vagyis azt, hogy az Igazság Szellem megragadható, beleilleszthető az egyik világban meglévő hitrendszerbe.  Ha elhiszitek ezt a hazugságot, akkor bekorlátozzátok az igazságkereséseteket egy adott elmedobozba, ezért nem találkoztok az Igazság Szellemével, kivéve néhány ritka pillanatot.  Az egótok soha nem képes meglátni azt, hogy az Igazság Szelleme arra fúj, amerre meghallgattatásra lel, de korlátok közé nem szorítható.  A Tudatos Én azonban képes meglátni ezt az igazságot, és dönthet úgy, hogy a közvetlen megtapasztalás elérésére törekszik. 

Hadd tisztázzak egy dolgot.  Mindaddig, amíg az igazságot önmagotokon kívül keresitek, addig SOHA sem találtok rá az Élő Igazságra.  Egyszerűen nincs egyetlen olyan hitrendszer sem ezen a bolygón, amely garantálhatná az üdvözüléseteket.  Egyetlen külső rendszer sem juttat el benneteket automatikusan a megvilágosodáshoz, mert a megvilágosodás belső állapot, amelyet csak úgy érhettek el, ha folytatjátok azt a folyamatot, amelynek során minden külső hitrendszeren távolabbra néztek egészen addig, amíg el nem éritek az Igazság Szellemével való állandó egységeteket.

Vegyetek figyelembe egy finom különbséget.  NEM azt mondom, hogy minden hitrendszer hamis, vagy, hogy hiba volna követni bármelyiket is, vagy bármelyik tanítót.  Ahhoz azonban, hogy el tudjatok jutni a végső spirituális fejődésetekhez, ahhoz figyelembe kell vennetek egy alapvető mechanizmust, amely szerint az egótok minden külső hitrendszert zárt rendszerré alakít.  Ha nem vagytok tudatában ennek, akkor nyilvánvalóan belekerültök az ego csapdájába, és a fejlődésetek megtorpan, még akkor is, ha egy bizonyos tanítást követtek, és szorgalmasan teljesítitek az adott gyakorlatokat is akár évekig.

Vegyétek figyelembe azt, hogy az ego még az igaz és érvényes szellemi tanításokból, de még a Felemelkedett Mesterek által közvetlenül kiárasztott tanításokból is zárt rendszert hoz létre.  Ha a tanítás egyszer szavak által kifejezésre jutott, belép a dualitás valóságába, és az ego számára elérhetővé, felhasználhatóvá válik.  Nincs ez ellen semmilyen garancia, kivéve a saját éberségetek és a megkülönböztető képességetek.

Azt is jegyezzétek meg, hogy csak egyetlen úton érhetitek el a valós megkülönböztetést.  Ahhoz, hogy felszínre kerüljön egy az ego által kreált dualista igazság, ahhoz rendelkeznetek kell egy referencia kerettel, ismernetek kell azt az igazságot, amely nem dualista.  Ehhez azonban csak az Igazság Szellemével való közvetlen, belső tapasztalat megszerzésével juthattok el, általa ugyanis azonnal napfényre kerül minden megkövült dogma, amely az anti-krisztusi tudatból ered.  Látjátok-e, hogy ezt semmilyen külső tanítás nem képes megtenni számotokra?  A az Igazság Szellemével való közvetlen tapasztalatotok megszerzését ugyanis SEMMI sem helyettesítheti.

Hadd jegyezzem meg, hogy nagyon sok olyan ember lesz, aki ezeket az állításokat olvasva, azt gondolja majd, hogy nem él velük.  Azt gondolják ugyanis, hogy ők megtalálták a végső tanítót, vagy a hitrendszert, és az egójuk nem tudja őket becsapni.   Lesznek olyanok is, akik azt gondolják magukról, hogy olyan kiművelt intellektussal rendelkeznek az útra vonatkozóan, és még talán az egóval kapcsolatban is, hogy őket nem lehet félrevezetni.  Az ego azonban nagyon árnyalt, és különösen azok az emberek, akik azt hiszik, hogy az ego fölé kerültek, ők azok, akik leginkább becsapják magukat az ego legárnyaltabb eszközei által, vagyis az intellektuális és spirituális gőgjük alapján.  Erről a témáról a későbbiekben még szó lesz.

 

Kiút a dzsungelból

Hadd illusztráljam a spirituális út folyamatát egy példázattal.  Képzeljétek el azt, hogy egy csoport emberrel egy mély hasadék alján rekedtetek.  A hasadék nagyon mély, és megmászhatatlan függőleges falak határolják.  A hasadék alja elég széles ahhoz, hogy biztosítsa a megélést az ott élő embereknek.  Az életteret sűrű dzsungel uralja, amely megakadályozza az embereket abban, hogy láthassák a sziklák tetejét.  A sziklák tetején más emberek élnek, akik tudják azt, hogy a világ sokkal több annál, amit a hasadékban rekedtek gondolnak.  Ezért, hogy segítsenek a lent rekedteknek, különféle eszközöket eresztenek le nekik, pl. köteleket, létrákat annak érdekében, hogy az emberek ki tudjanak mászni a hasadékból.

Sokan észlelik ezeket az eszközöket, néhányan az egyik körül összegyűlve azt hiszik, hogy egy nap majd valamilyen felsőbb lény lemászik az eszközön, és kiszabadítja őket. Mások eszközről eszközre vándorolnak, de egyiknél sem maradnak hosszabb ideig.  Megint mások azt állítják, hogy az eszközök közül csak egyetlen egy működik, az összes többi rossz, vagy veszélyes.  Egyesek az egyetlen általuk helyesnek vélt eszközön túl el akarják pusztítani az összes többi eszközt, azonban szinte senki sem kíséreli meg azt, hogy felmásszon valamelyik eszközön, hogy láthassa azt, hogy mi van a dzsungel lombkoronája felett.

Látjátok-e, hogy mire utalok?  Minden eszköz rendelkezik egy bizonyos formával.  Az eszközök azt a célt szolgálják, hogy lehetőséget adjanak az embereknek ahhoz, hogy feljebb jussanak, legyenek azok létrák, vagy a kötélen lévő csomók.  Más szavakkal az eszköz adott formája csak átmeneti jelentőségű, és arra szolgál, hogy kiemelje az embereket abból, annak vakságából, hogy egy sűrű dzsungelben vannak.  Az eszköznek nem az a célja, hogy valamilyen végső igazságot nyújtson azzal kapcsolatban, hogy a világ hogyan fest a dzsungel tetejéről nézve.  Ahhoz, hogy valóban megismerhessék a teljesebb valóságot, ahhoz nektek kell azt felfedeznetek, az eszköz csak arra szolgál, hogy hozzásegítsen a tapasztalat megszerzéséhez.

Az eszköz formája nem szükségszerűen árulja el azt, hogy mi található a dzsungel szintje felett.  Mit mondhatna ugyanis a kötél egy bizonyos formájú csomója arról, hogy az ég milyen?  Emellett több olyan eszköz is lehet, amely képes kiemelni az embereket a dzsungel sűrűjéből.  Az eszközök közül néhány bizonyára nem képes az embereket a hasadék pereme fölé juttatni, ezért óvatosan kell vele bánni.  Néhány eszköz lehet olyan kötélből, amely már elöregedett, és ezért lehet, hogy könnyen elszakad.  Más eszközök pedig nem érnek el egészen a sziklák pereméig, ezért csak a fák tetejéig lehet velük eljutni.  Megint más eszközöket lehet, hogy azok az emberek eresztettek a földre, akik a fák tetejéig akartak feljutni, és bár a föld fölé emelnek, de nem emelnek túl a hasadékon.  Arra utalok, hogy bár fontos az, hogy különbséget tegyetek, és megvizsgáljátok a körülményeket és az eszköz eredetét, de nem érdemes leragadnotok egyetlen eszköz formájánál sem.

A mászáshoz felhasználható eszközök az ezen a világon található spirituális tanítások szimbólumai.  Közöttük nagy számban vannak jelen valódiak, amelyek képesek kiemelni benneteket a hasadék fogságából, az ego dualista tudatszintjéből, amelyek alkalmasak arra, hogy általuk megláthassátok a krisztusi igazság tágabb perspektíváját.  Ezért nem érdemes engednetek, hogy az egótok hozzákössön benneteket valamilyen formájú tanításhoz.  Egyetlen igaz tanítás sem arra lett tervezve, hogy megadja számotokra az abszolút igazságot, hanem arra tervezték őket, hogy lépőkövekként szolgáljanak számotokra, és a felhasználásuk eredményeként eljuthassatok az Igazság Szellemével való közvetlen találkozáshoz.  Ez a közvetlen tapasztalat az, amely felemeli majd a tudatszinteteket, és nem pedig a külső tanítások intellektuális megértése. Másszatok kizárólag olyan létrákon, amelyek működnek, ahelyett, hogy másokkal azon vitatkoznátok, hogy melyik az egyetlen jó létra, az egyetlen működő eszköz.

Az igaz spirituális tanítások fontos üzenete az, hogy a tanításon túl is van valami.  A külső tanítás csak arra szolgál, hogy megmutassa az utat Isten országába, amely bennetek van.  Ha tehát hagyjátok, hogy az ego elhitesse veletek azt, hogy eljuthattok Isten országába úgy, hogy közben egy zárt rendszerben maradtok, amely egy bizonyos formájú külső tanításon nyugszik, akkor SOHA sem léptek majd be Isten országába.

 

Hogyan válik az élő tanítás megdönthetetlen tanná?

A személyes egótok kétféleképpen juttathat el benneteket oda, hogy egy külső tanítással zár rendszer csapdába ejtsen benneteket, megakadályozva ezzel abban, hogy eljussatok a nem-dualista krisztusi igazsághoz. 

  • A legtöbb ember személyes egója nem elég erős ahhoz, hogy saját hitrendszerrel álljon elő, ezért keres magának egy kész hitrendszert, amelyről azt állítja, hogy bizonyos formájú megkérdőjelezhetetlen, vagy abszolút érvénnyel rendelkezik.  Ez azonban egyfajta külső érvényesség, olyan, mint amellyel a katolikus egyház kijelenti magáról azt, hogy Krisztus egyetlen igaz egyháza, mivel a pápák eredetét egészen vissza tudják vezetni Péterig.  Valójában az ilyen állítások minél pimaszabbak, gyalázatosabbak, annál inkább lehetséges, hogy bizonyos emberek egója elfogadja majd.  A cél ugyanis az, hogy az ego elhitesse veletek azt, hogy az üdvözülésetek garantált, ezért nem kell tovább gondolkoznotok.
  • Ha egyszer az ego elhitette veletek azt, hogy egy külső tanítás megdönthetetlen érvényességgel rendelkezik, akkor az egótok elő fog állni az adott külső tanítás egy sor személyes változatával.  Ezek a személyiségetekhez és a meggyőződésetekhez vannak szabva, ezért nagyban különböznek az egyik személy és a másik esetében.  A legtöbb vallásos ember, és a legtöbb tapasztalatlan szellemi útkereső nincs tudatában annak, hogy az egyházuk tanainak személyes verzióit alakították ki maguknak.

Nagyon sok katolikus például azt állítja, hogy nagyon szigorúan hisz a hivatalos tanokban, de valójában a hivatalos tanok személyes verzióiban hisznek.  Ezek a személyes verziók teszik lehetővé az ego számára azt, hogy elrejtőzhessen, és az emberek élhessék az életüket úgy, ahogy akarják, miközben még mindig elhiszik magukról azt, hogy jó katolikusok, akik üdvözülni fognak.  Más szavakkal, a személyes doktrínák lehetővé teszik az emberek számára azt, hogy megsértsék a parancsomat anélkül, hogy észlelnék, hogy mit tesznek.  Így fenn tudják tartani annak illúzióját, hogy jó katolikusok és azt a hitüket, hogy az üdvözülésük garantált.  Természetesen hasonló mechanizmusok megtalálhatóak minden más vallásban és New Age tanításban is.  Azok az emberek, akik a szürke gondolkodásban rekedtek meg, azok ezt a megközelítést szélsőségesen kiélezik. 

Hadd mutassam be néhány példán keresztül azt, hogy az ego hogyan torzít el bármilyen spirituális tanítást annak érdekében, hogy azt zárt rendszerré alakítsa.  Tartsátok szem előtt a következő tényezőket:

  • Ha egyszer egy tanítás szavakban kifejezésre került, akkor „megfagy az időben”.  A tanítás ugyanis nem tud önmagától megváltozni, és ha a tanítás kapcsolati forrása elvész (az eredeti tanító meghal, vagy a Felemelkedett Mesterekkel fenntartott kapcsolat megszakad), akkor a tanítás nem újítható meg Fentről.  Ekkor az ego tökéletes lehetőséghez jut arra vonatkozóan, hogy a tanításból olyan „végső” tanítást kreáljon, amelyet már nem kell megváltoztatni, hiszen önmagában is tökéletes.
  • Nincs olyan szavakban kifejezésre juttatott tanítás, amelyet ne lehetne eltorzítani az ego által.  Egyszerűen lehetetlen a Föld jelenlegi tudatszintjén olyan tanítást nyújtani, amely az ego hatásától mentes lenne.
  • Az ego SOHA sem érti meg a spirituális tanítások valódi lényegét, vagyis azt, hogy azok lényege az, hogy hozzásegítsen benneteket az Igazság Szellemével való közvetlen kapcsolat kialakításához.
  • Tudom, hogy ez ellentmondásnak tűnik, de az ego számára nincs olyasmi, mint abszolút igazság, vagyis olyan igazság, amely a dualitás tudatszintjén túlról származna.  Az ego minden spirituális tanítást csak koncepciónak tart, amelyről vitát lehet nyitni, és amelyet a saját dualista érvelésének  megfelelően lehet magyarázni.  Ha egyszer az ego a saját akaratának megfelelően interpretálja a tanításokat, akkor létrehozza annak saját verzióját, mint külső doktrínát, és ezt emeli megdönthetetlen státuszba annak érdekében, hogy elhitesse veletek, hogy azt soha sem kell megkérdőjeleznetek.  Ezért történhet meg az, hogy két ember egója ugyanazt a tanítást képes egymást kizáró módon értelmezni, az ego pedig mindemellett teljes meggyőződéssel hiszi azt, hogy a saját értelmezése az egyedüli igaz.

Látjátok-e az árnyalt lényeget?  Az ego nem az abszolút igazságra törekszik, vagyis nem az Igazság Szellemével való közvetlen kapcsolatot keresi, hanem az „igazságnak” egy relatív kifejeződését alakítja ki, amelyet az abszolút igazság státuszára emel.  Nem törekszik az abszolút igazság megtalálására, hanem helyette arra törekszik, hogy az abszolút igazságot a saját dualista érvelése alapján határozhassa meg.

Az ego működése úgy történik, hogy a spirituális tanításokban keres egy állítást, amely értelmezhető a tanítás abszolút hitelessége bizonyítékaként azzal a személlyel kapcsolatban, aki a tanítást közzé teszi, vagy felsőbbrendűséget ébreszt azokban, akik az adott tanítást követik.  Ha az egónak sikerül megtalálnia egy ilyen „abszolút” állítást, akkor a köré szervezi az adott szervezet kultúráját, és elhiteti az emberekkel azt, hogy egy ilyen abszolút állítást soha sem kell megkérdőjelezni, az ugyanis megdönthetetlen.  Ez pedig a következőket jelenti:

  • A tanítás a legmagasabb szintű hatáskörből érkezik, gyakran Istentől, vagy Isten földi legmagasabb szintű képviselőjétől, és ő igazolja annak hitelességét.  ( Vegyük figyelembe, hogy Isten minden igaz képviselője számára értelmetlen az értékítélet, emberi érzékelés alapján a Krisztusság ugyanis nem magasabb, vagy alacsonyabb rangú a Buddhaságnál.)
  • Mivel az ego szerint csak egy igazság lehet, ezért minden más tanítás hamis.
  • Ha ezeket a hamis tanításokat követitek, akkor pokolra juttok, de ha azt az egy igaz tanítást követitek, akkor az üdvözülésetek garantált. 
  • Ez a tanítás magasabb rendű és jobb, mint minden egyéb tanítás, ezért a tanítást követői különbek a többieknél.
  • Mivel a tanítás abszolút, ezért nem változik, nem bővíthető.  Valójában vele kapcsolatban semmi sem változtatható, ezért a tanítást úgy kell követnetek, ahogy az mindig is tették.
  • Mivel már rendelkeztek ezzel a „tökéletes” tanítással, ezért nincs szükségetek arra, hogy közvetlen tapasztalat megszerzésére törekedjetek az Igazság Szellemével, vagyis egy ilyen tapasztalat vagy lehetetlen és szükségtelen, vagy csak a vezetők számára fenntartott, akik majd elmondják nektek, hogy a saját megdönthetetlen tapasztalataik alapján miben higgyetek.  A legtöbb ortodox vallás nem támogatja, vagy tiltja az Igazság Szellemével való közvetlen tapasztalatszerzést.  Ezért lettek a zsidó vezetők annyira felzaklatva akkor, amikor arról prédikáltam, hogy Isten országa bennetek van, amely azt jelenti, hogy nincs szükségetek külső papokra ahhoz, hogy elmondják nektek, hogy mi igaz.  Ti ugyanis önmagatokon belül képesek vagytok az igazság forrásával személyesen, közvetlenül találkozni.
  • Mivel a tanítás abszolút hitelességgel bír, kik vagytok ti, hogy kérdéseket tegyetek fel, vagy, hogy a tanítás mélyebb megértésére törekedjetek annál, mint amit a vezetőitek nektek nyújtanak?
  • Ha feltesztek egy kérdést, amelyre a vallási vezető nem képes választ adni, akkor a kérdéssel van a probléma.  Ha nem vagytok elégedettek a hivatalos válaszokkal, akkor veletek van baj.  Ha megkérdőjelezitek a vezetőiteket, vagy a hivatalos tantételeket, akkor pedig Istent kérdőjelezitek meg, és a pokolra juttok.

Mindezeknek hatására egyre inkább megfelejtkeztek az igazság megkereséséről, és egyszerűen követitek a hitrendszer külső tantételeit, szabályait, amelyek azt állítják magukról, hogy képesek eljuttatni benneteket az ígéret földjére. Azzal, hogy megtaláltátok a végső tanítást, már nincs szükségetek arra, hogy gondolkozzatok, nem kell használnotok a továbbiakban már az intuitív képességeiteket, amelyek elvezethetnének benneteket első lépésként más spirituális tanítások megleléséhez.  Ne foglalkozzatok ilyesmivel, felejtsétek el az igazság keresését.            

Mint láthatjátok, ez a mentalitás valójában többé-kevésbé hatással van minden vallásra, spirituális mozgalomra a Földön, amelyek közül néhány annyira merevvé vált, hogy az Élő Igazsággal minden kapcsolatát elveszítette, és lényegében használhatatlanná lett, bár a követői még mindig azt hiszik, hogy kizárólag ők jutnak el a mennybe.

 

A Felemelkedettek Serege miért indít újabb mozgalmakat el?

Az Igazság Szellemét nem lehet szavakhoz láncolni.  Ha egy spirituális tanítás szavak által megnyilvánul, akkor az a továbbiakban már nem egyenlő az Élő Igazsággal.  Ennek ellenére az ego az anti-krisztusi tudatnak azt a dualista érvelését használja, amely a tanítást zárt rendszerré teszi.  Ennek nyilvánvaló következményeként nagyon sok ember ezen a bolygón még mindig benne van a csapdában, és a dualista tudat következtében teljesen vakká vált.  Ez ellen nincsen garancia, sőt valójában az garantálható, hogy ez minden spirituális tanításra hatással van; az emberek a tanításokat előbb-utóbb zárt rendszerré alakítják át.

Tudatában kell lennetek annak, hogy az efféle emberek arra törekednek, hogy a saját zárt rendszerükbe vonjanak benneteket, mivel az ego valójában azt hiszi, hogy ha valamivel a Földön minden ember egyetért, akkor annak igaznak kell lennie.  Mert, mint ahogy mondják, a nyomor vonzza a nyomort; az ego hasonlóképpen tesz.  Az ego meg van arról győződve, hogy ha a Földön minden ember azt hiszi, hogy a Föld lapos, akkor az tényleg lapos.

A Felemelkedettek Serege évezredek óta nyújt érvényes szellemi tanításokat, de az Élő Szó minden esetben egy időn belül az ego és annak tekervényes logikája által halott szóvá válik.  KIVÉVE addig, ameddig a tanítás nyitott marad a progresszív kinyilatkoztatások felé, ameddig közvetlen a kapcsolat a Felemelkedettek Seregével, amely alapján az Élő Szó újra és újra megnyilvánulhat.

Az ego a tanítást az átadás pillanatában megkísérli eltorzítani.  Ezért, ha a közvetlen kapcsolat megszakad, akkor néhány év alatt az érvényes szellemi tanítás zár rendszerré alakul, amely üdvösséget ígér anélkül, hogy közvetlen kapcsolatot tartana fenn az üdvözülés forrásával. 

A legtöbb modern keresztény vallás túlnéz azon a tényen, hogy én nem egy zárt rendszert teremtettem, hanem az Élő Szó közvetítésének tradícióját kíséreltem meg megteremteni.  A tanítványaimat nem kész tantételekkel küldtem útjukra, hogy azokat prédikálják, hanem a Szent Szellemmel megerősítve küldtem el őket, amelynek következtében az Élő Szót tudták hirdetni. Az elmúlt évezredek alatt más szervezetek is rendelkeztek az Élő Szó hagyományával.   Annak ellenére, hogy az ego egy ilyen kapcsolódást is eltorzíthat, még mindig ez a legfőbb eszköze annak a lehetőségnek, hogy megelőzhetővé váljon a spirituális tanítások zárt rendszerré történő átalakítása.

Amint az emberiség tudatszintje emelkedik, mi, a Felemelkedettek Serege közvetlenebb kapcsolat kialakítását kíséreljük meg az általunk kiképzett közvetítőkön keresztül, akik által sokkal közvetlenebb módon nyilatkozhatunk meg.  Ennek ellenére eddig minden általunk támogatott szervezet ugyanazt a mintát követte.  A vezetők, a tagság és gyakran a közvetítő(k) is túlzottan a külső tanításokra, a külső szervezetre kezdtek fókuszálni.

Az egyik gyakori sémának megfelelően az adott szervezet túlzottan a közvetítőre fókuszált.  Mint mindig, ilyenkor is az ego dualitásával van a gond.  Nagyon sokan estek az ego szellemi vakságának a csapdájába, amely miatt nem hajlandóak elfogadni bármilyen közvetítőt, csak azt, aki valamilyen másvilági felhatalmazással rendelkezik.  Ha mi ilyen felhatalmazással látunk el valakit azáltal, hogy hitelessé tesszük a közvetítőt, és a támogatásunkat adjuk, akkor az ego ezt azonnal szélsőségesen kezdi el kezelni, és egy szervezeti kultúrát hoz létre, amely azt állítja magáról, hogy ő az egyetlen szponzorált szervezet, és a közvetítőjük pedig az egyetlen igaz közvetítő.

Egy másik gyakori séma az, amikor egy szervezet túlzottan az adott közvetítőn keresztül megnyilvánuló üzenet formájára fókuszál.  Úgy vélik, hogy a közvetítőjük által megnyilvánuló Élő Szó az egyetlen módja annak, ahogy az megnyilvánulhat.  A szervezet pedig az Élő Szó halott doktrínává alakításával létrehozza a saját felsőbbrendűségének az alapját.  Ezek után persze annak a dualista játéknak esik áldozatául, hogy önmagát felsőbbrendűnek ítéli más szervezetekhez képest.  Ezzel a szervezet tagjai is felsőbbrendűnek kezdik érezni magukat, és biztossá válnak üdvözülésükben, ezért semmit sem tesznek a személyes Krisztusságuk érdekében.  A krisztusi tudatban nincs dualista értékítélet, vagy összehasonlítás.  A krisztusi útnak megfelelően a tanítás arra használandó, hogy elérhessétek általa, a tanításon túllépve, az Igazság Szellemét. 

Az ilyen fajta ego játszmák következményeként a szervezet merevvé válik, és amikor a közvetítő már nem képes a működésre, vagy maga is merevvé válik, akkor a tagok, különösen a vezetők annak a tekervényes kísértésnek esnek áldozatául, hogy az Élő Szó áramlása befejeződött.  A saját szervezetüket vélik az utolsónak, amely az Élő Szót kinyilvánította, és mi, a Felemelkedettek Serege, most meghatározatlan ideig beszüntetjük az emberiséggel való beszélgetést. 

A szervezet vezetői az esetleges új közvetítőket hamisnak definiálják, és a tagjaikat arra bátorítják, hogy utasítsák őket el anélkül, hogy jobban megismernék a munkájukat.  Mindenféle veszélyre emlékeztetnek a hamis közvetítők követésével kapcsolatban, gyakran felhasználva ehhez a korábbi tanításokból kiragadott, és kitekert részleteket.  Azok, akik hisznek ezeknek az állításoknak, azok áldozatául esnek annak az ego-kísértésnek, hogy visszautasítsák a személyes ítélőképességük gyakorlását.  Természetesen mindig lesznek hamis közvetítők, de csak ha minden új közvetítőt megvizsgáltok, akkor tudjátok élesíteni az ítélőképességeteket, és általa váltok képessé arra, hogy a krisztusi belső meglátásotok alapján megkülönböztessétek az igazat a hamistól, ahelyett, hogy az egótok által létrehozott külső kritériumok alapján tennétek azt, vagy azok alapján, akiket a földi guruitokká tettetek, azok által hoznátok ítéletet velük kapcsolatban.

 

Az egyetlen kiút

Elkerülhető-e ez a csapda?  Igen, de csak egy olyan szervezet megalakításával, amely teljesít két kívánalmat:

  • Az Alfa kívánalom az, hogy a szervezetnek el kell szánnia magát arra, hogy törés- és szennyeződésmentes kapcsolatot tart fenn a Felemelkedettek Seregével annak érdekében, hogy az Élő Szó közvetítése folytatódhasson.
  • Az Omega kívánalomnak megfelelően a tagoknak és a vezetőknek nagy odafigyeléssel kell az ego tudatában lenniük, és figyelniük kell arra, hogy az hogyan befolyásolja a szervezetet.  Határozottan meg kell akadályozniuk azt, hogy az ego szerephez jusson, és általa a szervezet merevvé váljon, vagy az ego erőfitogtatásának áldozatává váljon és megosztás jöjjön létre.

Ha egy ilyen szervezet képes olyan spirituális útkeresőket magához vonzani, akik feltétel nélküli elkötelezettséggel viszonyulnak a saját szellemi növekedésükhöz, konfrontálódva a saját egójukkal, és általa megszabadulva a saját szemükben lévő gerendától, valamint töretlenül fenntartva az Élő Szó áramlását, akkor lehetővé válik egy olyan szervezet létrehozása, amely nyitott tud maradni.  Ilyenfajta nyitott kapcsolat korábban több közvetítőn keresztül is megvalósult, ám azok csak rövid ideig maradtak nyitottak, mert utána az ego vette át rajtuk az uralmat.

Mi, a Felemelkedettek Serege úgy hisszük, hogy itt az ideje, hogy mindezt magasabb szintre emeljétek.  Ez az oka annak, hogy egyre magasabb és közvetlenebb tanításokat nyújtunk nektek az egóról és a spirituális mozgalmakra leselkedő csapdákról.  Meglátjuk, hogy a kor szellemi útkeresői hogyan válaszolnak erre.  Arra használják-e a jelenlegi közvetítőnkön keresztüli tanításokat, hogy folyton a tanításon túli közvetlen tapasztalatszerzésre törekedjenek a saját szívükben az Igazság Szelleme által?

Hajlandóak lesznek-e mindannyian, a maguk saját módján nyitott kapukká válni az Élő Szó közvetítésére?  Vagy a külső tanításokra, közvetítőkre fókuszálva a kiáradásokat újabb zárt rendszerré alakítják, így növelve a „halott” spirituális mozgalmak szeméthalmát?  Nyitott kapuvá válni, vagy nem válni azzá, ez valójában az időtlen kérdés.

Látjátok-e a lényeget?  Az egyetlen kiút az egyéni krisztusi megkülönböztető képesség.  Az ego teremtette meg az automatikus, vagy garantált üdvözülés álmát.  A szellemi útkeresők számára azonban alapvető fontosságú az, hogy ráébredjenek arra, hogy nincs lehetőség egy olyan spirituális szervezet megteremtésére, amely automatikus garantálni tudja azt, hogy az mentes az egótól és annak játszmáitól.  Az egyetlen módja az egón való rajtaütésnek az, ha állandóan éberek vagytok, és állandóan az Igazság Szellemének elérésére törekedtek.  Ez azonban csak személyes belső megtapasztalás által valósulhat meg, és bár a tapasztalatok megoszthatók, és így az egyéni tapasztalatok megerősíthetik egymást, azonban mindez soha sem válik intézményesítetté.

Soha se ragaszkodjatok az igazságnak egy adott kifejeződéséhez.  Használjátok azt lépőkőként ahhoz, hogy az Igazság Szellemével közvetlen belső tapasztalathoz jussatok.

Az Igazság Szellemének az Élet Folyamaként a legfontosabb jellemzője az, hogy folytonosan áramlik.  Ha egy folyót lefényképeztek, akkor megállítjátok az áramlását, és így már nem a folyót képviselő valódi formát látjátok.  Soha se elégedjetek meg a mozdulatlan kerettel, hanem mindig a folyó elérésére törekedjetek!

8. rész: Hogyan próbálja meg az ego a figyelmeteket a belső útról elterelni?

 

 

 

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53