Jézus üzenete:

Én, Jézus, visszavonom a fényem a kereszténységtől 2010.02.11.


Róma, Szent Péter Bazilika, ahol a közvetítő nyitott szemmel sétálva mondja az üzenetet, és bár emberek ezrei vannak jelen, néhányan hallótávolságra, mégsem kelti fel senki figyelmét az üzenet

TÉMA: Jézus visszavonja a fényét a kereszténységtől annak érdekében, hogy azok az eltorzult nézetek, amelyek a kereszténységet lefelé tartó spirálra vitték napfényre kerülhessenek.  Annak megértése, hogy a péteri tudatszint a katolikus egyházzal együtt olyan mátrixot teremtett, amely mind a mai napig eltorzítja a kereszténységet, és ezzel eszközt szolgáltat ahhoz, hogy az embereket az uralkodói elit által kontrol alatt tarthassa, ahelyett, hogy hozzásegítené őket a tőlük való megszabaduláshoz.

Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra!

Ezekkel a szavakkal fordultam Péterhez azon a végzetes napon, amikor megteremtette azt a mintát, amely később a katolikus egyház mintájává vált, és rajta keresztül az egész kereszténységé.  Ez a minta az a veletek született képesség, hogy képesek vagytok felismerni a Krisztust, észlelni a különlegességét, és képesek vagytok azok különlegességét is észlelni, akik a Szellem fényét hordozzák magukban, de nem hagyjátok magatokat a saját mentális dobozotokból/börtönötökből kimozdítani.  Azt akarjátok, hogy ők, vagyis az Élő Krisztus préselje magát bele a mentális dobozotokba, és alkalmazkodjon a ti nézeteitekhez, ezáltal megerősítve azt, és minden egyéb elképzeléseteket, gondolatotokat, kőbe vésett nézeteiteket, bálványaitokat, amelyeket annak érdekében hoztatok létre, hogy ne kelljen vállalnotok a felelősséget önmagatokért, vagy azért, hogy az életeteket megváltoztassátok annak érdekében, hogy Krisztus követői lehessetek. 

Nem hagyjátok azt, hogy a régi önazonosságotok meghaljon, ti pedig újraszülethessetek.  Nem vagytok hajlandóak azt a régi önazonosságotokat feladni azért, hogy Krisztus követői lehessetek, és kövessétek őt az ismeretlenbe, ahol egy ideig, a másodperc töredékéig, úgy tűnik majd, hogy elvesztettétek az önazonosságotokat, mivel hagytátok, hogy az meghaljon.  Valóban meghaltok, mivel hagynotok kell, hogy a régi énetek meghaljon ahhoz, hogy újjá tudjatok születni a Szellem által.  Ez a törvény, ez az az örök érvényű törvény, amellyel mindenkinek szembe kellett néznie, aki felemelkedett.  Hagynotok kell azt, hogy a régi eltűnjön, miközben nem tudjátok azt, hogy lesz-e önészlelés azon a ponton túl, amelyet hagytok, hogy eltűnjön.  Nem tudva azt, hogy milyen lesz utána, nem tudva azt, hogy a mennybe vagy a pokolba juttok-e, vagy bárhova, amelyet magatoknak elképzeltek azután, miután lemondotok arról a halandó énetekről, amelyet már istenítettetek, vagy bálványoztatok, és úgy láttatok, mint egy kőbe vésett képet, amelyet Isten lábai elé helyezhettek majd. 

Ez az a beavatás, amelyet Péter akkor elbukott, és amelyet nem tudott teljesíteni a hátralévő életében sem, mind a mai napig.  Ezért nem tudott Péter lelke felemelkedni ez idáig.  Az igazság az, hogy Péter nem az egyetlen a személyes tanítványaim közül, aki nem emelkedett fel.  Mivel az igazság az, hogy a kétharmaduk az eredeti bukott angyalokból állt, akik az első szférában elbuktak, és folytatták az útjukat lefelé mindaddig, amíg a jelenlegi szférába nem kerültek itt a Földbolygón.  Régóta gyűltek itt össze, testesültek itt meg együttesen egyik élet után a másikban, és én azért jöttem le közéjük, hogy megadjam nekik az utolsó lehetőséget arra, hogy a Krisztust vallják, vagy tagadják.  De egy kivételével mind tagadta azt, és az az egy most a felemelkedés útját járja.  Most már nem tartózkodik testben.  Érzékelhetitek tehát azt, hogy még egy eredeti bukott angyal számára is lehetséges a felemelkedés akkor, ha a bukott tudatszint fölé emelkedik, ha hagyja, hogy az meghaljon.  Ha azonban erre nem hajlandó, akkor addig folytatja a lefelé tartó spirálját, amíg el nem jut a második haláláig, amikorra már minden esélye eltűnik. 

A katolikus egyházban jelenlévő bukott tudatszint

Pontosan ez az a tudatszint, amely a katolikus egyházat átjárja.  Mivel a hamis hierarchiát formáló bukott lények ezen a Földön, amikor látták, hogy a kereszténységet nem tudják eltörölni, és így az nem fog elhalni, akkor gyorsan váltottak a hozzáállásukon, és a saját alapigazságukhoz folyamodtak: „Ha nem tudod legyőzni őket, akkor csatlakozz hozzájuk!” Így csatlakoztak a keresztény valláshoz még a korai időkben, szándékosan hatást gyakorolva arra, eltorzítva azt mindazzal, amelyet én toxikus nézeteknek nevezek.  Toxikus nézetek azok, amelyek a kereszténységet finoman, és látszólag hozzá nem kapcsolódva juttatták lefelé tartó spirálra, amelynek eredménye az lett, amelyet magad előtt látsz, a Szent Péter Bazilika, a halál tudatszintjének az emlékműve, amely Péterrel vette kezdetét, és amelynek útja végig nyomon követhető lefelé.  Ez tehát az igazság az apostolokkal kapcsolatban, amelyre a katolikusok nem lehetnek túl büszkék. 

Az igazság az, hogy amit Pétertől átvettek, az pontosan a péteri tudatszint, a halál tudatszintje, amelyet megszakítás nélkül folytattak, és a mai napig fenntartanak.  Miért megszakítás nélküli folyamat ez?  Mivel csak a halál tudatszintjét lehet megszakítás nélkül fenntartani a fizikai szinten, hiszen az, amely a Szellemtől származik, az nem tartható fenn megszakítás nélkül, hiszen a Szentlélek, a Szent Szellem arra tart, ahol befogadtatik.  Nem tudja semmilyen struktúra, sem elme doboz, vagy szervezet, mint például az egyház vagy egyéb struktúrák behatárolni.  Ezek nem tarthatják fenn a Szellem megszakítás nélküli vonalát, mivel néhányan közülük, csak ideiglenesen lehetnek együtt a Szellemmel, míg mások birtokolhatják azt az életük végéi.  De végül hová kerül a Szellem a távozásuk után, ki válik nyitottá a Szellem áramlására?

A Szellemet egyetlen szervezet sem ejtheti foglyul

Valójában ez tehát a kérdés, és ezért láthatjátok, hogy lehetetlen az, hogy egyetlen szervezet megszakítás nélkül birtokolja a Szellemet.  Ez egyszerűen lehetetlen, mivel amikor egy szervezetet létrehoztok, és amikor a szervezet elér egy bizonyos méretet és összetettséget, akkor azok, akik azt a szervezetet, azt a komplexitást létrehozták, azok elkerülhetetlenül hozzáadtak a tudatukból annyit, hogy azzal létrehoztak egy élő entitást, egy élettel teli szörnyet.  A szörny pedig arra törekszik, hogy életben maradhasson, és ezért fel fogja használni a külső struktúrát, amely őt létrehozta arra, hogy fennmaradhasson.

Ha pedig a szervezetben lévő emberek nem hagyják, hogy a halandó énjük meghaljon, amellyel látszólag a szervezet is elhal, amely azonban folyamatosan újraszülethet, akkor azt a szörnyeteg rendelkezésére bocsátják, és ezzel azt a folytonosságot adják neki, amelyre vágyik.  Neki ugyanis a Szellemben nincs realitása, és ezért keresi a halhatatlanságát a fizikai oktávban azáltal, hogy az embereket arra veszi rá, hogy érte imádkozzanak, a szörnyeteghez imádkozzanak az élő Krisztus helyett, aki nem várja el, hogy érte imádkozzanak, csak arra van szükségem, hogy velem váljatok eggyé. 

Nincs szükségem imákra, azokra van szükségem, akik velem válnak eggyé, miközben folyamatosan átalakuláson, folyamatos önmegújuláson mennek keresztül.  Azonban azok, akik nem lépnek túl önmagukon, akik nem hagyják, hogy a régi énjük meghaljon, azok a fizikai oktávban, a formai struktúrákban, az intézményekben, az egyházban keresik az állandóságukat.  Pontosan ez látható itt, az elhunyt pápák mauzóleumban, akik nem birtokolták a Szellemet, mivel nem volt kapcsolatuk a valósággal, amely ÉN VAGYOK, vagy amiért én a Földre jöttem.  Mindent elferdítettek, amelyet én képviseltem, és amit jelenleg is képviselek.  Itt semmi olyan nincs, amely a valósággal együtt rezegne, amely ÉN VAGYOK. 

Nincs helye a Krisztusnak az egyházban

Miközben ez a közvetítő körbe sétált, akkor figyelt fel rá, hogy rólam alig található ábrázolás, és ami rólam itt található, az pedig nem engem jelképez.  Ahogy tovább sétált, felfigyelt arra, hogy a nap átsugároz az ablakon, és arra eszmélt rá, hogy ez az egyetlen igaz szellemi fény, amely kívülről érkezik ebbe a struktúrába, amely nem tartalmaz önmagában életet, amelyben nincs benne a Szellem, mivel nincsen itt hely számomra.

Nincsen számomra hely sem a struktúrában, sem a szervezetben.  Annak ellenére, hogy számtalan olyan ember érkezik ide, aki a szívében nagy odaadást tanúsít irántam, bár az odaadásuk nagyon nagymértékben színezett a katolikus egyház, és más történelmi egyház által létrehozott berögződések miatt, ahol valójában nincs hely az Élő Krisztus számára.  Csak a halott Krisztus számára tartanak fenn helyet, aki az elképzeléseikben él.  Ha pedig nem felelek meg az elképzeléseiknek, akkor azonnal kikerülnek.  Elvonulnak tőlem, az ördöggel azonosítanak pont úgy, mint ahogy azt akkor tették, amikor a Földön az emberek között jártam, amikor az írástudók és a farizeusok hamis prófétaként, vagy ördögként jelöltek meg.  Most ugyanazt mondanák itt, ha engedném, hogy a közvetítőm magára vonja a figyelmet.  Azonnal visszautasítanák az Élő Szellemet, amely keresztüláramlik valakin, mivel nem értik meg azt, hogy bárki birtokolhatja az Élő Szellemet, hiszen ők úgy gondolják, hogy az csak a struktúrában lehet benne, vagyis csak egy emberen nyugodhat, a Pápán. 

De nézzétek csak meg őt és a reggeli miséjét!  Volt-e abban az emberben bármi nyoma is az Élő Szellemnek?  Én megmondom nektek: nem volt még egy szikrányi sem, egy szikrányi élet sem, szeretteim.  Nem volt benne hajlandóság arra, hogy az Élet Folyamával, az élet örömével áramoljon együtt.  Csak síri fehérség volt itt, amely jól mutat a kinti pompával és parádéval, amely a struktúra része, azonban nincs valóságtartalma, halottak csontjaival van tele.  Azokkal a csontokkal, amelyeket itt őriznek, a korábbi pápák csontjaival. 

Az egyház bálványra épült

Szeretteim, komolyan el tudjátok hinni, hogy az a prédikátor, aki Galilea hegyeit járta, aki azért vonult vissza Galilea hegyei közé, hogy megszabaduljon a zsidó vallás elmebörtönétől, komolyan el tudjátok képzelni rólam, hogy azt akartam volna, hogy az általam elindított vallásból ilyen elmebörtönt kreáljatok, amelynek semmi realitása sincs?  Nincs itt semmi olyan, amely a gondolataitokat, a szíveteket Isten irányába terelné.  Helyette az emberek által gyártott kép, a bálvány irányába vezet benneteket.

Pontosan ez a lényegi elképzelés és tudatszint e mögött a struktúra mögött annak érdekében, hogy valami olyasmit teremtsen a Földön, amely a figyelmeteket odavonzza, és amely biztosítja a szertartásokat, és a struktúrát, amely elvonja a figyelmeteket attól az egy dologtól, ahol Isten országát meglelhetnétek, Isten országától önmagatokban, hogy megleljétek az ajtót a szívetekben, ahova nem engedik, hogy eljussatok.  Tőletek ugyanis a szervezet külső szabályainak követését várják, amelyet a szervezet szab meg, az az egyház, amely önmagáról azt állítja, hogy ő képvisel engem igaz teljességgel a Földön.  Valójában azonban semmi mást nem képvisel, mint azt a tényt, hogy az emberiség nem hajlandó lemondani a halandóságáról Krisztus valóságának az érdekében.  Az életük megmentésére törekednek, és nem hajlandóak lemondani arról az én érdekemben.  Éppen ez az oka annak, mint ahogy azt már korábban is említettem, hogy aki engem megtagad az emberek előtt, azt nekem is meg kell tagadnom az Atya előtt. 

Ez nem azt jelenti, hogy én megtagadom, vagy meg akarnám tagadni őket, de nyilvánvalóan azok, akik nem fogadták magukba a Krisztusi fényt, akik nem mondtak le az egójukról, és az emberi tudatszintről, azok nyilvánvalóan nem léphetik át a felemelkedés küszöbét.  Ők ugyanis nem képesek maguk mögött hagyni a kőbe vésett képeiket, a halandó lényüket, amelyről azt képzelik, hogy valamilyen módon tökéletesíthető, vagy hogy az valamilyen módon tökéletesedik az én 2000 évvel ezelőtti kereszthalálom áldozata által.  Hogyan nyerhet ez értelmet valaki számára, az talány, amelyen még én is elmélkedem, annak ellenére, hogy teljes mértékben tisztában vagyok az emberi elme képességeivel, a dualista tudatszinttel, amely látszólagosan képes értelmet nyerni az értelmetlenségből. 

Azonban, ha elég számú ember felébred változást követelve, ha egyszerűen megtagadja azt, hogy a régi doktrínákban és a dogmákban higgyen, végül kimondhatja azt, hogy: Hagyjátok, hogy a múltra visszatekintve rájöjjünk a dolgok eredetére, hagyjátok, hogy meglássuk azokat, akik a keresztény vallásokat teletűzdelték toxikus nézetekkel, és hagyjátok nekünk, hogy a Krisztusi ítélőképességünkkel és a szívünkkel mi határozzuk meg azt, hogy mi az, ami a Krisztus képünkkel összhangban van, és mi az, ami nincs.  Azután  pedig hagyjátok, hogy kiválasszuk mindazokat, amelyeket meg szeretnénk tartani, és azokat, amelyek nincsenek összhangban az én küldetésemmel és az elképzelésemmel. 

TÉMA: Én, Jézus, mindenkit megkérdőjelezek, aki részesévé szeretne válni a Vízöntő kor felemelkedésének, és azt a köz számára láthatóvá teszem.  Nyilvánvalóvá teszem azokat a beszédetek által, a látogatásaitokon keresztül, az élő példátok alapján.  Rávilágítok az álszentségre, az ortodox kereszténység hamisságára, és nyilvánvalóvá teszem annak üres héját, mert annyi az valójában.

Ítélet a kereszténység fő áramlatának szörnyszülöttjére

Én, az élő Krisztus, azonban azt mondom, hogy emelkedjen fel ennek a közvetítőnek a jobb keze, és általa Surya jogarával hozza el az abszolút és végleges ítéletet az ortodox kereszténység, és a katolikus egyház szörnyszülöttjére.  Arra a szörnyre, amely még Péter előtt keletkezett, de amelyhez ő már sok megtestesülésében imádkozott, mielőtt velem testben találkozott volna, és amelyhez még most is imádkozik megtagadva ezzel azt, hogy a szörny eltűnhessen.  Szeretteim, ennek a szörnyszülöttnek most vége lesz. 

Természetesen azt közületek egyesek szinte azonnal újrateremtik azok, akik nem hajlandóak hagyni, akik nem engedik, hogy eltűnjön.  Azonban az az impulzus momentum, amely ez alatt a több mint 2000 év alatt összegyűlt, az most, ebben a pillanatban eltűnt, már halott.  Az emberek számára pedig egy új kezdet vette lehetőségét, egy új oldal nyílt számukra, amelyre írhatnak.  Mindenki, aki itt van, az az egy milliárdon felüli létszámú emberiség, aki katolikusnak vallja magát, és a további milliók, akik a többi fő vallásokhoz tartoznak, nos, észlelni fogják ezt a belső szintjeiken azonnal, akkor is, ha a többségük tudatosan nem hajlandó észlelni mindezt.  Észlelni fogják, hogy váltás történt, hogy egy ciklusnak vége lett.  2010 az az év, amely a Halak korszakának a végét és a Vízöntő kornak a kezdetét jelenti.

Én, Jézus, kijelentem, hogy most visszavonom a fényemet, azt a fényt, amely lehetővé tette oly sok keresztény számára az elmúlt 2000 év során azt, hogy magukat keresztényeknek nevezhessék, miközben az anti-krisztus bálványához imádkoztak.  Az a fátyol, az a tanítás visszavonatik.  Idáig mindezt azért engedtem, mert az embereknek biztosítani akartam a lehető leghosszabb időtartamot arra, hogy létrehozhassák a belső ítélőképességüket a szívük mélyéből, amelynek segítségével képessé válnak Krisztus valóságát önmagukban észlelni.  Azonban ezt az állapotot már nem tarthatom fenn a továbbiakban, vissza kell vonnom, az embereknek pedig magukra kell maradniuk a saját impulzusukkal az én fényem nélkül, anélkül a kegyelem nélkül, amely eddig támogatta őket.  Szembe kell nézniük a saját karmájukkal, a saját gondolataikkal, a saját bálványaikkal, a saját dualista eszméikkel, amelyeket folyamatosan az Anya-fényre vetítenek, és ennek következtében saját magukra is, a saját külső elméjükre, fizikai testükre is rávetítik azokat.

Kerüljön napfényre a kereszténység álszentsége!

Ettől a naptól kezdve mindezekkel saját maguknak kell megbirkózniuk, mivel én a továbbiakban már nem hordozom a világ „bűneit”, a megrögzött eszméket, és már nem adok arra lehetőséget, hogy a továbbiakban ezek létezhessenek.  Én, Jézus, visszavontam a kereszténységtől a fényemet és a támogatásomat.  A továbbiakban nem lesz lehetőség arra, hogy valaki a kereszténység látszata mögé bújjon, miközben nem él az általam 2000 évvel ezelőtt adott parancsolatok szerint.  Ez az álszentség a továbbiakban már nem engedélyezett.

Visszavontam tehát a fényemet, és megkérdőjelezem mindazokat, akik részesei kívánnak lenni a Vízöntő korban annak, hogy kiemelkedjenek, és nyíltan rámutassanak minderre.  Utaljatok erre a beszédetek során, a látogatásaitok alkalmával, és az élő példátokkal! Mutassatok rá az ortodox kereszténység álszentségére, hamisságára, és világítsatok rá arra az üres héjra, amellyé vált! 

Nem egyetlen személy feladata az, hogy ezt megtegye, annak ellenére sem, hogy ez a közvetítő bizonyosan kiveszi belőle a részét, de nem azt akarom, hogy egyedül egy ember álljon csak ki mindezért. A Vízöntő kor ugyanis a Szentlélek, a Szent Szellem kora, a közösség kora, amikor sokaknak kell előre lépniük, és mindezekben részt vállalniuk függetlenül mások megítélésétől. 

Meg kell mutatnotok azt, hogy van más út, a dualitáson túl, demonstrálnotok kell, hogy van olyan út, amely a vallás és a spiritualitás dualista megközelítésén túlra visz el.  Nem azt gondolom, hogy magatokra kellene vonni a figyelmet, de hajlandóaknak kell lennetek arra, hogy bemutassátok azt, hogy van egy jobb út.  Van olyan útja az Istenhez, a Krisztussághoz, vagy spiritualitáshoz való közeledésnek, amely nem komor, nem álszentségtől terhes, amely miatt komoly és szigorú ábrázattal kellene léteznetek azt gondolva, hogy ez a vallásos beállítódás jellemzője.  Közeledjetek a spiritualitáshoz azon a lángon keresztül, amelyért eljöttem, és amelyet a Földre hoztam, az Élő Őröm lángján keresztül, amely ÉN VAGYOK!

Nézzetek körül, figyeljetek jól, hát láttok itt örömet?  Bizony nem, mivel itt minden arra a tudatszintre épül, hogy bűnösök vagytok, hogy bűnösnek kell éreznetek magatokat, a vallás pedig kötelesség és nem öröm.  Tekintsetek el ettől a tudatszinttől, és nézzétek meg mi marad?  Mi marad abból a több, mint egy milliárd katolikusból a világban, ha számukra eltűnik a pokoltól, vagy a purgatóriumtól való félelem, ha már nincs bennük bűntudat, a bűnösség érzése, akkor mi fogja őket a templomokba terelni?  Mi tereli őket oda, azt kérdem?!  Semmi, mivel ráébrednek arra, hogy a bűn, a bűntudat, a félelem terhe nélkül nincs szükségük arra, hogy külső templomokba járjanak, ahelyett követhetik a parancsomat, és eljuthatnak a saját szentélyükbe, a saját szívük mélyére imádkozni.  Ott találnak meg engem, az Élő Krisztust, ott a szívük legmélyén. 

Jézus nem bízta Isten országának kulcsait Péterre

Valójában Isten országának kulcsait nem a katolikus egyház birtokolja, és nem is egy másik egyház.  Isten országa bennetek van, pontosan ezért akkora tévedés az, hogy én Szent Péternek adtam volna Isten országának a kulcsát.  Nem adtam a kulcsot Péternek, ugyanis a tudatszint a kulcs, amely lehetővé teszi az emberek számára azt, hogy bennük legyen a lehetőség arra, hogy felismerjék az Élő Krisztust, és hogy ráébredjenek arra, hogy az elmebörtönükön túl is létezik realitás. 

Ez a kulcs a birodalomba.  Ez a kulcsfontosságú tudás az, amely megnyitja az utat a szívetekben lévő birodalomhoz, amennyiben használjátok azt.  Ha azonban nem használjátok, mint ahogy Péter is megtagadta ennek használatát háromszor, azután pedig még számtalan alkalommal, nos, akkor nem fogjátok Isten országát önmagatokban meglelni.  Akkor pedig hajlamosak lesztek elhinni azt a hazugságot, hogy egyedül nem vagytok erre képesek, és ezért szükségetek van ehhez egy külső egyházra, egy külső szervezetre, Krisztus helytartójára, vagy esetleg a Krisztusi áldozatra az üdvözülésetek érdekében. 

Micsoda butaság, milyen nagy tévedés, mekkora álszentség!  De legyen ennek a hazugságnak a mai napon vége!    Kerüljön napvilágra, hogy valójában mi ez, legyen a mögötte álló szörnyszülöttnek vége, ezért ismét felemelve a jogart megérintem a kereszténység szörnyszülöttjeinek a harmadik szemét, hogy szűnjenek meg!  De ezzel együtt kerüljön napfényre minden hazugságuk, legyenek azok nyilvánvalóak, és az, aki észleli ezeket, találja meg az újfajta szabadságot, és ne teremtse a hazugságokat újra.  Ne uralja a további életüket a sok hazugság, hanem ébredjenek fel, és használják a hátralevő idejüket a fizikai oktávban arra a kiváló lehetőségre, hogy felülemelkedhessenek, felülemelkedjenek a halál tudatszintjén, a Péter-féle tudatszinten, az anti-krisztusi tudatszinten, jussanak beljebb, és találják meg az igazságot, az Élő Igazságot a saját szívükben.

Ez ugyanis nem található meg a struktúrákban, sem a könyvekben, vagy épületekben.  Önmagatokon kívül sehol sem található meg.  Ha pedig valami önmagatokon kívülállóra fókuszáltok, amely az észleléseteket, a figyelmeteket a belsőtökről, a nyugalom pontjáról elvonja, nos, akkor az a külső dolog bálvánnyá válik, kőbe vésett eszmévé, amely közétek és Isten közé, közétek és az Élő Isten közé áll, aki önmagán folytonosan túllép, és ezért nem illeszthető be egyetlen struktúrába sem, és egyetlen formába sem, hiszen ő a formák felett áll.

A Földön nincs egyetlen szent hely sem

Figyeljétek jól meg itt a formákat, nézzétek, hogy milyen finoman alakították ki őket!  Hívhatjátok mindezt művészetnek, és csodálhatjátok.  Én azonban nem csodálom, figyelmen kívül hagyva a mestermunkát, amellyel megalkották, figyelmen kívül hagyva a jó szándékot, amellyel néhány alkotóművész rendelkezett.  Nem művészet ez, szeretteim, hanem a pusztulástól való viszolygás egy szent helyen állva, ahol nem ennek kellene állnia, leszámítva azt a tényt, hogy ez a hely nem szent, mivel nincsen egyetlen szent hely sem itt Rómában, sem Jeruzsálemben, vagy bárhol másutt.  Nincsen szent hely a Földön, mivel a szent hely bennetek van.  Ha pedig nem találtátok meg ott, akkor olyan külső helyeket építettetek, amelyek elvonják a figyelmeteket a belsőtökről, ezzel szentségtörést elkövetve, bálványt teremtve.  Ahhoz, hogy szabadok lehessetek, ahhoz ennek először mind el kell pusztulnia.

Ha pedig nem hagyjátok, hogy önmagától elpusztuljon, akkor nektek is vele kell pusztulnotok, és nektek is mélyre kell mennetek, mivel teljességgel ennek a tudatszintnek a csapdájába kerültetek, azáltal, hogy nem voltatok hajlandóak gondolkozni, nem voltatok hajlandóak felelősséget vállalni a saját lényetekért, a szellemi utatokért, a saját üdvözülésetekért, mert valójában ez a lényege annak az üzenetnek, amelyet 2000 évvel ezelőtt prédikáltam.  Isten országa bennetek van. 

Mit jelent ez?  Azt jelenti, hogy ti magatok vagytok egyedül felelősek azért, hogy megtaláljátok Isten országát önmagatokban.  Senki sem teheti ezt meg helyettetek, és senki sem vihet el oda benneteket, hacsak ti saját magatok nem juttok el oda.  Ezért vagytok ti felelősek a saját üdvözülésetekért, ezért vagytok ti a felelősek a saját szabad akaratotok használatáért, a figyelmetekben rejlő erőért, a társteremtő képességetekért és az olyan önazonosság megteremtéséért, amely szerint halandó emberi lények vagytok, aki vagy bűnös, vagy más akadályozza abban, hogy Isten országába eljuthasson.  Azt gondoljátok, hogy valamilyen folyamaton kell átmennetek mielőtt ebbe az országba léphetnétek, ahelyett hogy elfogadnátok azt, amit 2000 évvel ezelőtt mondtam nektek:  Isten országa kéznyújtásnyira van, ha hajlandóak vagytok önmagatokban megtalálni azt.

Rátalálhattok bármikor, mivel nincs más folyamat, mint az, hogy megváltoztassátok azt a valóságot, amelyben hisztek, azt a valóságot, amely hazugság, de ti valóságnak hisztek, azt gondolva, hogy van valami, amely különválaszt benneteket Isten országától.  Valami, amelyet a múltban elkövettetek, valamilyen feltétel, amelyet Isten teremtett, mivel bűnben születtetek, vagy más akadályoz benneteket.  Bizonyos körülményeket a világotokban olyan szintre emeltetek, amely uralkodik a Szellemeteken, uralkodik a tudatos éneteken, a szellemi énetekkel való egységen, az ÉN VAGYOK Jelenléteteken.  Ezek azok a kőbe vésett képek, amelyeket a bennetek lévő Isten elé emeltetek, amelyet ti magatok tettetek meg, és ezért csak ti tudjátok ezeket megsemmisíteni is.  Csak ti tudtok túllépni rajtuk, csak ti dönthettek úgy, hogy hagyjátok őket eltűnni az által, hogy nem tápláljátok őket fénnyel a rájuk irányuló figyelmeteken keresztül. 

Jézus kihívása az emberiséghez

Ez az a kihívás, amelyet 2000 évvel ezelőtt az emberek elé tártam.  Óh, milyen kevesen voltak hajlandóak szembenézni ezzel.  Legalább most, ebben a korban sokkal többen vannak azok, akik felkészültek rá, kérdés, hogy vállalják-e azt?  Sokaknak elég lesz egy szó, sokaknak egy egyszerű magyarázat, nem valamilyen bonyolult megfogalmazásban, és nem valamilyen hatalom álruhájába bújtatva, hanem az igazság egyszerű hatalmával, amely megnyit bennük egy belső emléket, amelyet már ismernek a szívük mélyén.  Ettől hirtelen a külső elméjük felgyorsul, és visszakapcsolódik a belső tudásukhoz.  Így ráébrednek arra, hogy valójában az az igazság, hogy: „Azért vagyok itt, hogy megmutassam azt, hogy egy vagyok azok közül, akik hajlandóak teljes és végleges felelősséget vállalni önmagukért.  Az a célom, hogy önmagamat a dualitás tudatszintje fölé emeljem, miközben azt őszintén feltárom önmagamban.  Egy vagyok azok közül, akik hajlandók arra, hogy önmagukba nézve felfedjék a dualitást, bárhol találnak is rá a külső világban, legyen az a saját kultúrájuk vallása, a családjuk, vagy a társadalmuk.  Ezért kijelentem, hogy a dualitás tudatszintjének a továbbiakban számomra nincs semmi értelme, nem vagyok hajlandó hinni benne.  Nem hagyom, hogy az életemet ez a tudatszint vezérelje, és ezt hajlandó vagyok ki is nyilvánítani.  Hajlandó vagyok kijelenteni, hogy létezik TÖBB ennél.” 

Valójában én inspiráltam a közvetítőmet és a társát arra, hogy tűzzenek magukra ki egy kis kártyát*, amelyre azt írták ki, hogy Jézus több.  Bármit is gondolnak rólam, én több vagyok annál.  Bármit is gondoltok rólam, nem számít, hogy esetleg a felemelkedett mesterek tanításaival foglalkoztok évtizedek óta, vagy tanulmányoztátok ezeket vagy azokat az üzeneteket, vagy úgy vélitek, hogy ismeritek annak a valóságát, hogy ki vagyok én, még akkor is, ha mindent elolvastatok, amely az askrealjesus.com internetes webfelületen megjelent, vagy a könyvekben írtak rólam, én mindezeknél több vagyok.  Több vagyok mindennél, amit szavakba lehet önteni, több minden külső tanításnál.  Több vagyok, és csak akkor fogjátok látni az a többet, ha úgy döntötök, hogy a szívetekben keresitek azt, mivel csak ott találjátok meg az Élő Krisztust.  Sehol máshol nem találtok meg engem, sem itt a Szent Péter Bazilikában, sem az askrealjesus.com weboldalakon, sem egy megjelölt helyen a Földön. 

Csak akkor leltek rám, ha a szívetekbe néztek, nem azért, hogy megtaláljátok a helyszínt, hanem, hogy megtaláljátok a nyugalom pontját, a szingularitást, amely a belépő Isten országába.  Ez az a bejárat, amely túlmutat téren és időn, amely túl van a formákon, nos, ott találhattok meg engem.  Annak ellenére, hogy képes vagyok formát ölteni, mint ahogy azt 2000 évvel ezelőtt tettem, amikor fizikai testben voltam jelen, annak ellenére, hogy képes vagyok egy formán keresztül beszélni, mint pl. ezen a közvetítőn keresztül, vagy a weboldalamon keresztül, én mindig több vagyok, mint bármilyen forma, amelyet magamra veszek, mint ahogy ti is többek vagytok bármely formánál, amelyet magatokra vesztek.  Ez az a felismerés, ahova önmagatoknak kell eljutnotok, mielőtt azt én bennem meglelnétek, mielőtt hozzákapcsolódhatnátok a forma nélküli énetekhez, amelyek vagytok. 

TÉMA: Az Isteni egyéniségetek a formákon túlmutat.  Nem rendelkezik olyan formával, amelyet a külső elmétekkel megjelölhetnétek.  Hagynotok kell, hogy kibontakoztassa önmagát; nem fogjátok tudni, hogy milyen lesz, mielőtt rajtatok keresztül meg nem nyilvánul.  Emelkedjetek afölé a vágyatok fölé, hogy azt előre megismerhessétek az elmétekben lévő struktúrák alapján.  

Vágyakozásotok arra, hogy ismerjétek, még mielőtt meglátnátok

Mindannyian azt gondoljátok, hogy van egy Teremtői tervetek, mindannyian azt gondoljátok, hogy az ÉN VAGYOK Jelenlétetekben rendelkeztek Isteni egyéniséggel, de egyikőtök sem veszi észre, hogy az Isteni egyéniségetek a formákon túlmutat.  Nem rendelkezik olyan formával, amelyet a külső elmétekkel észlelni tudnátok.  Nem tudjátok leírni azt, hogy milyen, és nincs róla elképzelésetek sem.  Egyedül arra hagyatkozhattok, ha hagyjátok azt, hogy felfedje önmagát, bár nem fogjátok tudni, hogy milyen lesz majd, szeretteim, mindaddig, amíg rajtatok keresztül nem jeleníti meg önmagát.  A megnyilatkozásának során fogjátok megismerni csak, előtte nem. 

Látjátok már, hogy pontosan ez a Péter által képviselt tudatszint az, amely azt feltételezi, hogy szakadék van a cselekvésetek és a belső tudásotok között, és ezért szükséges tudnotok azt legbelül, hogy mit cselekedjetek, amelyhez biztosított egy tér, ahol eldönthetitek azt, hogy azt megteszitek-e, vagy nem. 
Ez a bukottak tudatszintje, ez a dualitás tudatszintje, amely mindent a földi ember által gyártott mérték alapján akar értékelni, még a tökéletesség szintjét is definiálva, mint ahogyan már sokan meg is kísérelték a tökéletesség mértékét definiálni.  Az ÉN VAGYOK Jelenlétetek impulzusait még azelőtt ki akarjátok értékelni, mielőtt cselekvésként vagy szavakként hagynátok, hogy manifesztálódjanak.  Ezzel az értékeléssel nem engeditek, hogy belekerüljetek a Szellem áramlásába, ahol sohasem tudhatjátok azt, hogy az hol ér el benneteket, és miként áramlik rajtatok keresztül a Szent Szellem.  Ha először bírálni akartok, akkor nem hagyjátok, hogy a Szent Szellem oda áramoljon, ahol meghallgattatik.  Ugyanis ti még mindenek előtt tudni akarjátok, hogy az áramlása megfelelő lesz-e, és ezért megállítjátok az áramlását abból a vágyatokból adódóan, hogy azt még az előtt megismerhessétek, mielőtt megértenétek.   

Szeretteim, nem vágyom arra, hogy ti az askrealjesus.com élő tanításait tanulmányozva a Föld spirituálisan legképzettebb embereivé váljatok.  Nem vágyom arra, hogy tudjatok bár mindent, de semmivel kapcsolatban ne merjetek cselekedni.  Az a vágyam, hogy olyannak lássalak benneteket, mint a kisgyermekeket, akik hajlandóak mindent kifejezni, amely a Szellemen keresztül rajtuk keresztüláramlik.  De természetesen olyanokként, akik már túljutottak azon a tanulási folyamaton, hogy külön tudják választani önmagukat a külső önazonosságuktól, vagyis nem az egón és az emberi félelmeken keresztül fejezik ki önmagukat.  Ti legyetek Isten és ember előtt a félelmet nem ismerők, akik a Szellemet hagyják, hogy rajtuk keresztül fejezze ki önmagát.  Ez a Szent Szellem, a Szentlélek, ez az áramlás, ez az a vallás, amelynek elindításáért én a Földre jöttem, és ez az a vallás, amellyel szemben a pokol kapui nem érvényesülhetnek. 

A pokol kapui ugyanis azzal a vággyal egyenlők, hogy a forma maradjon állandó, és így
a Szellemet a formába zárhassátok.  Ez azonban nem lehetséges, és emiatt maradnak fenn a pokol kapui bármilyen olyan egyházzal szemben, amely arra törekszik, hogy a Szellemet formába zárja, ahogy a katolikus egyház teszi már nagyon hosszú idő óta, aminek következtében mindenki azt gondolja, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy keresztényként létezzetek.  Ez valójában azonban nem az igaz kereszténység, mivel nem olyan, mint a Krisztus, aki azt juttatta önmagán keresztül kifejezésre, amit a Szellem által kapott.  

Tényleg azt gondoljátok, hogy én előre tudtam mindenről, amit megtettem?  Szeretteim, sokszor történt meg, hogy nem tudtam, hogy Isten rajtam keresztül mit fog megtenni, de hagytam, hogy megtörténjen.  Éppen ezért én is pont annyira meg voltam lepve, mint azok, akik a szemlélői voltak.  Nem volt előre elrendeltség, előre meghatározott út, vagy előjel.  Szeretteim, voltak bizonyos sejtelmeim és látomásaim, de nem hagytam, hogy az elmémet csapdában tarthassák, hogy arra törekedjek, hogy azok történjenek meg, vagy hogy attól féljek, hogy azok történnek meg.  Feladtam minden elvárást, és hagytam, hogy a dolgok megtörténjenek. 

Az elengedés, feladás folyamata

Azonban nekem is voltak vajúdó pillanataim pl. a Getsemáné kertben, mielőtt letartóztattak.  Természetesen még inkább jelen voltak ezek a pillanatok a kereszten, ahol szembe kellett néznem az utolsó szellemmel, és el kellett eresztenem azt, hagynom kellett, hogy meghaljon, fel kellett, hogy adjam Isten érdekében.  Ez az a folyamat, amely rátok is vár, amely nem jelenti azt, hogy azt képzelném, hogy közületek bárki számára is elérkezik el az a pont, amikor már nem kell dolgokat feladnotok.  Arra vágyom, hogy azt lássam, hogy arra a tudatszintre jutottatok, amely a folyamatos elengedés szintje, az állandó feladásé, amikor nem arra törekedtek, hogy a Szellem áramlását irányítani akarjátok, amelyet nem tudtok megtenni, hanem amikor, hagyjátok, hogy dolgok megtörténjenek.

Hagyjátok, hogy a dolgok megtörténjenek bármikor, bárhogyan, mint ahogy ez a közvetítői is hagyta, hogy ez az üzenet létrejöjjön még itt ebben a zsúfolt katedrális belsejében is, ahol emberek ezrei nyüzsögnek folyamatosan körülötte.  Szeretteim, hagyjátok, hogy a Szellem áramolhasson!  Engedjétek át magatokat a meglepetés örömének, amelyet a Szellem valósít meg rajtatok keresztül!  Ezek olyan dolgok lehetnek, amelyeket el sem tudtatok korábban képzelni, mivel nem fért bele a mentális dobozaitokba.

Adjátok át magatokat az áramlásnak, hagyjátok magatokat meglepni!  Lepjétek meg a világot, szeretteim, hiszen mi a felemelkedettek valóságában számtalan meglepetést tartogatunk számotokra annak érdekében, hogy felrázzuk az emberiséget a mentális börtönéből.  Szükségünk van azonban olyan vállalkozó elmékre és szívekre, akik hagyják magukat meglepni, ahelyett, hogy minden helyzetben az elvárásoknak megfelelően viselkednének, előre megtervezettek lennének, akik minden lépésüket előre eldöntik, mindent valamilyen megszabott emberi értékrend alapján teljesítenek, amelyet azért állítottatok fel, hogy ne hozhassák őket zavarba, hogy azt tehessék, ami a megfelelő az adott helyzetben. 

Szeretteim, a Szent Szellem nem fog benneteket zavarba hozni, mivel a Szent Szellem nem vonja magára a figyelmet, az egó az, amely ezt teszi.  A Szent Szellem meg fog benneteket és másokat lepni azzal, hogy mennyire őszinte módon, átformálóan tudja megérinteni, szeretteim, az emberek szívét.  Látjátok a különbséget?  Ha nem, akkor elmélkedjetek azon, hogy átadjátok magatokat a Szellemnek, hogy megmutathassa számotokra a különbséget.  Meg fogtok lepődni, el lesztek ragadtatva, fel fogtok lelkesedni mindattól, amit a Szellem rajtatok keresztül keresztülvisz, szeretteim. 

Nem kell felállnotok és felkiáltanotok egyetlen templomban sem, mint ahogy ennek a közvetítőnek sem kell ezt tennie, mert mi célt érnénk el vele?  De nyitottaknak kell lennetek arra, hogy ha más üzenetek befogadására alkalmas emberek között vagytok, akkor hagyjátok, hogy kiáramoljanak azok a szavak, amelyek meg fogják érinteni a szívüket.  Amely persze nem jelenti természetesen számukra a végső ébresztőt, de megérinti a szívüket oly mértékben, hogy képesek lesznek majd megtenni a következő lépést, képesek lesznek majd azt a folyamatot elkezdeni, amely majd egyszer lehetőséget ad számukra a kibontakozásra, arra, hogy túllépjenek az elmebörtönükön, és magasabbra emelkedhessenek. 


Struktúrák az elmétekben

Szeretteim, csak az egó az, amely valamilyen végső jutalmat vár a Szellemtől, egy olyan végső alkalmat, amely mindenkit felébreszt majd.  Gondoljatok a fundamentalista keresztényekre, akik bármelyik pillanatban a második eljövetelemre számítanak.  Megjelenek majd az égben, mint valamilyen semmivel össze nem téveszthető manifesztáció, amelyet senki sem tagadhat majd, és akkor felkiálthatnak: „Mi voltunk azok, akik ezt mindvégig tudtuk, nézzetek ide, nézzétek milyen bölcsek voltunk, mivel tudtuk, hogy Krisztus így jön közénk.”  Ez azonban nem fog megtörténni, szeretteim.  A gonosz és hűtlen generáció az, amely külső jelekre vágyik.  Úgy fogok megjelenni, mint egy kelettől nyugatig átcikázó villám, olyan módon, amelyet nem láttok majd, mert hamarabb véget ér, mint ahogy azt észlelni tudnátok.  Megjelenek számos emberen keresztül, szavakon keresztül, mozdulatokon keresztül, egy Krisztus nevében átnyújtott pohár hideg vízen keresztül, amely valakit más vágányra állít majd, a régi lefelé tartó vágány helyett, melyen olyan sok életen keresztül tartózkodott.

Így működik a Szellem, nem külső kifejeződések útján, hanem sok kis apró megnyilvánuláson keresztül, szeretteim.  Hagyjátok, hogy ez az áramlás megnyilvánulhasson, engedjétek ezt úgy, hogy közben megváltok a rituáléitoktól.  Nézzétek meg, hogy a katolikus egyházban minden kőbe van vésve, rituálékba, bizonyos tárgyakba, amelyekre a pápának a feladatainak az ellátásához van szüksége, dogmákba és doktrínákba.  Nézzétek meg, hogy a Szellem mennyire ki van mindezekből szorítva, és utána őszintén nézzetek a tükörbe.  Álljatok a tükör elé átvitt értelemben, és nézzetek magatokra.  Milyen struktúrával rendelkeztek, milyen hatalmas struktúrát építettetek fel a saját elmétekben?!  Mert elmondhatom, hogy vannak közöttetek olyanok, akik olyan struktúrákat építettek fel az elméjükben, a mentális testükben, és még az éteri testükben is, amelyek jóval grandiózusabbak, mint akár ez a Szt. Péter Bazilika. 

Azért hoztátok létre ezeket a struktúrákat, mert azt gondoltátok, hogy majd egy nap észlelni fogja valaki a Földön a ti hatalmas bölcsességeteket, a különleges intellektusotokat, a kiemelkedő egótokat, ámbár mindezt nem ismeritek be.  Nézzetek ezekre a struktúrákra, és hagyjátok őket összeomlani, még mielőtt a Szellem odaáramlana.  Ekkor lesztek szabadok.  Olyan megkönnyebbülést fogtok érezni, akkora örömet, szeretteim, amelyet én demonstráltam 2000 évvel ezelőtt, amely azonban nem lett lejegyezve az írásokban.  Ez az az öröm, amelyet a társammal, Mária Magdalénával éltem meg, és amelyet ez a közvetítő is megnyilváníthat a társával. 

Mert meglátjátok, szeretteim, hogy közületek is sokan meg fogják találni a társukat, ha majd a grandiózus struktúráikat elengedik, amelyek távol tartanak benneteket Isten országától.  Meg fogjátok találni azt a férfi vagy nő társatokat, aki azért van, hogy benneteket kiegészítsen.  Mivel a Vízöntő korban nem az egyedül álló, aszkéta, cölibátusban élő papok lesznek majd azok, akik az embereket Istenhez elvezetik, hanem azok, akik normális életformát élnek, de nem a megszokott módon, mivel túlléptek már a hagyományos férfi és női szerepeken, és a férfi és női egység harmóniáját demonstrálják.  Alfa és Omega, amelyet én és Mária Magdaléna demonstráltunk, amikor együtt voltunk.  Tudtuk azonban azt, hogy nem ismerték volna el ezt a kapcsolatot a férfi dominancia világában. 

Sajnálatosan az a szándékom, hogy Mária Magdaléna integrált szerephez jusson a keresztény mozgalomban nem valósulhatott meg.  Őt ugyanis a férfi tanítványaim azért utasították el, mert, mint ahogy már említettem, közülük túl sokan voltak a bukott tudatszint csapdájában, akik a nőket akarták a bukásért okolni, és a vallásukban, az egyházukban, és a mozgalmukban is el akarták nyomni a női elemet.

Szeretteim, ez a Vízöntő kor, Krisztust pedig nem lehet másként kifejezni csak úgy, ha egyensúly van a férfi és a női oldal között.  Vannak olyanok, akik ezt az egyensúlyt egyedül is el tudják érni, de sokan képtelenek erre.  Éppen ezért szükség van egy új férfi női kapcsolat megértésére, észlelésére, amely talán majd nem válik lefelé tartó spirállá, mint megannyi külső forma, amelyért imádkoztatok, hanem elvezethet a transzcendencia útjához, a magasabb spiritualitás útjához.  Ez lesz az, amelyről még sokat beszélünk majd a most következő időkben, a következő években is sok tanítás lesz ezzel kapcsolatban. 

Nos, én teljesítettem a célomat azzal, hogy itt nyilvánítottam ki a tanításomat, és ezzel lehetőséget adtam ennek a közvetítőnek arra, hogy önmagának is demonstrálja azt, hogy bár azt gondolta, hogy nem lehetséges egy zsúfolt bazilikában közvetíteni, valójában lehetséges.  Hiszen Istennel minden lehetséges, miközben a hangtávolságban elsétáló emberek százai között senki sem vett észre semmit.  Ők ugyanis el voltak zárva attól, hogy azt észleljék, mivel annyira a külső dolgokra fókuszálták a figyelmüket, hogy nem vették észre azt, ami az orruk előtt zajlott.  Mivel csak azok, akiknek van valamilyen kapcsolatuk a belső valósággal, azok képesek azt önmagukon kívül észlelni. 

Nos, én az élő Jézus Krisztus, ezen a helyen Krisztus Szellemétől átjárva először mondom: 
„Krisztusi béke legyen veletek!” Így folytatva: „ÉN VAGYOK a Krisztusi béke, és ez legyen veletek is!” 


*Ez egy normál névjegykártya volt, amelyre az volt nyomtatva, hogy: „Bármit is gondolsz róla, Jézus több annál”, utána pedig a weboldalam címe.   Egyszerű és olcsó módja volt még a honlapom hirdetésének is.

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53