Jézus üzenete Helenen keresztül

Németország lehetősége az Egyetemes Krisztus megtestesítésére
2011.10.29.

Az üzenet akkor érkezett, amikor a közvetítők Észak Németországon keresztül vezetve elérték Lengyelország határát

 

Én, Jézus, a közlésemet most a másik közvetítőn keresztül folytatom, megmutatva az Egyetemes Krisztus nézőpontját.  Mint ahogy említettem már, a német nép hajlandó volt megtestesíteni a valós Krisztusság olyan mértékű torzítását, hogy a világ többi része képes volt meglátni az, és tanulni belőle a II. világháború általi kemény ütések iskolája során.  De mit jelent az egyetemes Kozmikus Krisztus megtestesítése egy teljes nemzet számára?

 

Nos, valójában, szeretteim, mint ahogy azt már nektek elmagyaráztuk, a Krisztusság akkor tud kifejlődni, ha egy emberi lény, vagy egy nemzet hajlandó meglátni azt, hogy minden élet egy, és ezért megtestesíti a Szellemnek ezt az egységét az anyagban.  Az Én piramisát azonban nem tudjátok egy nap alatt, de még egy élet alatt sem felépíteni. 

 

Amikor én, Jézus, 2000 évvel ezelőtt a Földön, Názáretben a palesztin és izraeli területeken jártam, azt mondtam, hogy az Atyám sok lakóhellyel rendelkezik, amely részben azt a jelentést is hordozta, hogy a Krisztusság elérése lépésenként következik be.  Mivel egy ember a Krisztussághoz lépésenként jut el, ezért egy nemzetnek ehhez még hosszabb menetelésre van szüksége.

 

A német Krisztusság akadályainak összezúzása

 

Az igazi Én piramisát a Krisztusság útján való haladás során érhetitek el, amely 144 tudatszintből áll.  A 96. tudatszinttől kezdve magatok mögött hagyjátok a dualitást.  Ez azt jelenti, hogy mind az emberi lény, mind Isten egyéniesülése és az egész nemzet képes feladni a dualitást és az ahhoz tartozó tudatszintet annak érdekében, hogy magába fogadhassa azt a fejlődést, amely a Krisztussághoz vezet.

 

Mint ahogy azt a korábbi üzenetben elmagyaráztam, a dualitás magatok mögött hagyásának első lépése a teljes, feltétel nélküli megbocsájtás, amely képessé teszi Isten egyéniesülését, aki emberi lényként és egy nemzetként személyesül meg, arra, hogy túllépjen a dualista harcokon, és magába fogadja azt a hatalmas fényt, amelynek befogadását a Krisztusi tudatszint teszi lehetővé számára. 

 

Ezért én, Jézus, azért jöttem el, hogy a hatalmas Krisztusi láng egy másik mennyiségét bocsájtsam ki annak érdekében, hogy felgyorsulhasson a személyes Krisztusság felé irányuló fejlődés, valamint Németországnak, mint nemzetnek az Egyetemes Kozmikus Krisztusság felé vezető fejlődése. 

 

De mit kíván valójában mind egy egyéni életáramlattól, mind egy nemzettől az, hogy a 96. tudatszinten túlra juthasson, amely képessé teszi nemcsak arra, hogy a Krisztusság nagyobb mértékét érje el, hanem arra is, hogy teljes mértékben túlléphessen a dualitáson, és magába fogadhassa a dualitás mentességet?  Nos, szeretteim, mint ahogy pár nappal ezelőtt a közlésében Mária Magdaléna, aki a Felemelkedett Magda Mesterként ismert, mondta, ehhez az Integráció Lángjának bizonyos szintű megismerésére van szükség, amelynek segítségével mind az egyéni életáramlat, mind egy egész nemzet képes a Szellem fényét megtestesíteni a csakráiban az anyagban. 

A csakrák mindegyike, mint a Szellem anyagba való beáramlásának nyílásai, a Szellem egyéniesült életáramlatának, vagy egy nemzetnek a különböző aspektusát képviselik.  Ezért a Szellem képes megtestesíteni Isten valós formáit az anyagban, amelyeket valós mennyei gondolatformák inspiráltak, az esetben, ha a csakrák tiszták, és ezáltal lehetővé válik az, hogy a Szellem fénye, az Atya fénye úgy áramoljon át rajtuk, ahogy az át akar áramolni.  Ehhez mi szükséges, szeretteim?

 

Mint ahogy azt szeretett Mária Magdaléna elmagyarázta, tisztaságra van ahhoz szükségetek, hogy túljuthassatok a 96. tudatszinten.  Mert mindaddig, amíg egy életáramlat, vagy egy nemzet a tudatában tisztátlanságot tart fenn, és a dualitással, az egóra alapozott gondolkodásmóddal, az ego játszmáival, mint az elkülönült én játszmaival tart fenn kapcsolatot, addig nem lehetséges a dualista tudatszint fölé emelkedés. Mivel az ego játszmák folyamatosan szennyezik a csakrákat, ezért mindegy, hogy a Felemelkedettek Serege és a spirituális valóság mennyi fényt bocsájt ki, vagy, hogy az egyéni életáramlatok mennyi fényt képesek magukhoz szólítani, ez a fény az anyagban nem tud teljességgel hasznosulni, mivel folyamatosan szennyeződik a csakrákban lévő blokkok miatt, amelyek valójában az ego játszmák eredményeiként kialakuló tisztátlanság lerakódások, azokéi a játszmákéi, amelyekre az életáramlat nem hajlandó odafigyelni. 

 

A birtoklásérzeten való túllépés

 

Tehát, szeretteim, látjátok-e azt, hogy mennyire fontos mind egy egyéni életáramlatnak, mind egy nemzet számára az, hogy túljusson a dualitáson, hogy fel tudja adni az egóra alapozott játszmáit, fel tudja adni azt, hogy elkülönült énként, olyan emberként érzékelje önmagát, aki behatárolt élettartammal rendelkezik?  A behatárolt élettartama alatt pedig egyetlen tőkéjének, amellyel anyagi formában rendelkezik, azt tartja, amit megvédhet, amit birtokolhat, amit magáénak tudhat.

 

Ez a birtokosi szemlélet adódik ahhoz az érzethez, hogy a tulajdonotokat meg kell védenetek másoktól.  Ez a birtoklásérzet ahhoz a tényhez is hozzájárul, hogy sokan érzik úgy, hogy valamilyen másokkal folytatott dualista harcba kell szállniuk annak érdekében, hogy megvédjék a tulajdonukat, az anyagi értékeiket.  Néhányan, ha úgy érzik, hogy a tulajdonuk veszélyben forog, akkor akár meg is támadnak másokat.

 

Látjátok-e szeretteim, hogy a Kozmikus Krisztusi Tudatszint annak az önzetlen vágya, hogy a Mindent emelje fel, ahelyett, hogy az anyagi tulajdont, vagy az elképzeléseket védje?  De hogyan valósítható ez meg addig, amíg anyagi testben vagytok, és amíg az anyagi lét kihívásaival kell szembenéznetek?

 

Ez csak úgy lehetséges, ha az egyéni életáramlat az anyag mind a négy szférájában állandóan tisztítja a tudatát és csakráit annak érdekében, hogy az önazonosság test, a gondolatok teste, az érzelmi test eléggé tiszta lehessen ahhoz, hogy a Krisztusi tudat 96. szintjén túli szintjeit is megtestesíthesse.  A 96. tudatszint után ugyanis az egyéni életáramlat nem azonosítja önmagát többé az anyagi testével, hanem ráébred arra, hogy ő leginkább és elsősorban egy spirituális lény, aki bizonyos szintű Krisztusi tudatszinttel rendelkezik. 

 

Az én piramisa

 

Szeretteim, mint ahogy azt elmagyaráztuk nektek a Földanya meggyógyítása (Kim Michaels: Healing Mother Earth) című könyvben, az anyag szintjén 144 tudatszint létezik.  Mint látjátok, mi, a Felemelkedettek Serege, a korábbi kiáramlásaink során egy piramis képét használtuk fel ahhoz, hogy az anyagban a magasabb szintű Krisztussághoz vezető utat illusztráljuk egészen addig a pontig, amíkor az elkülönült ént teljes mértékben magatok mögött hagyhatjátok.

 

A piramis ábrája az anyag négy síkján veszi kezdetét, és onnan emelkedik a csúcsig, hogy általa a dualista világszemléletből egy magasabb világszemléletbe emelkedés megtestesítését szemléltesse, amely elvezet a csúcspontig, amely Isten mindent látó szeme.  Ez a pont, Isten mindent látó szeme az egység pontja.   Ez a szingularitás, ahová a dualista anyagi világból semmi sem ér fel, ezért nem képes beszennyezni a tiszta Krisztusi tudatot.

 

Ezért a 96. szint, amely a piramis 2/3 részénél található, reprezentálja azt, hogy az azon a szinten lévő életáramlatnak a Krisztusi tudatszint segítségével a belső királysággal kialakított saját kapcsolatukat kell megnyilvánítaniuk.  Annak egyetlen útja, hogy megtalálhassátok Isten valós belső birodalmát, a „Király kamrát” az az, ha feladjátok azokat az önző dualista vágyaitokat, amelyek beszennyezik a csakráitokat az anyagban, blokkolva ezzel a Szellem áramlását, amely azonban szabadon akar áramolni.  A Szellem szabad áramlása nélkül ugyanis a valós Isteni Én piramisa nem építhető fel az anyagban.

 

Németország szerepe Európában      

 

Látjátok-e, szeretteim, hogyan kapcsolódik mindez a nemzethez?  Láthattátok azt, ahogy Németország kulcs szerepet játszva, torok csakraként működve, a véleményét és a lehetséges megoldást kifejezésre juttatva próbált meg megoldást keresni a legutóbbi európai adósság válság idején az adósságválság megszűntetésére.  Azonban annak a ténynek ellenére, hogy Németország Angela Merkel személyében erős képzelőerővel megáldott vezetőhöz jutott, még mindig bizonyos mértékben vonakodik attól, hogy radikálisabb megoldásokhoz nyúljon, amikre pedig szükség lenne.

 

Annak ellenére, hogy Németország már minden más országnál jelentősebb mértékben megtestesítette a hajlandóságát az európai integrációra, bizonyos mértékben még mindig saját módján törekszik arra, és nem abból a nézőpontból kiindulva, hogy mi lenne a legjobb mindenki számára.  A németek még mindig nem állnak készen radikálisabb megoldások elfogadására annak ellenére sem, hogy tisztán látják azt, hogy erre lenne szükségük ahhoz, hogy kivezethessék Európát a jelenlegi adósság válságból. 

 

Én, Jézus, ezzel nem azt akarom sugallni, hogy Európának folytatnia kellene azt a fajta költekezést, amelyet sok ország évtizedek óta folytat anélkül, hogy vállalnák ennek a következményeit.  Azt sem gondolom, hogy bármelyik országnak több pénzt kellene elköltenie, mint amennyit megkeres, mert ez által a gazdagabb országok számláján élnek, és ráerőltetik a gazdagabb nemzetekre azt, hogy olyan nehéz gondolatokat fontolgassanak, mint az, hogy az adósságból nincs más kiút, mint a még több adósság felhalmozása, amely elgondolás alapján a problémákkal küzdő országok továbbra is a régi úton menetelnek előre.

 

Az azonban nem jelenti a Krisztusi megközelítést, amikor mások aratják le azt, amit ti vetettetek.  Valójában minden országnak a saját felelőssége, hogy megfelelő hajlandóságot mutasson a saját gazdaságának, és a döntései gazdasági következményeinek megértésére.  Azok az országok, amelyek valójában úgy hoztak döntéseket, hogy nem kívánták megvizsgálni azok következményeit, azok végül le kell, hogy arassák azt, amit vetettek.  Németország egyike azoknak az országoknak, akik nagy gonddal építették fel a gazdaságukat, ezért jó tanító válhat belőle, és nagy segítségére lehet más nemzeteknek a válságból való kilábalásban. 

 

A válság a tanulás egyik lehetősége

 

Ezért én, Jézus, megelégedéssel látom, hogy ez a válság felszínre hozta mindazokat a problémákat, amelyeket mi a felemelkedett valóságban már jó előre láttunk, és kifejezésre is juttattunk.  Itt arra a tényre utalok, hogy a gazdasági stabilitás nem érhető el úgy, ha az unióhoz csatlakozott országok kizárólag a csatlakozásból fakadó előnyöket követelik, és élik fel.  A válság felszínre hozta azt az illúziót is, hogy az európai monetáris unióhoz tartozó országok azt tehetik, amit akarnak, amit a beszűkült látásmódjuk és világlátásuk alapján a kormányaik eldöntenek. 

 

Éppen ezért elmondom, hogy az Anya Évének utolsó néhány hónapjában nagyon sok megbeszélés lesz azzal kapcsolatban, hogy a bankok és az európai kormányok felelőtlen viselkedése olyan következményekhez vezetett el, amelyek már sok nemzet számára nehezen emészthetőek.  Az Anya Éve nagyban segíti felfedni a valóságot, ezért még az olyan nemzetek kormányai is, mint Görögországé, Olaszországé, Spanyolországé és más országoké is kezdik belátni, hogy egy nagyobb játszma részesei.  Ezért nem viselkedhetnek úgy, mint a tudatlan gyermekek, akik felelősségvállalás nélkül követelik a részüket az uniótól.  Ehelyett az egészhez nekik is hozzá kell járulniuk a saját részükkel, és meg kell sokszorozniuk azt a tálentumukat, amellyel rendelkeznek.  A Szellem mindenkinek ad önmagából; ez az a hozzáállás, amely az Aranykorban kívánatos. 

 

A tálentumok megsokszorozása az integráció igazi formája.  Az jelenti az Integráció Lángjának valós megtestesítését az anyagban, amikor ingyen adtok, természetesen nemzetként ezt ésszerű keretek között tartva.  A németek nagymértékű hajlandóságot mutatottak az integrálódásra Európával, az európai nemzetekkel látva azokat az előnyöket, amelyeket közösen érhetnek el egy teljesebb mértékű integráció által, és az esetben, ha megosztják egymással a tálentumaikat.

 

Ha Németország nem szolgálna háttérként egész Európa számára, akkor az unió nem lenne képes kilábalni a jelenlegi válságból.  Éppen ezért különlegesen nagy mennyiségű fényt horgonyzok le Németországban annak érdekében, hogy a német nemzet jobban lásson, jobban észlelje önmagában azt, hogy min kell változtatnia ahhoz, hogy a saját gazdaságát jelentősebb mértékben tudja támogatni, és általa támogatni tudjon más nemzeteket is. 

 

Tegnap olyan hírek érkeztek, hogy Németország 55 milliárd euróval lett gazdagabb a nemzeti bank könyvelésében elkövetett számlázási hiba eredményeként.  Így ez az 55 milliárd euró úgy bukkant fel, mint valami késő őszi gomba az erdőben.  Igaz lehet-e azonban az, hogy egy számlázási hiba miatt most több pénzük legyen a bankban?

 

Mint látjátok, szeretteim, már az egyszerű logika is jelzi, hogy ez lehetetlen, mivel az 55 milliárd valós pénzként a banki számlán vagy létezett, vagy nem, mielőtt a hibát felfedezték, vagy esetleg a könyvelési manipulációk illusztrálásának egy újabb trükkjével állunk szemben.

 

Az efféle példák illusztrálják a német nemzet pszichéjében meglévő tudatos és a tudatalatti blokkokat.  Németország egyrészt Európát ki akarja segíteni a válságból, de annak érdekében, hogy teljesen magába fogadhassa az új megoldásokat, ahhoz arra van szüksége, hogy túl tudjon lépni az attól való vonakodásán, hogy önmagába nézzen, és beismerje azt, hogy a saját bankjainak is tükörbe kell nézniük, és őszinte átvizsgáláson kell keresztülmenniük mielőtt a következő évtizedekbe lépnének.  Ez a jelenlegi válságból egy lecke is a németek számára, amely jelzi azt, hogy a vannak olyan dolgok, amelyek a könyvelésükben nem olyan pontossággal vannak jelen, mint amilyen fajta német pontosságot más nemzetektől elvárnak.

 

Kiút a dualitásból

 

Az Egyetemes Kozmikus Krisztusság valós távlata az, hogy integrálja a Szellemet az anyaggal.  Az Univerzális Krisztus a Mindent akarja felemelni, ezért annak érdekében, hogy megtestesítse az Egyetemes Krisztust nem fél meglátni a gerendát a saját szemében, mivel ez egy szükséges lépése annak, hogy másokon segíthessen.

 

Szeretteim, ez az a lecke, amelyet Németországnak még mindig tanulnia kell, és ez az a lecke, amelyet sokaknak a tanítványaink közül is meg kell tanulniuk, még azoknak is, akik jelenleg tudatosan még nem ismerték fel a felemelkedett mesterek tanításait, azonban ennek ellenére is a tanítványaink csoportjához tartoznak.  Főként nekik kell megtanulniuk mindezt még azelőtt, mielőtt mások hibáira mutatnának rá, valamint észre kell venniük azt is, hogy ők esetleg ugyanazt a hibát sokkal nagyobb mértékben testesítik meg anélkül, hogy észlelnék azt, hogy az egójuk e mögé próbál meg elrejtőzni. 

 

Szeretteim, a dualitáson való túljutás, a 96. tudatszinten való túljutás megkívánja azt, hogy mesterei legyetek mind a 7 sugárnak, és különösen a 8. sugárnak.  Ez a német nemzeti tudatszint számára is érvényes megfontolás tárgya.  Ha Németország kulcsjátékos szeretne lenni Európában, akkor a német nemzetnek egy magasabb tudatszint elérésére van szüksége, mint amely szinten azok a nemzetek vannak, akik a segítségére szorulnak.

 

Ezáltal a magasabb tudatszinten lévő nemzet mutathatja meg a dualitásból kivezető utat megmutatva, hogy nem az egyet nem értés, vagy a viták azok, amelyek a régi útról kivezetnek, hanem az új elképzelések, és elsősorban a Szellemmel való együttműködés az anyagban, valamint a horizontális nyolcas formájú áramlás jelentik a kivezető utat.  Németországnak demonstrálnia kell a többiek számára azt, hogy az együttműködés a kulcs, amelynek segítségével minden ország nyer akkor, ha készen áll arra, és hajlandó is feladni a régi énképét, és amennyiben hajlandó megbocsájtani saját és mások hibáit, valamint készen áll és hajlandó is túllépni a régi tudatszintjén, és eljutni a 96. tudatszinten túlra.

 

A dualitáson való túllépés lehetőségének elérése sokkal nagyobb itt Németországban, mint sok olyan környező országban Európában, amely országokban még mindig „harcok” folynak, ahol erő játszmák és cselszövések játsszák a politikában a fő szerepet.  Nem állítom azt, hogy Németországban ezek nincsenek jelen, de a németekben jelen van egy bizonyos nyitottság arra, hogy már nemzetekkel integrálódjanak.  Emellett jelentős lépést tettek annak irányába is, hogy a nemzeti tudatukban feldolgozásra kerüljenek a II világháború eseményei.    

 

Ez a fajta mesterszintű tudás teszi lehetővé Németország számára azt, hogy kulcsszerepet játszhasson az Európai Unióban, és azon tárgyalások során, amelyeket Németország támogatása nélkül nehéz lenne kezelni.  Ezért én, Jézus, a Krisztus Lángjának nagy mennyiségét horgonyzom le ide Észak-Németországba. 

 

A Krisztussághoz vezető út azt mutatja meg, hogy hogyan lehettek TÖBBEK az anyagban, valamint azt, hogy hogyan fejezheti ki magát a Szellem az anyagban.  Ez az igazi Integráció!  Ez a valódi Krisztusság!

 

Így ez a kiáradás teljes.  Búcsúzom.  Én, Jézus Krisztus, köszöntöm mindazokat az egyéni életáramlatokat és nemzeteket, akik kiveszik belőlem a részüket:  Ha akarom, hogy ő megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!”  Ez az üzenet, és ez az az út, amelyet követve a 96. tudatszinten túlra juthattok. 

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53